Bognár Péter író: Az egész nyugati kultúrára a gyűlölet és a rettegés vár, ha nem szerzi vissza önbecsülését
A Suzukin cirkáló, görög klasszikusokkal példálózó polgárőr Bognár Péter író két regényében csak szagot fogott a kistérségi monotóniát megzavaró bűnügyben. A készülő harmadik részben vagy helyreáll a világ rendje, vagy kifordul magából.
HVG: Zavarná, ha csak a regényíró kerülne szóba, a költőt letudnánk azzal, hogy kétségkívül ő is létezik, de most háttérben marad?
Bognár Péter: A versesköteteimben gyakran használok narratív struktúrákat, sőt a bűnügyi tematikát is kipróbáltam már versben, úgyhogy a két terület összefügg. Amikor regényt írok, egészen mások a tétek. A verstől eleve nem várjuk el, hogy ok-okozati összefüggések hálójában mutassa be a világot. A regény a modernitás nagy műfaja, a világ rendjét kauzálisnak látja és láttatja, legfontosabb állítása pedig az, hogy ez a rend intellektuális eszközökkel felfejthető, megérthető. És ez fokozottan igaz a krimire.
A klasszikus krimi központi figurája, a nyomozó felfogható a pozitivista tudós irodalmi alakmásaként. Egyrészt képes különválasztani a világ fontos és lényegtelen tényeit, másrészt képes feltárni a megismerés szempontjából lényeges tények közti oksági viszonyokat, hogy megoldja a rejtélyt, hogy visszahelyezze jogába a rendet. Csakhogy mi maradt mára a pozitivizmusból? Vagy általánosabban fogalmazva, mi maradt a modernitásból?
HVG: Két regénye, a Hajózni kell, élni nem kell és a Minél kevesebb karácsonyt nem klasszikus krimi, inkább a műfaji sémákat felhasználó mutáció. Miből építkezik a két könyv?
B. P. : Amikor elkezdtem anyagot gyűjteni és kitalálni, hogy nézzen ki az első könyv, hamar világossá vált, hogy nem a klasszikus krimihagyomány mentén haladok majd. Rejtélyes bűnesetekben intézkedik az arra nem igazán illetékes, ám a falu békéjét őrző hatóság szerepét megjelenítő polgárőr. Megingani látszik a modernitás nagy mítosza, hogy létezik és feltárható az embertől független, elvont igazság. Mivel megingott ez a hit, nekem olyan nyomozóra volt szükségem, akinek a lényegét ez a bizonytalanság adja.
Így született meg Oktáv, a polgárőr alakja, aki illetéktelenül nyomoz, aki nem annyira ok-okozati viszonyokban, mint inkább analógiákban gondolkodik, akinek a gondolkodását hitek, babonák, félelmek határozzák meg. Oktáv nem úgy nyomoz, mint a klasszikus nyomozó, aki ránéz egy szivarhamura, és azonnal rájön, hogy ez a szivarhamu kizárólag annak a szivarnak a hamuja lehet, amit a rosszfiú szívott.