Minden kornak megvannak a maga emblematikus alakjai. Farkas Zoltán többük pályáját közelről figyelhette, s most 13 szubjektív portrét foglalt kötetbe, köztük az 1989-ben, épp Nagy Imre rehabilitálásának napján elhunyt, az országot 32 évig irányító Kádár Jánosét – egy zavaros beszéd tükrében, szexkritikával és "yeah-yeah-nemzedékkel".
Könyv a felejtés ellen. Ekképpen jellemezhető Farkas Zoltánnak, a HVG szerkesztőjének új könyve, amely a közelmúlt több jeles médiaszemélyisége, tudós közgazdásza, pénzügyi szakértője és más kulcsszereplője szubjektív portréján keresztül mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a felemás gazdasági reformoktól a rendszerváltás gyötrelmein át a ma autokratikus rendszeréig, illetve hogyan lehetett az újságírói szakmát művelni a slampos diktatúra, majd a hirtelen kitört szabadság idején, egészen addig, amikor a kapuk ismét záródnak. Sorozatunk a Park Könyvkiadó újdonságából közöl három részletet. A megjelenteket itt találja.
Kádár személyét – Heinrich Böll szavaival – valóságos gondviselő ostromzár vette körül. Aktív évei vége felé keményen cenzúrázták a megszólalásait. Szükség is volt rá. A nyolcvanas évek második felében már nem tudta, milyen folyamatok zajlanak az országban. És megfordítva: a közvélemény semmit sem tudott arról, miképp vélekedik Kádár a forrongó, átalakuló Magyarországról, egyáltalán, mit ért meg belőle. Az apparátus elzárta a nyilvánosságtól, beszédeit akkor már nem közvetítette élőben a rádió, a televízió, gondos és szakértő kezek utólag nyesegették ki belőlük azokat a – nemegyszer gyermeteg – szövegrészeket, amelyek a pártvezető mentális állapotáról árulkodtak volna.
Ehhez egyszer én magam is asszisztáltam. Nem vagyok rá büszke.
Számomra is váratlanul 1987-ben kineveztek a Magyar Rádió Krónika rovata vezetőjének. Mondhatni, oda ejtőernyőztek, mert nem volt hírszerkesztői gyakorlatom, és a krónikaműsoroknak legfeljebb alkalmi bedolgozója voltam. Sőt alig leplezhető ellenszenvvel hallgattam a reggeli és a déli hírműsorokat, amelyekben – az én akkori fogalmaim szerint – nyílt pártpropaganda folyt, miközben az esti-éjszakai műsorokban néhányan megpróbáltunk ettől a hangvételtől annyira eltávolodni, amennyire csak lehet. A propagandisták és a tények iránt elkötelezett szerkesztők napi harcban álltak egymással.
A krónikák szerkesztése addig a legmegbízhatóbb munkatársak kiváltsága volt. Nem tartoztam közéjük.
Mester Ákos, a mérce - Egy gyűjtő arcképcsarnokából, 1. rész
Minden kornak megvannak a maga emblematikus alakjai. Szerencsés, akinek megadatik, hogy néhányuk pályáját közelről figyelheti. Farkas Zoltán 13 szubjektív portrét foglalt kötetbe, köztük az idén 80 éves Mester Ákosét, taxisblokáddal, Göncz-interjúval és két Pulitzer-díjjal megfestve.
Ekkor már forrongott a közélet. Megjelent szamizdatban a demokratikus ellenzék programja, a Társadalmi Szerződés, benne a híres tételmondat, az ellenzéki Haraszti Miklós fő hozzájárulása a békés rendszerváltást eszmeileg megalapozó nagy műhöz: Kádárnak mennie kell. A régi motoros, minden értelemben rezzenéstelen sztenderdszürke Lázár Györgyöt váltó új miniszterelnök, Grósz Károly feladta a biztos csődbe vezető ötéves tervet, meghirdette az 1990 végéig szóló programot a gazdaság stabilizációjáról és a kibontakozásról. Kereste a nyugati politikusok kegyeit, gazsulált nekik. Közben a Szovjetunióban elkezdődött valamiféle megújulás, a gazdaság átépítése, a peresztrojka. És beköszöntött a glasznoszty, a nyíltság kora, a szovjet sajtó kiszabadulása a közvetlen cenzúra alól.
A parancsuralmi rendszerből kezdtek kikopni a parancsok. Változóban volt a szóhasználat: a Grósz-kormány munkaprogramjához és az adórendszer bevezetéséhez az MSZMP az Országgyűlés támogatását kérte. Ismételjük el: kérte. Súlya lett a képviselői voksoknak.
1987. szeptember 16-án Grósz Károly miniszterelnöki expozéja után, harmadik felszólalóként Kádár Jánost konferálta fel az Országgyűlés elnöke. Így mutatta be: a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, országos listán megválasztott képviselő.
Kádár meghökkentette a hallgatóságot: a vitában más, viszonylag alacsony rangú hozzászólók között kért szót. Mint kiderült, összegzésre készült, számot akart adni egész politikájáról. A szöveg az 1989 áprilisában az MSZMP Központi Bizottsága előtt elmondott utolsó, zavaros beszédével összevetve nagyjából még egyben volt, de már kezdett szétesni, egymásra torlódtak az utalások, a sejtetések.
Hová tűnt a 45 éves múltra visszatekintő Magyar Formatervezési Díj, és mi lett a hazai innovációt bemutató magas színvonalú kiállítással? Amióta a Magyar Formatervezési Tanácsot a Jakab Zsófia vezette divatügynökség alá szervezte a kormány, a designból „kreatívipar” lett, és csak a nagyratörő víziók maradtak.
„Mindent megtettetek, hogy ártsatok a fiataloknak. Hoffmann Rózsától Balog Zoltánon át odáig, hogy bekúrtátok inkább az egész oktatást a rendőrség alá, mert más tervetek nem is volt, mint hogy kuss legyen.”
Érdekes, hogy a „luxizás” ellen most szót emelő Lázár magántulajdonában is volt már ilyen típusú autó.
„Bárhová megy is az ember, önmagától nem tud megszabadulni” – írja családja náci múltjáról szóló Drága bácsikám című könyvében az írónő, Hermann Göring családjának leszármazottja.
Wimbledon friss bajnoka nemcsak az edzésben, az étkezésben sem bízik semmit a véletlenre.
