Paul Lendvai: Robert Fico azért mégsem Orbán Viktor
Robert Ficót tévedés lenne a szlovák Orbán Viktornak tekinteni. Először is messze nem annyira erősek a hatalmi állásai – írja Paul Lendvai a Der Standardban közölt jegyzetében.
Robert Ficót tévedés lenne a szlovák Orbán Viktornak tekinteni. Először is messze nem annyira erősek a hatalmi állásai – írja Paul Lendvai a Der Standardban közölt jegyzetében.
hvg360
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Lánczi András konzervatív filozófus tulajdonrészét vette meg.
HVG
Már nem a Mi Hazánkkal működne együtt, hanem a Fideszt tartja „prioritásnak” a cseh euroszkeptikus SPD párt, amely tavaly egy olyan budapesti konferencián vett részt, amelyet Toroczkai László pártja szervezett – és amelyre egy orosz befolyásolási hálózat felderítése során az európai titkosszolgálatok is felfigyeltek. A konferencián részt vevő cseh politikust az a francia Nicolas de Lamberterie hívta meg az eseményre, aki egy másik franciával együtt a kémelhárítás látókörébe került. És aki a Mi Hazánk munkatársaként aktivizálta magát, noha a párt állítja, a francia férfi nem tagja a Mi Hazánknak, formális kapcsolatban nem állnak vele.
Dezső András
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a magyar könnyűipar képviselői, a kormány előtt van egy szakképzési programjuk, amely szerintük megmentheti a vergődő ágazatot. Gyenes Lídia cikke.
hvg360
A Daily Telegraphtól a BBC-n át a Financial Timesig számos lap foglalkozik a tegnapi brüsszeli eseményekkel: mint arról a hvg.hu is hírt adott, a Mathias Corvinus Collegium nacionalista jobboldali konferenciáját – melynek helyszínfoglalását korábban többször is visszautasították – a kiérkező rendőrök szakították félbe. A szlovák miniszterelnök nem veszi át az EU új migrációs szabályait, írja a Reuters. A Bloomberg és a New York Times az iráni-izraeli konfliktusról ír. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Jobban keres most egy felmérés szerint az, aki agresszív gyerek volt, és egyébként is sok klinikailag igazoltan személyiségzavaros, a köznyelvben pszichopatának nevezett ember megy közgazdaságtant tanulni – mutatták ki. Valójában a pénzügyesek és a felső vezetők nagy többsége is lelkileg ép ember, de ettől még sok bajt okoz, hogy a pénzügyi rendszerünk gyakran bátorítja a személyiségzavarosokra jellemző viselkedéseket. Azt is kimutatták, mi köze van mindennek a krokodilsimogatáshoz.
Sztojcsev Iván
A miniszterelnök politikai igazgatója arról posztolt, ma folytatják.
hvg360
A brüsszeli rendőrségnek hála úgy érezhette, hogy fontos.
hvg360
A koronavírus-járványig nőtt a gazdaság, nőttek a keresetek, csökkent az államadósság. 2021 őszén azonban összeomlott a Fidesz gazdaságpolitikája, és erre azóta sem talál ellenszert. Bár a magasra ugró inflációt azóta sikerült leszorítani, a gazdaság tavaly zsugorodott, a költségvetési hiány hatalmassá nőtt, és a kilátások sem fényesek: újabb megszorítások jöhetnek.
Rejtélyes bűnügy tartja izgalomban Amerika Florida államát: egy fiatal nőt egy kereszteződésnél maszkos fegyveresek raboltak el, majd öltek meg négyórányira a lakóhelyétől úgy, hogy előtte sosem járt arra, és senki nem tudja, mit keresett ott. Aztán jött egy furcsa telefonhívás, amiről kiderült, hogy nem az, aminek látszik, és egy nem sokkal korábbi, szintén érthetetlen gyilkosság is hirtelen képbe került
Rovó Attila
Bármelyik pillanatban revolúcióba fordulhat az elmúlt években megfigyelhető lassú evolúció. A mesterséges intelligencia (MI) akár el is törölheti az okostelefonokat, de a konzervatív jóslatok szerint is észrevehetően megváltoztatja azokat.
A perzsa állam látványos erőfitogtatása egyelőre nem robbantott ki újabb nyílt háborút a Közel-Keleten, és az olaj, illetve az üzemanyagok árát se lőtte a sztratoszférába. De miért nem? És mi történne, ha valóban eldurvulna a helyzet?
A mű címe Julia, a szerző, Sandra Newman két évvel ezelőtt kapott lehetőséget az Orwell-hagyatékot kezelő alapítványtól arra, hogy újraalkossa a regényt.
A sorozatos botrányok miatt válhat nyílttá az Európai Bizottság elnökségéért folyó verseny.
hvg360
Biztosnak tűnik, hogy a magyaré után jó eséllyel a pozsonyi kormány tevékenysége lesz a következő problémagóc az EU-ban. Rossz hír a szlovákoknak, hogy Brüsszel sokkal hamarabb zárolhatja a pénzüket, mert az Unió a magyar kormánnyal vívott harcban sok tapasztalatot szerzett ehhez.
A román közéletnek az a baja, hogy az emberek nem találnak olyat, akiben bízhatnak, csak olyat, akiben nem kellene bízniuk. Ezt viszont nehéz vagy éppenséggel lehetetlen elmagyarázni nekik – írja szerzőnk az idén négy választás elébe néző Romániáról.
Demény Péter
Mikszáth Kálmán anno politikusi tapasztalattal felvértezve elemezte egyik kortársa pártalapítási kísérletét. De abban, amit az úgynevezett paróka-pártról írt, tévedett. Vélemény.
Csizmadia Ervin
A pattanásig feszült közel-keleti konfliktust elemzik a világlapok, többek közt a Financial Times, a Guardian és a Wall Street Journal. A Washington Post szerint a feszült közel-keleti helyzet nem vonhatja el a figyelmet Ukrajna kérdésétől. A Die Presse a legnagyobb szlovák ellenzéki párt vezetőjét idézi, aki szerint az országban nem alakulhat ki a magyarországihoz hasonló illiberális rendszer.
hvg360
Trump perében már az esküdtek kiválasztása is problémás. Egy év alatt hatszor többen lettek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások. Botka László 22 év után is folytatná. A teniszszövetség nem kártérítést kap, hanem fizet. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
David Nott sebész 30 éve dolgozik háború sújtotta övezetekben, és az Economistban arról ír, hogy ennél rosszabbat még nem látott.
hvg360