HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő
Tetszett a cikk?

A legmélyebb magánügyünk, életünk egyik legintimebb szelete. Mégis szinte állandó a társadalmi nyomás, az elvárás: a nő arra született, hogy anyává váljon. A Nők gyermek nélkül című interjúkötetben 18 nő történetét olvashatjuk, de férfi szakemberek is megszólalnak benne. Ezúttal Buda László pszichiáter véleményének egy részletét közöljük.

A gyerekvállalás kérdésében két véglet létezik: az egyik szerint az élet értelme az élet továbbadása. A másik szerint az értelmes, alkotó élet kulcsa a gyermektelen élet. Valakinek a gyerekei boldogsága az élete értelme, abban lubickol, másnak meg van gyereke, de nagyon szenved tőle. És van természetesen, akinek nincs gyereke, és szenved, vagy nincs gyereke, és lubickol. És van még egy sor lehetőség, ki-ki megtalálhatja a helyét a spektrumon.

Szomorú, de sokan épp abban nem találják a helyüket, hogy gyerekük van. Elég gyakori eset, csak erről keveset beszélünk. Nők, akik egyszerűen nem értik, hogyan lett gyerekük, pedig nem akarták, sosem tudtak ráhangolódni, kínlódásként emlékeznek vissza a szülésre, a szoptatásra, a korai nehézségekre. A gyermekágyi depresszió, szülés utáni depresszió érdekes kórtünet: a szülés utáni hat hét, mikor boldogságban kellene úszni, néha egészen drámaian jelentkezik, szegény anyuka magához sem tud térni, teljesen nyomott hangulatban van.

©

A könyv olvasói közül sokan vélhetőleg keresgélik, hogyan kellene, lehetne jobban megélniük gyermektelenségüket. Ha valakinek nem adatik meg, amire vágyik, nagyon tud szenvedni. A mi kultúránkban egyébként az emberek nagy része, bármilyen élethelyzetben van is, szenved – ez a neurotikus szenvedés, amelynek az az alapélménye, hogy valaki úgy érzi, nem ennek kellene lennie. Elindul egy végtelen fantáziálgatás, mi lenne, ha másként lenne, értelmetlen erőfeszítések a világ manipulálására, irányítására, hogy az ember kicsikarja a vágyai tárgyát. Egyfajta képtelenséget látunk az önátadásra-megadásra. Nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogyan kellene kinéznie a mi kis világunknak. Végső soron egy mélyebb hitnek vagy a gondviselésre való ráhagyatkozásnak a hiánya ez. A legtöbb ember persze, aki gyereket szeretne, semmilyen nehézségbe nem ütközik, pedig néha sokkal nagyobb cirkusz vagy káosz van a lelkében, mint a másiknak, aki nem tud teherbe esni.

©

Ha valakinél nem jön össze a gyermek, és nincs B terve, akkor az utolsó pillanatig nagyon küzd, a „biológiai óra” pedig menetrendszerű szorongást generál. Férfiaknál kevésbé, de ott is meg-megjelenik a sürgető érzés, hogy mire meddig képesek. A nőknél látványosabb ez a folyamat, és ha kicsúsznak az időből, akkor valami meghal, ami meg se született. Újjá kell szülni magukat, mert meghal bennük egy kép magukról anyaként és a meg nem született gyerekükről. Majdnem olyan erős gyászfolyamatot kell keresztülvinni, mintha valaki tényleg elhunyt volna.

Ez egyébként szintén elég gyakori: sok esetben korábbi abortuszt, vetélést is fel kell dolgozni. Mintha az ember öntudatlanul magára vállalná a vezeklést: nem érdemlem meg, hogy boldog legyek és gyerekem legyen, nekem is szenvednem kell, mint annak, aki nem tudott világra jönni. Bőséges szakirodalma van, és a terápiás gyakorlatban is számtalanszor találkozunk ezzel az eshetőséggel. Életünk során nemcsak a gyerekkel, hanem sok más dologgal kapcsolatban elképzeljük, hogy az fog értelmet adni az életünknek.

Kapaszkodunk felfelé egy létrán, és ha egyáltalán feljutunk a tetejére, kiderülhet, hogy semmi nem vár ott, vagy legalábbis nem az, amire számítottunk.

