Zsidózás és könyvbezúzás: a magyar irodalomtörténet egyik szégyenteljes fejezete
6 perc
2020.07.19. 10:00
Volt hova visszanyúlniuk a Szerb Antal „nemzetietlen” irodalomtörténetétől a romlatlan ifjúságot kivont karddal óvó újhazafiaknak. De manapság is ismerős lehet, ahogy az 1934-es első kiadása után nyolc évvel agresszív antiszemita támadássorozat indult a sajtóban a tragikus sorsú író azóta klasszikussá érett műve ellen.
„A kifogásolt irodalomtörténetet annak idején az Erdélyi Helikon pályázatára írtam meg, és a bíráló-bizottság, amelynek tagjai: Babits Mihály, Makkai Sándor és Molter Károly voltak, az én munkámat érdemesítették a Helikon díjára” – reflektált igen szűkszavúan az őt ért parlamenti inzultusra Szerb Antal. A Mai Nap című délutáni napilap 1942. december 3-ai számában az író-irodalmár mindehhez – tán tudatos álnaivsággal – még annyit fűzött hozzá, hogy a felsoroltak véleményéhez az évek során olyan kritikusok sora is csatlakozott, „akiknek magyarságához igazán nem férhet semmi kétség. Palló Imrének a fentiekkel ellenkező véleménye tehát igazán keveset változtat a dolgon.”
Az „ellenkező vélemény” valójában szitokáradat volt – és nagyon is változtatott a dolgon. Az éppen Nemzeti Front fedőnéven ügyködő echte nyilaskeresztes párt buldózere az előző napi interpellációjában a köz felháborodására hivatkozva azt kérdezte Szinyei Merse Jenő kultuszminisztertől: hajlandó-e a „kikeresztelkedett”, „beteg lelkületű és beteg fizikumú zsidó” szerző „gyanús törekvések melegágyául szolgáló” művét – és persze: a művelőjét – a magyar szellemi kultúrközösségből kiközösíteni, „értékromboló” irodalomtörténetét pedig az iskolai könyvtárakból kivonni, majd „máglyán elégetni”?