Először mindig megjelent az egyre erősödő, végül már ellenállhatatlan vágy, hogy megegyek valamit
– mesél falásrohamairól Szerepi Kata, aki nemrég gyógyult ki különféle evészavarokból –, onnantól, hogy az első falatot lenyeltem, nem gondolkodtam, kikapcsoltam az agyamat. Vannak olyan élményeim, amikre alig emlékszem, mintha nem is velem történt volna. Amíg ettem, addig nem kellett az érzéseimmel foglalkoznom, és addig semmi más nem számított, csak az ízek. Amikor egy pillanatra megálltam, döbbenten vettem tudomásul, hogy mi történt. Jött az undor, a bűntudat, a szégyen, a harag és a kétségbeesés, hogy mit műveltem. Sokszor amiatt ettem még tovább, mert azt gondoltam, hogy a mai napnak már úgyis lőttek, mit számít, ha eszem még?” Katához hasonlóan azok is a teljes kontrollvesztésről és a „robotpilóta-üzemmódban történő zabálásról” számolnak be, akik falásrohamokkal küszködnek.