Hullám vagy cunami lesz a szélsőjobb előretörése az EU-ban?

Az Európai Unió szélsőjobbjának előretörése igazi slágertémának számított az elmúlt hetekben, és az újságírók és elemzők igyekeznek megjósolni, milyen jövő várhat az Európai Parlamentre, és általában véve az európai politikára. A hvg.hu és a hvg360 lapszemléit is rendszeresen uralja a téma, mindent, és annak az ellenkezőjét is hallhattuk, olvashattuk mostanában. A legpesszimistábbak már Európa bukását vizionálják, míg a legoptimistábbak szerint nincs itt semmi látnivaló, hiszen a szélsőjobb sem egymással, sem más pártokkal nem tud majd hatékonyan dolgozni.

Az, hogy melyik verziót tartja valószínűbbnek valaki nagyban függ attól, hogyan gondolkodik az EU és az Európai Parlament működéséről, politikai elvekről és racionalitásról, rugalmasságról, egyes szereplők érdekeiről stb. Összehasonlítjuk a leggyakrabban használt érveket és elemzői logikákat, hogy segítsünk megérteni, van-e ok pánikra a szélsőjobb előretörése miatt.

Mi is a helyzet?

A Politico friss összesítése szerint jelenleg

az EU országainak többségében van olyan szélsőjobboldali párt, amelyik vagy már a kormányon van, vagy első-második helyen mérik a népszerűségét.

Ez természetesen az Európai Parlament összetételén is látszódni fog: a szélsőjobbnak összességében körülbelül 40-nel több képviselője futhat be a mostani választáson, mint 2019-ben. Az Europe Elects oldalán minden hónapban a legfrissebb felmérések alapján számítják ki, hogy melyik pártcsalád épp hány képviselőre számíthat összesen, illetve tagországokra lebontva.

Friss mandátumbecslés a mostani választásra

Europe Elects

A két szélsőjobboldali pártcsaládnak, az Európai Konzervatívok és Reformistáknak (ECR) és az Identitás és Demokráciának (ID) együtt 167 képviselője lenne (a 720-ból), és a függetlenek (49+4) túlnyomó többsége is a szélsőjobb valamely árnyalatát képviseli. Tagállami szinten két fontos szereplőre kell odafigyelnünk. Franciaországban Marine le Pen Nemzeti Tömörülése magasan vezeti a méréseket, és 30 képviselőre számíthat, míg Olaszországban a kormányzó Georgia Meloni Olasz Testvérek pártja 22 képviselővel érkezhet az EP-be.

Európai pártcsaládok harca

Az, hogy miért nem beszélünk egységesen európai szélsőjobbról, hanem ECR-ről vagy ID-ről, annak az oka az európai pártcsaládok rendszerében rejlik. Minden nemzeti párt, ideértve a szélsőjobboldaliakat is, alapesetben ideológiai alapon csatlakozik valamelyik nagy, európai pártcsaládhoz. A szélsőjobb számára két lehetőség van, az Európai Konzervatívok és Reformisták, amelyik – összehasonlítva a másik csoporttal – szalonképesebb, mély nacionalista, konzervatív párt. Az Identitás és Demokrácia jóval populistább, radikálisabb.

A harmadik opció egy szélsőjobb oldali párt számára, hogy független marad. Ez a helyzet most a Fidesszel, bár ez nem kimondottan a saját döntése. Úgy tűnik, a magyar kormánypárt eddig sem az ECR-rel, sem az ID-vel nem találta meg a közös nevezőt. A két szélsőjobboldali pártcsalád nem minden kérdésben automatikus szövetséges, például nagyon eltérők nézeteik Oroszországról.

Itt érdemes megjegyezni, hogy van, ami már az ID-nek is sok. Az idei kampányszezon legnagyobb meglepetése talán az volt, hogy a szélsőjobboldali pártcsalád úgy döntött, kizárja soraiból az Alternatíva Németországért (AfD) képviselőit. Ok volt erre bőven. Először is a párt EP-listavezetője, Maximilian Krah egy olasz lapnak adott interjúban azt mondta, a náci SS nem minden vezetője volt háborús bűnös, ami már az ID-nél is kiverte a biztosítékot. Emellett Krah egyik asszisztensét azzal gyanúsítják, hogy az oroszoknak, egy másikat pedig azzal, hogy a kínaiaknak kémkedik. A politikus végül visszalépett az AfD vezetésétől, de ez már nem rendezte a német szélsőjobboldali párt viszonyát a pártszövetséggel.

Az ECR reménykedhet abban is, hogy ha kissé eladhatóbban prezentálja magát, az Európai Parlament legnagyobb pártjának, az Európai Néppártnak (EPP) lehet a szövetségese. Jelenleg a Néppárt egy része erősen ódzkodik az ECR-rel való közelebbi együttműködéstől, egyrészt, mert a szélsőjobbal együtt dolgozni nem igazán könnyen védhető a hazai választóik előtt, másrészt pedig, mert ez tönkre teheti a szövetségeiket és jó kapcsolatukat az Európai Parlament más pártjaival. Az EPP jelenleg a legtöbb területen nagykoalícióban dolgozik a második legnagyobb Európai Szocialistákkal és Demokratákkal (S&D), és gyakran a zöldekkel vagy a liberális Renew-val.

