Jobb szórás

Amikor egészen közel ér a szembejövő autós, akkor egy pillanatra kikapcsol a baloldali országúti fény, és csak a...


Gondok a CET-tel

Épületfizikai problémákat okoz, hogy a Közraktárak helyén a pesti Duna-parton épülő kulturális központ, a CET...


Ügyletlenek

A válság a magyarországi kockázati- és magántőke-befektetéseket is visszavetette. Szakemberek az idén a kis- és középvállalkozásokat finanszírozó Jeremie programban bíznak, noha az még mindig nem tudott elindulni.



Újrázó osztrák elnök

Ismét hat évre Heinz Fischer Ausztria államfője (képünkön feleségével), miután a hétvégi elnökválasztáson a voksok...


Önsegítő asszonygyülekezet

A sajókazai Sólyom-telepről két évvel ezelőtt két asszony azzal kereste föl Derdák Tibort, a településen működő...


Vízhiány, szemét, telepek

A legszegényebbek természeti környezete rosszabb állapotú, mint a tehetősebbeké, és a támogatási rendszer is mélyíti a különbségeket – írja a Védegylet kutatási programját összegző szerzőnk.




Felelős utazás

2002-ben a dél-afrikai Fokvárosban húsz ország 280 turisztikai döntéshozójának a részvételével közös elvekben...


Sok a tábor

A külföldi terroristakiképző táborokban oktató és okuló osztrák állampolgárok elrettentésére terrorizmusellenes törvény formálódik Ausztriában.


Romló uniós mérlegek

A recesszió hatásainak kivédésére indított gazdaságösztönző programok, a csődbe került pénzintézetek megmentésére...


Csalóka dicsfény

Az orosz filmművészet eddigi legdrágább alkotása, mégsem ígérkezik kasszasikernek Nyikita Mihalkov új filmje, amely a...


Fulladásig

Tízmillió ember foglalkozik becslések szerint Kínában a hulladék hol törvényes, hol féllegális vagy tiltott...


Együttélés

Tud-e, akar-e Orbán Viktor tőle semmilyen értelemben nem függő autonóm személyiségeket elviselni a kormánynak nem...


Összhangzás

Sosem járt Kínában, mégis egyik napról a másikra kínai akcentussal kezdett angolul beszélni egy németországi születésű, másfél éves korától Nagy-Britanniában élő nő.


Az első próba

Részvételt enged-e az Országgyűlés vezetésében a Jobbiknak a Fidesz?


Egyházi látogatóközpont

Közel félmilliárd forintos bruttó ajánlatával az egykori Veszprém Megyei Építőipari Vállalatból alakult Vemév-Szer Kft.



Az olcsóság ára

Sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz a közúti fuvarozás rejtett és nyílt támogatása – állítja Fleischer...