Donald Trump elődje golyóval a mellében is megtartotta kampánybeszédét, majd elvesztette a választást

Az 1912-es amerikai elnökválasztási kampány különösen kiélezett politikai légkörben zajlott. Ennek oka maga Theodore Roosevelt volt, akit sokan hataloméhes árulónak tartottak. Azzal vádolták, hogy az amerikai közélet (akkor még) íratlan, amolyan úriemberszabályára is fittyet hányt.

Roosevelt ugyanis 1901 és 1909 között kis híján két teljes cikluson át volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és már akkoriban is tartotta magát az a George Washington óta hagyománynak tekinthető elképzelés (amit egyébként később, Roosevelt távoli rokonának, a négyszer is elnöknek választott Franklin Delano Rooseveltnek a halála után az alkotmányban is rögzítettek), hogy egy politikusnak nem illendő harmadjára is beköltöznie a Fehér Házba.

Theodor, vagy népszerű becenevén Teddy Roosevelt azonban dühös volt. Nem az amerikai politikában akkor már 15 éve csak kihívóként funkcionáló Demokrata Párttal vagy annak jelöltjével, Woodrow Wilsonnal volt baja, hanem a saját pártjával, a republikánusokkal. Roosevelt ugyanis azzal adta át a Fehér Házat utódának, a szintén republikánus William Howard Taftnek – aki egyébként személyes jóbarátja is volt –, hogy bizonyos, a korban progresszívnek minősülő reformokat végrehajt (olyasmikre kell itt gondolni, mint a trösztellenes politika folytatása, a szakszervezetek működésének zavartalansága, a korrupció elleni küzdelem és a környezetvédelem).

Ezt követően Theodore Roosevelt még a kontinenst is elhagyta, hogy engedje kibontakozni barátját. Taft elnökségének első évében Afrikában vadászott, és körbeutazta Európát. Sőt, ő volt az első, még ha nem is hivatalban lévő amerikai elnök, aki 1910 tavaszán ellátogatott Budapestre is.

Theodore Roosevelt családjával 1904-ben

Harlingue / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

A több mint egy éves utazásáról hazatérve azonban azzal kellett szembesülnie, hogy távollétében Taft a párt progresszívjei helyett a konzervatívokkal egyezett ki. Ezt Teddy Roosevelt hátba szúrásként élte meg, és ezért szakítva a hagyományokkal, 1912-ben bejelentkezett a hivatalban lévő államfőt kihívva republikánus elnökjelöltnek. A politikai helyzet is indokolta a fellépését, mivel az 1910-es félidős választásokon 16 év után a demokraták többségbe kerültek a kongresszusban. Roosevelt erre az eredményre is mutogatva állíthatta, hogy Taft kormányzása kudarcos.

Politikai visszatérése komoly veszélyt jelentett Taft számára, hiszen Theodore Roosevelt a korszak legelismertebb, nagy népszerűségnek örvendő politikusa volt, aki nem csak hatalmas munkabírásával, nem mindennapi intelligenciájával és fotografikus memóriájával vívta ki a választók tiszteletét, hanem emellett a korszak amerikai férfiideáljának megtestesítője is volt. A csupaizom, életerős ember szenvedélyes vadász és vakmerő harcos hírében állt, akit eleve az repített a politika élvonalába, hogy egy önkéntes lovascsapat élén részt vett a spanyol-amerikai háborúban, és onnan valóságos hősként tért haza.

A régi érdemek és a hírnév azonban nem hatotta meg a republikánusok többségét, akik így is Taft mellett tették le a voksukat a jelöltállító nagygyűlésükön. A sértett és dühös Teddy nem hagyta annyiban a dolgot. Ha nem kell a republikánusoknak – gondolta – akkor csinál majd magának egy másik pártot. És így is tett.

Egy megosztó, demagóg, végletekig felfokozott kampány