Azonban az S&D, úgy tűnik, kemény vonalat húzott a szélsőjobbal való együttműködéssel kapcsolatban. Amikor Ursula von der Leyen, aki második európai bizottsági elnökségéhez igyekszik elnyerni a parlament támogatását a Néppárt csúcsjelöltjeként, és nyitottságot mutatott az együttműködésre az ECR-rel és konkrétan a Melonival, az S&D szinte rögtön jelezte, megvonja támogatását a bizottsági elnöktől, ha nem szakít határozottan a szélsőjobbal. A szélsőjobb pedig nem a legmegbízhatóbb alternatíva, az ECR és főleg az ID politikailag nehezen vállalható alternatív szövetséges lenne az EPP-nek, a két szélsőjobboldali párt – mint arra elemzésében a Robert Schuman intézet rámutatott – megbízhatatlan és nem erős a gyakorlati munkában sem.

Európai érdekek és hazai kötöttségek

Sok elemzés, elrugaszkodva a politikai pártcsaládoktól, inkább a meghatározó politikusok személyére és személyes ambícióira apellál. Nemrég futott végig az európai sajtóban az az értesülés, hogy a francia Marine Le Pen az olasz Georgia Meloniban láthatja igazi jövőbeli európai szövetségesét. A két politikus közeledése logikus. Mindketten Európa szélsőjobbjához tartoznak, országukban népszerűek, komolyan erősödtek és nyitottak valamilyen európai vezető szerepre. Annak okait, hogy Le Pen és Meloni miért láthat fantáziát az együttműködésben, itt írtunk bővebben. 

Viszont épp ugyanennyi, ha nem több érv szól a közeli szövetség ellen. Két fontos programpontban mély, talán feloldhatatlan ellentét feszül a két politikus között.

Le Pen erősen oroszbarát politikusnak számít, még a háború kitörése után is voltak kampányanyagai, amelyeken Vladimir Putyinnal látható, míg Meloni elkötelezett Ukrajna támogatása mellett. Az oroszbarátság inkább Meloni politikai riválisára, Matteo Salvinira jellemző, ez az egyik választóvonal Salvini szélsőjobboldali Ligája és Meloni pártja, a szintén szélsőjobboldali Olasz Testvérek között. Így érthető, hogy az olasz miniszterelnök miért nem kompromittálná szívesen a pozícióját azzal, hogy nemzetközi szinten oroszpárti politikusokkal barátkozik.

Ami a migrációt illeti, Meloni, nagy vonalakban támogatja az uniós reformot, ami miatt Le Pen élesen kritizálta a politikust. Mindkét politikus retorikájában előkelő helyet foglal el a migráció és a migránsellenesség, ami fontos számukra a hazai színtéren. Meloninak viszont nagy szüksége van az EU migrációs reformjában rögzített kötelező szolidaritásra. Olaszország az egyik fő érkezési pont a menekültek számára, tehát Meloni a kvótarendszer bevezetésével megszabadulna a migránsok egy részétől, míg Le Pen, vagy például Orbán Viktor, menedékkérőket kellene fogadnia, s ők ezt ellenzik.

Meloni mindemellett közeledik Európa keresztény konzervatívjaihoz, igyekszik jó tárgyalópartner lenni az EU-ban, és például Orbán Viktor megregulázásával kapcsolatban már új Merkelnek is nevezték.

Annak titka, hogy Meloni képes megállapodásokat tető alá hozni az EU-ban, abban rejlik, hogy mind a szélsőjobb, mind a mainstream pártok politikusai elfogadhatónak értékelik. Ez Le Penre minden választási sikere ellenére nem jellemző, ő továbbra is túl szélsőjobboldali szinte minden európai politikusnak. Orbán Viktorral hasonló a probléma. Az EU legantidemokratikusabb országa vezetőjének nem túl jó a renoméja Brüsszelben, és bárki, aki szövetségre lép vele, rögtön elszigeteli magát politikailag.

Csak a szavazat számít

Amúgy kevésbé jelentős, ki melyik pártcsaládba lép be vagy kivel köt koalíciót, a lényeg az, hogyan szavaznak a képviselők és pártcsaládok konkrét kérdésekben, akár egyeztetve. Ezt latolgatják ebben a riportban Simon Hix és Abdul Noury politológusok, akik az elmúlt ciklus szavazási adatai alapján modellezik, mely kérdésekben számít igazán, hogy ezentúl több szélsőjobboldali képviselő lesz a parlamentben.

Valamelyest gyengülni fog az úgynevezett “nagykoalíció” (EPP+S&D), de az úgymond “szuper nagykoalíciónak” (EPP+S&D+Renew) továbbra is biztos többsége lesz (kb. 56%).

Mivel ezeknek a pártoknak a legtöbb kérdésben hasonló az álláspontja, a külpolitika, a gazdaságpolitika és iparfejlesztés, energia, oktatás és kultúra területén nemigen kaphat beleszólást a szélsőjobb.

Viszont a szélsőjobb oldalon elég gyenge a kohézió, és a képviselők sok területen rendkívül megosztottak. Az ID messze a legkövetkezetlenebb, például Ukrajna ügyében fele-fele arányban voltak a támogatók, illetve ellenzők. A mesterséges intelligenciát érintő témákban is igen bizonytalan a pártcsalád. Márpedig egységes álláspont kell ahhoz, hogy a pártcsaládok alkukat tudjanak kötni, ami lehetetlen, ha utána egyes képviselők semmibe veszik azokat a szavazásnál.

Mindebből az látszik, hogy a szélsőjobb jelentős és hangos csoportot alkothat majd, de kisebbségben marad.

Ez a cikk az Európai Adatelemző Újságírói Hálózat (EDJNet) együttműködésében készült.

__

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!