A pszichoterápia olyan, lelki problémákkal foglalkozó, gyógyító eljárás, amely az emberi kommunikációra, kliens(ek) és terapeuta közötti kapcsolatra épül, megfelelő képzettségű szakember végzi, szakmai protokollokban leírt módszer szerint, a kereteit szerződés rögzíti, célja a tünetek enyhítése. A páciensnek aktívan kell közreműködnie saját gyógyulásában, amihez sokszor fájdalmas, negatív tapasztalatokat is közölnie, tudatosítania kell. Ahogy az orvosnál, a pszichoterapeutánál is lehetnek kellemetlen élményeink, de ezek ugyanúgy hozzátartoznak a gyógyuláshoz, miként a műtét és a varratszedés sebészeti beavatkozás esetén.
Most vagy soha - A terápia motivációi
Pszichoterápia. Ma már nem tűnik idegennek a szó, de sokakban még mindig félelmet, tévhiteket kelt. Pszichoterápiára az jelentkezik, aki tudatosan szeretne változtatni az életén, és – paradox módon – annál inkább hatékony és javasolt, minél egészségesebb a lelkünk.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.