Itt az olcsó kis testkamera, ami azonnal videózásba kezd, ha ön veszélyben érzi magát

Rendőrökön, sőt kalauzokon is egyre megszokottabb látvány a testkamera, amely gyártója, a holland Slimdesign reményei szerint hamarosan a civilek hétköznapi kütyütárházának is része lehet. Náluk is ugyanazt a célt szolgálja majd: hogy viselője nagyobb biztonságban legyen, ha pedig mégis baj történik vele, akkor ne kelljen a környékbéli térfigyelők és biztonsági kamerák felvételeit keresgélni, hanem azonnal rendelkezésre álljon a videós bizonyíték.




Nemzetközi lapszemle: Engedhet-e az EU még egyszer Orbán Viktor zsarolásának?

Közeleg a februári EU-csúcs, ahol ismét terítékre kerül Ukrajna támogatása. Nem meglepő módon tehát Unió és az Orbán-kormány konfliktusával foglalkozik több nemzetközi lap is, így a Politico, a Financial Times, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Süddeutsche Zeitung is. Utóbbi és a Financial Times a lengyel helyzetet is elemzi. Az Eurázsia Csoport nevű amerikai kockázatelemző intézet európai igazgatója szerint Európára az idén a nyugtalanság éve vár. A Daily Telegraph elemzése szerint Ukrajna ügyében az EU végzi el a piszkos munkát Vlagyimir Putyin helyett. A Bloomberg a WizzAir elleni nagy-britanniai vizsgálatról ír. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.


Tóta W.: Hullik a forgács

"Igen, így néz ki egy ilyen rezsim bontása. Bűnözők kerülnek sittre, udvari költőket rúgnak ki. Kiváltságok szűnnek meg, ebül szerzett vagyonokat koboznak el." Szerzőnk nemcsak a lengyelországi eseményekről, hanem Magyarországról is beszél.


Radar360: Már nem csak a Vörös-tengeren támadnak a húszik

Irán területét lőtte Pakisztán, ez a konfliktus is fokozódik. Itthon: járatokat ritkít a BKK, átalakul a Pest megyei ügyeleti rendszer, csődközelbe kerültek a napelemes cégek. Orbán különleges jogokat ad át a haveroknak a ferihegyi reptér megvásárlásánál. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.



Megpróbálok NER-esnek tűnni, ha valaki ad kölcsön órát – Duma Aktuál az újévi fogadalmakról

Litkai Gergely erős, de nagyon nehezen betartható fogadalmakat tett az újévre. Elszánásában központi szerepet tölt be, hogy megpróbáljon minél jobban idomulni a politikai elithez. A végső aduász azonban a Carpe Die: Élj úgy, mintha már meghaltál volna! Ennek a megközelítésnek oly sok előnye van, hogy felsorolni is nehéz. De Litkai nemcsak a saját, hanem a közéletből most újra kifelé vonuló Lázár János újévi fogadalmait is megismerteti velünk, sőt a lakosság számára is javasol néhány elhatározást, ami elviselhetőbbé teszi az elszabadult árakat, illetve azt, hogyha netán három hét lenne a várólista a sürgősségin. A már megszokott négyesfogaton, azaz Litkai Gergelyen, Kovács András Péteren, Ceglédi Zoltánon és Ács Fruzsin kívül a Dumaszínház fiatal humoristája, Elek Péter barangolt a közéleti hírek között a Duma Aktuál januári felvételén.


A pókasszony pszichéje – Louise Bourgeois-kiállítás a bécsi Belvedere-ben

A 2010-ben, életének 99. évében elhunyt francia-amerikai művész munkásságával legtöbben gigantikus pókot formáló bronzszobrain keresztül találkozhattak. Maguk az alkotások is megrendítőek, de ami ennél is mellbevágóbb, hogy egy 80 év fölötti nő műtermében készültek. A 20. század végének képzőművészetére meghatározó erővel bíró Bourgeois mintegy hét évtizedet felölelő életműve egy kimerítően alapos, meghökkentő és lehengerlő kiállításon követhető nyomon még január végéig az Alsó-Belvedere-ben.




Ennyi válság egyszerre még sosem volt – megfejtették már a tudósok, hogy mit kezdhet ezzel a világ?

Annyi válsághelyzet van a világon egyszerre, hogy csak kapkodjuk a fejünket – érezhetjük ezt sokan a hírek olvasása, és persze írása közben is. A mostaninál nagyobb krízisek persze már voltak bőven, de az, hogy ennyire sok különböző válság legyen, amelyek egymással mégis összefüggnek, újdonság. Már meg is alkották a szót a helyzetre, amelyben élünk: polikrízis.




Nemzetközi lapszemle: Szélsőjobboldali miniszterelnöke lehet egy keleti német tartománynak, Türingiának

Az új luxemburgi miniszterelnök szerint Magyarország sokkal inkább Európa-párti, mint azt a Nyugat időnként hiszi. Az EU és a magyar kormány konfliktusait tárgyalja az Euractiv és az Euronews. Orbán Viktor és Robert Fico uniós egymásrautaltságát és politikai barátkozását elemzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Der Standard. „Nem szabad, hogy Ausztriából Magyarország legyen”, írja a Die Presse szerzője. A vörös-tengeri válságról ír a Times, az iowai republikánus jelölőgyűlés utáni helyzetet járja körül a Wall Street Journal. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.



Radar360: Nagy a balhé a magyar pénzek miatt

Az Európai Bírósághoz fordul az Európai Parlament a zár alól feloldott magyar pénzek miatt. Óriási részvénycsomagot kapott a Mol felső vezetése. Magyarok helyett vietnámiakat vesz fel egy akkugyártó, alig talál hálapénzes orvosokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Az izraeli túszok egy része gyógyszerhez juthat. Mi Hodász András új küldetése?



Hodász András: Nagy törés volt, hogy az egyházam nem mellém állt, hanem a politika kegyeit kereste

Sok minden történt az elmúlt bő másfél évben Hodász Andrással, aki már nem pap, hanem egy kávézóban, a pult mögött dolgozik. Azt mondja, levetni a reverendát olyan, mintha az ember egyszerre hagyná ott a munkahelyét és a házastársát, nagyon nehéz innen továbbállni. Interjúnkban beszél arról is, hogy milyen új küldetést talált magának, mit szólt ahhoz, amikor a coming outja után megvált tőle az újság, melynek korábban fontos szerzője volt, és hogy részt vett-e maga is a szexuális orientációját megváltoztatni szándékozó, úgynevezett "reparatív terápián".