Az 1933-as "nemzetgyalázási" ügy, amelyben Illyés Gyula és József Attila is vádlott volt

Első megjelenése óta kilenc évtizedig „sikerrel” bujkált az utókor elől az a fényképpár, amelyet a múlt héten halászott ki az Arcanum sokmilliós újságtengeréből Illés Zoltán tanár, önjellemzése szerint „félbehagyott irodalomtörténész”. A József Attiláról 1933-ban, a törvényszék folyosóján készült riportfotók nemcsak őmiatta irodalomtörténeti szenzációk, hanem „nemzetgyalázó” társai, köztük Illyés Gyula miatt is.

  • HVG HVG
Az 1933-as

A halálbüntetés elleni röplapper egy évvel korábban kezdődött, amikor július közepén a rendőrség letartóztatta az illegális kommunista párt két vezetőjét, és példát statuálandó, statáriális bíróság elé állította Sallai Imrét és Fürst Sándort.