„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között
9 perc
2025.03.08. 09:30
Nem lendítette fel a népgazdaságot a munkaversenyek forszírozása, a sorozatos csalásokkal elért hihetetlen teljesítmények csak az egyenlőtlenségeket és a munkahelyi balesetek számát növelték – derül ki a 75 éve csúcsára ért sztahanovista mozgalomról. Sztahanovista nem akárkiből lehetett, de aki sikeresen betöltötte a propaganda által kijelölt szerepet, mesés juttatásokban részesülhetett.
„Amit eddig elértünk, az – túlzás nélkül mondhatjuk – csigatempó ahhoz képest, ami még előttünk áll. A szocializmus országa a korlátlan lehetőségek országa. (…) Az égbolt a felső határ!” – e szavakkal lelkesítette hallgatóságát 75 évvel ezelőtt Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) főtitkára. A kommunista diktátor bő fél órán át traktálta iránymutatásával a Magyar Sztahanovisták I. Országos Tanácskozásának résztvevőit, hangsúlyozva: „A magyar dolgozó nép lelkes örömmel kíséri figyelemmel sztahanovistáinak, élmunkásainak, újítóinak munkáját. A magyar nép hálás ennek az élcsapatnak, mely mint a mozdony a vonatot, ragadja előre egész termelésünket és ezzel emeli gazdasági és kulturális színvonalunkat.”
Kétségtelen, hogy az azt megelőző fél évben nemigen lehetett másról hallani, olvasni, mint az állandósult munkaversenyről és az elért hihetetlen teljesítményekről. A szovjet mintára bevezetett versenymozgalmaktól a tervgazdálkodás katalizálását, a tervek túl- vagy idő előtti teljesítését remélte az állampárt.
Az első hazai, újjáépítésinek nevezett munkaversenyt a Weiss Manfred Acél- és Fémművek MKP-szervezete kezdeményezte 1945 márciusában, és bár más iparágak és a bányák is csatlakoztak, a vetélkedés tulajdonképpen csak a csepeli gyár és a MÁVAG közt folyt. A záróünnepségről 1946. február 12-én tudósító Szabad Nép egyebek közt azt is megírta, hogy huszonhétféle feltétel teljesítését tűzte ki célul a két gyár, és ebből 22 a termelés növeléséhez kapcsolódott, vagyis akkor, amikor győztest hirdettek (a MÁVAG-ot), a teljesítmények összemérhetők voltak.
Ekkor zajlott az MDP Nagy-budapesti Pártválasztmánya, amelyen Rákosi a felszólalásában nehezményezte, hogy Magyarországon egyének helyett brigádok versengenek, emiatt „nálunk a szakmáknak nincs külön ismert munkáshőse, (…) akit mintaképül választanak”, mint a Szovjetunióban. Erre reagálva
kezdett az apparátus lázas kutatásba, hogy az üzemekben olyan kiemelkedően teljesítő munkásokat találjon, akiket a sajtóban „fel lehet építeni”, akikből sztárokat lehet faragni.
A győri vagongyár autóosztályának addig teljesen ismeretlen esztergályosáról, Horváth Edéről például egy hét múlva már meg is jelent az első országos sajtótudósítás, de vele együtt többen is gyorsan bekerültek a köztudatba: köztük az esztergályos Rőder Béla és Muszka Imre, Pióker Ignác gyalus vagy Loy Árpád vájár.
De munkaverseny jelleget kaphattak az infrastruktúra háború utáni helyreállításának emblematikus eredményei is, például a Kossuth híd felújítása. A Szabad Nép 1946. január 6-án jelentette, hogy véget ért a „hídcsata”, és 50 nap után sikeres befejezés előtt áll a munka – a híd két héten belül meg is nyílt.
A legendás ukrán bányászról, Alekszej Sztahanovról elnevezett mozgalomnak nem akárki lehetett tagja, ehhez nem volt elég egyszeri csúcsteljesítmény. Ahogyan azt egy 1950. januári MDP-határozat rögzítette, csak azt tekintették sztahanovistának, aki egyéni tervét legalább 200 százalékban rendszeresen (túl)teljesítette, újításokat vezetett be, kevesebb selejttel dolgozott, spórolt az anyaggal és energiával, forradalmi munkamódszereit pedig másoknak is átadta.
Közzétették ugyan, hogy Tatabánya napi 392 vagonos termelését 500 vagonosra emelik, de arról nem szóltak, hogy mi a verseny többi résztvevőjétől várt teljesítmény, miként a verseny időtartamáról sem esett szó, vagyis nem közölték, hogy a fenti mennyiséget mikorra érik el. Bár versenyfelhívásnak nevezték, a Szabad Népben megjelent „levél” valójában nem alulról jövő kezdeményezés volt, hanem az MKP főtitkárságának sztrájkveszélyt elhárítani kívánó, többlettermelésre buzdító közleménye.
A politikai kampányok logikáját követő munkaversenyeket jeles eseményekhez igazodva ütemezték, az állami ünnepek, évfordulók és a „lánglelkű” pártvezérek születésnapjai alkalmából. Az első, immár sztahanovista nekibuzdulás apropójául Sztálin 1949. december 21-én esedékes 70. születésnapja kínálkozott, amihez – papíron a Ganz Villamossági Művek dolgozói felhívására – országszerte rengetegen csatlakoztak.
Az alábbi korabeli bejátszásban Celfl Antal, a Láng gyár vasöntőjének felhívását közlik az ország legjobb vasöntője címért. A riport szerint a Győri Vagongyárban, „a sztahanovista teljesítmények gyárában” Ferenczy Zoltán 855 százalékot teljesített, egy bizonyos Szurok János öntő pedig egészen emberfeletti teljesítményt, 1345 százalékot ért el. „Öntőink sztahanovista teljesítményeiket Sztálin születésnapjának ünneplésére érték el.”
Parasztvakítás
A sajtóban és a gyárakban elhelyezett dicsőségtáblákon napról napra követett versenyt mesterségesen tették izgalmassá, a legjobbak – akár egy üzemben, akár az ország eltérő pontjain dolgoztak – felváltva kerültek az élre, újabb és újabb hihetetlen teljesítményeket produkálva. Miközben az átlagemberek azt hallották, hogy egyesek sok száz vagy ezer százalékkal teljesítik túl a normájukat, „aki ismerte az adott szakmát, az tudta, hogy mindez parasztvakítás, ilyen egyéni teljesítmények elképzelhetetlenek” – mondja Germuska Pál történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos tanácsadója.
A szemfényvesztés hátterében zajló csalássorozat lényege jól nyomon követhető az említett Horváth Ede példáján, akinek történetét Honvári János gazdaságtörténész dolgozta fel tavaly év végén (a Győri Ipartörténeti Alapítvány gondozásában) megjelent könyvében. A Tanoncból vezérigazgató – Horváth Ede élete és munkássága című monográfiából kiderül, amint az alig 25 éves esztergályost sztahanovistaként kiemelték, nem kellett többé kerékpárral bejárnia a vagongyártól 18 kilométerre található otthonából, mert naponta autóval hozták-vitték.
A munkahelyén pedig művi körülmények között olyan szériamunkát végeztettek vele, amiben lehetővé vált a kiugró teljesítmény.