Csökkenteni a jövedelmekben mutatkozó különbséget, mérsékelni az állandó munkájuk mellett szegénységben élők számát, ösztönözni a munkavállalást, és a gazdaság teljesítményének zsugorodása mellett is fenntartani a belső keresletet – nagyjából ezt a négy célt tűzte ki az Európai Bizottság (EB), amikor megfogalmazta az irányelvet az európai minimálbérről. Az ötlet régi, ám a megvalósítását felgyorsította a koronavírus-járvány pusztító hatása a gazdaságra, mert azt leginkább a minimálbéren sokakat foglalkoztató kiskereskedelem és az idegenforgalom szenvedte meg.
Az EB ugyanakkor a félreértések elkerülésére közölte,
szó sincs arról, hogy minden tagállamban ugyanannyinak kellene lennie a minimálbérnek
de azt úgy kellene meghatározni, hogy mindenütt tisztes megélhetést tegyen lehetővé.
Huszonegy tagállamban, köztük Magyarországon, jogszabály rögzíti a minimálbért. Hat országban – Svédországban, Finnországban, Dániában, Ausztriában, Olaszországban és Cipruson – pedig kollektív szerződések rendelkeznek róla. Az EB az utóbbit bátorítja. Indokként azt hozza fel, hogy a kollektív szerződések rendszerében a tapasztalatok szerint alacsonyabb a minimálbérrel megfizetettek aránya, az összege pedig magasabb, mint amit az országos jogszabályok rögzítenek, és mindennek eredményeképpen kisebb a jövedelmi különbség. A törvényi szabályozást alkalmazó tagállamoknak pedig azt ajánlja a Bizottság, hogy az összeg meghatározásába, illetve frissítésébe vonják be a szociális partnereket.