A gázai háború nem tesz jót Netanjahu és „drága barátja", Putyin viszonyának

5 perc

2023.11.20. 11:10

A Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel évekig baráti kapcsolatot ápoló orosz vezetők inkább a palesztinok mellé állnak, Putyin sem ítélte el a Hamász október 7-ei terrortámadását.

Mi a különbség a Jehova tanúi nevű vallási felekezet, az ellenzéki Alekszej Navalnij által alapított Korrupcióellenes Alapítvány és a legrégebbi orosz emberi jogi szervezet, a Memorial, illetve a Hamász és az Iszlám Dzsihád között? Az, hogy míg az első három csoport felkerült a szélsőséges szervezetek, illetve azokat támogató közösségek listájára, az utóbbi kettő nem. Pontosabban az Iszlám Dzsihádot Oroszországban is szélsőségesként tartják számon, de ez egyáltalán nem zavarta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy 2020-ban Moszkvában fogadja az Izrael elpusztítását céljának tekintő terrorista csoport vezetőit.

Vlagyimir Putyin: a mahacskalai zavargásokat nyugati titkosszolgálatok ösztönözték

Korábban még az oroszok szerint az ukránok hibája volt a pogrom.

Míg az Iszlám Dzsiháddal Moszkva nem tart fenn – legalábbis látványosan – folyamatos kapcsolatot,

a Hamász vezetői rendszeres vendégek Oroszországban.

Iszmail Hanije, a csoport politikai vezetője legutóbb október végén járt az orosz fővárosban, és egyből meg is köszönte Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy Moszkva kiáll a palesztinok mellett, és véget akar vetni „a Nyugat támogatását élvező Izrael bűncselekményeinek”.