Se hús, se hal

A lyoni székhelyű Nemzetközi Rákkutató Ügynökség, az Egészségügyi Világszervezethez tartozó IARC ténykedése nem puszta riogatás, csak éppen az intézmény nem jeleskedik a kutatási eredmények közérthető magyarázatában. Közleményeik átbogarászásából kiderül, hogy az IARC a dolgok veszélyességével (angolul „hazard”), nem pedig a kockázatával („risk”) foglalkozik. Vagyis Lyonból csupán azt üzenik, hogy mi okozhat egyáltalán daganatos betegségeket, nem pedig azt, hogy milyen mértékű ez a kockázat. Mint maga az IARC is hangsúlyozza, az általuk azonos kategóriába sorolt dolgok csak abban hasonlítanak, hogy valamilyen fokú veszélyt kimutattak róluk, de abban nagy különbségek lehetnek, hogy mennyire veszélyesek. „Érezzük, hogy nem egyformán súlyos a 18 százalékos relatív kockázatnövekedést produkáló feldolgozotthús-evés és a férfiakban a tüdőrák kockázatát több mint 2000 százalékkal növelő dohányzás, de egy csoportban vannak, hiszen a 18 és a 2000 is szignifikánsan eltér a 0-tól” – fejtegeti Sájevicsné Sápi Johanna mérnök, rákkutató, az Óbudai Egyetem tanársegédje. E példa fényében érdemes ügyelni arra a különbségre, hogy a vörös hús a „valószínűleg rákkeltő” 2A csoportba, a feldolgozott hús viszont az 1-es számú, azaz „rákkeltő” csoportba került.

Orbán Viktor kolbászfesztiválon

Vörös István

Értelmezésre szorul az embereket leginkább megijesztő kockázat fogalma is. Már csak azért is, mert ha az IARC a veszélyességet vizsgálja, következetlenségnek tűnik a rizikó százalékaival előállni épp egy ilyen, szinte mindenkit érintő ügyben. De ha már kockázat, akkor jó tudni, miért teszik hozzá a relatív jelzőt. Valamekkora kockázata mindenkinek van, ez kortól, nemtől, környezeti tényezőktől, genetikától és nem utolsósorban annak az országnak az egészségügyi helyzetétől függ, amelyben él. Magyarországon egy 45 éves nőnek például 0,6 százalékos esélye van, hogy élete következő tíz évében bélrákja lesz, egy 65 éves férfinál pedig már 6,4 százalékos a kockázat. A 18 százalékos relatív kockázatnövekedés miatt ezt emeli (kerekítve) 0,7, illetve 7,5 százalékra az, ha valaki napi 5 dekánál több szalámit vagy parizert eszik. A rizikót Kurt Straif, az IARC szóban forgó programjának vezetője is úgy értékelte, hogy „az egyes emberek szempontjából a feldolgozott hús fogyasztása miatt kialakuló vastag- és végbéldaganat kockázata továbbra is alacsony”, de mivel sokan esznek húst, népegészségügyileg a hatás nem elhanyagolható.

Azt nem tudni – mint oly sok minden mást sem a rákról –, hogy mi okozhat kóros sejtnövekedést: a hús valamelyik összetevője, a feldolgozás (sózás, füstölés, fermentálás, ízesítés) vagy az elkészítés módja. Ami az egyik lehetséges gyanúsítottat, a sütést illeti: már régebben sejtik, hogy grillezés vagy más, magas hőmérsékletű kezelés közben rákkeltő anyagok keletkeznek. Ha valóban ez állna a háttérben, akkor éppenséggel a sült csirkét vagy halat is kerülni kellene, csakúgy, mint a zsiradék hőmérsékletének gondos beállítása nélkül túlpirított sült krumplit.

A daganatveszély bizonyítékai egyelőre statisztikai jellegűek: ha elég sok embert elég hosszú ideig elég alaposan, ráadásul módszertani tévedések nélkül figyelnek meg, akkor kiugrik az adatokból, hogy milyen körülmények kapcsolódhatnak a rák kialakulásához. Az ehhez alkalmas egyik tudományos módszer a kohorszvizsgálat (a szó első fele eredetileg a római zászlóaljakat jelölte, ma sokaságot, nemzedéket jelent). A kutatók kiválasztanak egy csoportot, például egy iskola összes tanulóját vagy egy település lakóinak egy évjáratát. Közülük – témánknál maradva – vannak, akik esznek húst, mások nem, és a kutatók az alanyokat nyomon követve megfigyelik, ki lesz beteg később, és ki nem.

A kohorszvizsgálatok legjobb fajtája a prospektív, ami azt jelenti, hogy amikor elkezdik a vizsgálatot, még nem tudják, ki lesz beteg, hanem – lehetőleg hosszú időn át – nyomon követik az emberek sorsát. Kevésbé megbízható a retrospektív fajta, ebben az esetben már kialakult, hogy a vizsgált populációban ki beteg, így utólag igyekeznek visszakeresni az előzményeket, azaz hogy ki evett húst, és ki nem. Csakhogy a betegségükön rágódó emberek emlékei nem feltétlenül tudományos pontosságúak.

Az IARC maga nem kutat, hanem mások eredményeit összegzi. Húsügyben ezúttal több mint nyolcszáz tanulmányt vettek figyelembe, amelyek több mint egy tucat daganattípusra nézve vizsgálták az összefüggéseket a vörös hús, illetve a feldolgozott hús fogyasztásával kapcsolatban, sok országban, változatos étrend mellett. A legmeghatározóbb bizonyíték olyan nagy, prospektív kohorszvizsgálatokból származik, amelyeket az elmúlt 20 évben végeztek. Mások vizsgálatainak efféle, számszerű összegzését hívják metaanalízisnek. Mint Sájevicsné Sápi Johanna magyarázza, ez „a statisztikai értékelések statisztikai értékelése”. Több, a szakirodalomban megjelent, hasonló célú és hasonló problémára választ kereső tanulmány adatait vizsgálják együttesen, összegző elemzést készítve. A módszer előnye, hogy a hatás becslése vagy valamely hipotézis vizsgálata sokkal nagyobb mintán végezhető el, mint az egyes vizsgálatokban külön-külön – mondja a szakértő.

Napjaink legfigyelemreméltóbb kohorszvizsgálata a mobiltelefonálás ártalmait lesz hivatott tisztázni. Miután az utóbbi évek vizsgálódásai vagy tudományos kudarcba fulladtak, vagy tízéves távon nem mutattak ki értékelhető kockázatot, most legalább 20 éven át figyelnek meg kis híján 300 ezer embert hat európai országban. A COSMOS nevű vizsgálat már öt éve folyik, egyelőre csend van körülötte. Aggodalomra addig is lehet okot találni, szintén az IARC révén: a maroktelefonok működését szolgáló elektromágneses sugárzás a listán a 2B – a bélszínénél és a csülökénél eggyel enyhébb, a korlátozottan vagy nem kielégítően bizonyított – besorolást kapta.

Ez a cikkünk a HVG hetilap 2015. november 7-i számában, a Fókuszban rovatban jelent meg.