"Reggel kilenctől este kilencig a kezemben van a cselló"

Rácz Judit

6 perc

2020.03.24. 10:00

Bach a mindennapi kenyere. Közel áll hozzá Mozart és Beethoven. Szívesen néz Bergmant, Tarkovszkijt, és drukkol Nadalnak A mi Kodályunk című filmben is szereplő fiatal csellóművész, Devich Gergely. A HVG-nek adott interjúban elmeséli azt is, átélte-e a csodagyerek-effektust.

HVG: Hallotta nemrég Gautier Capucon és Yuja Wang koncertjét?

Devich Gergely: Nem voltam itthon sajnos. De Capucont hallottam máskor, fantasztikus csellista, csak nem az én világom.

HVG: És ki az ön világa?

D.G.: Például Truls Mork, aki nemrég játszott nálunk is. Volt Rosztropovics-korszakom, mostanában sokat hallgatom Pierre Fournier felvételeit, a magyarok közül Perényi Miklós és Várdai István is nagy kedvencem. Én azt keresem, hogy az illető ne csellista legyen, hanem elsősorban zenész. Ezt nehéz konkrétan megfogalmazni, mert ezek már nüanszok – a frázisok megoldása, a hang minősége. Morknél például azt hallom, hogy nincs olyan hang, amely mögött ő ne lenne száz százalékig jelen. Perényinél minden tökéletesen ki van munkálva, minden hang akkor van ott, amikor kell, az egész mű előre megtervezett, gyönyörű építmény.

HVG: Milyen döntő jelentőségű momentumra emlékszik a pályáján? Egy mondat, egy instrukció, egy kurzus, egy élmény, bármi.

D.G.: 2012-ben, 13 évesen a Müpában eljátszottam Dohnányi Konzertstückjét, amire egy évig készültem. Furcsa élmény volt, utána nagy ürességet éreztem, és másfél-két hónapig mindent akartam, csak csellózni nem. Antók Zsuzsa, a tanárom azt mondta: „Gergő, te akkor fogod abbahagyni a csellózást, amikor elveszíted az egyik kezedet. Neked csellóznod kell.” Persze ma azt mondjuk, csináld mindig azt, ami éppen a legjobban esik, de akkor szükségem volt erre a felismerésre, hogy ez nemcsak csupa mosolygás, hanem kötelesség is.