Ilyen menő helyen ebédelhetnek a Microsoft dolgozói

Új étkezde nyílt a Microsoft washingtoni kampuszában, ami amerikai újságírók szerint összehasonlíthatatlanul jobb bármelyik cég menzájánál. Igaz, nem ingyenes, mint a Google-nél, de így is a piaci árak töredékéért meg tudnak ebédelni a vállalat dolgozói.


Egyre több egyetemista hagyná el az országot

Szívesen költözne külföldre a diploma megszerzése után a nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások több mint kétharmada, és egyre többen ott is maradnának – derül ki az Aktív Fiatalok Magyarországon (AFM) kutatócsoport 2013 tavaszán készített felméréséből.








Anyák és fiúk

Egyre később hagyják el a fiatalok a szülői házat Magyarországon is, ami a gyerekvállalásra szintén negatívan hat.



Egyedül mégis megy?

Minden harmadik háztartás egyszemélyes Magyarországon. A családok legnagyobb csoportját az egygyerekesek alkotják, s már csaknem ugyanannyian vannak a gyermektelen párok is.