Richard Rohr az élet különböző fázisairól és arról ír, hogy hétévente akkor is elavul az ember addigi élete, ha egyébként minden jól alakul. Elgondolkodtató, hiszen, ha nem valósul meg egy elképzelt projekt, például egy gyerek, akkor akár harminc évig is napirenden tartja az ember, és nem tud termőre fordulni. Egyszer csak ugyanoda jut, mint az, aki az élete értelmét a gyerekeibe vetítette, és amikor ők kirepülnek, óriási űr marad benne. A legjobb annak, aki gyerektől függetlenül ki tud alakítani egy olyan életperspektívát, hogy amit kapok, ajándék. Nem könnyű megvalósítani, mert a mai kultúránkban a legtöbb dologgal kapcsolatban az az érzésünk, hogy egyszerűen jár nekünk.

©

Ha valaki leginkább arra hangolódik, hogy továbbadja az életet, az kétségkívül egy szép, mély értékvonulat. Ám messze nem az egyetlen. Ha valaki szeretne jóban lenni a gyermektelenségével, az teljes revíziót igényel az élete értelmére, örömforrásaira nézve. Nem lesz könnyű dolga annak, aki szeretné megspórolni az áttekintő önreflexiót. Maradhat benne keserűség, ámítja magát, hogy túl van rajta, ám valójában ahányszor gyereket, babakocsit lát, összefacsarodik a szíve. A mi családunkban is van egy idősebb házaspár, nagyon szép életet éltek le együtt, mindenük megvolt, de mindig egy kicsit szomorúak amiatt, hogy nem született gyerekük. Amikor látogatóba jönnek hozzánk nagy családi ünnepségekre, ahol több generáció gyűlik össze, és ott tipegnek-topognak a kisgyerekek, az nagyon megérinti őket. Számukra hetven fölött nyilvánvalóan elment már ez a hajó, és összességében megbékéltek a helyzettel. De úgy tűnik, legbelül még mindig szomorúak. Nem könnyű…

Sokféle esetet láttam, messze nem mindent, de már ennyiből is le tudom vonni a konzekvenciát, hogy meglehetősen arrogáns dolog szakemberként konkrét válaszokat adni, hogy miért születik gyerek ott, ahol nem kellett volna, máshol meg miért nincs még mindig. Néha nagyon egyértelműnek tűnik, az ember úgy érzi, érthetőnek és evidensnek kellene lennie a megfejtésének, de mégsem az. Van, amikor már szinte mindent körbenéztünk, föltártunk, de továbbra is rejtély marad.

Amikor valaki például hirtelen hidegnek teszi ki magát, és utána néhány napon belül megfázásos reakciói lesznek, akkor az ember úgy érzi: ezt értem. De azt már nem tudjuk megmagyarázni, miért nem fázott meg, amikor máskor hideg volt; vagy miért nem fázott meg a többi ember, aki ugyanakkor kiment a hidegre. Egy ilyen egyszerű dolognak is számtalan rejtélyes összetevője van, mégis úgy érezzük, valahol megfejthető.  A gyermektelenség esetén is lehet egy nagy komponens, amiből úgy tűnik, érthető. Úgy szokták modellezni, hogy a háttérben vannak testi vagy organikusan szervi okok és lelki összetevők.

©

Én már ezzel a kiindulóponttal sem értek egyet, hiszen ezek annyira összefonódnak egymással, a szervileg megragadható elváltozások elválaszthatatlanok a lelkiektől, személyes történettől, felmenőktől, születéstől, haláltól, és még ki tudja, mitől. Nem célszerű szétválasztani. Szerintem létezik egy korszerűbb szemlélet. Természetesen hasznos megnézni fizikai oldalról, miért nem esik teherbe valaki, hiszen ha találnak valamit, ami orvosi kezeléssel könnyen rehabilitálható, akkor nyilván jobb esélyeket teremtünk arra, hogy ez a testi-lelki folyamat el tudjon kanyarodni a fogantatás felé. De ezt nem tudjuk garantálni.

Ha viszont valakinek egész egyszerűen hiányzik valamelyik alapvetően szükséges női szerve, akkor lelkizhetünk a végtelenségig, az nem fog segíteni. És fordítva: valaki lehet teljesen egészséges fizikálisan, de ha elemi szintű szorongás, tiltakozás, negatív élmény kötődik a szüléshez, a gyermekvállaláshoz vagy a saját gyermekkorához, akkor hiába tornáztatjuk vagy turbózzuk az organikus részt beültetéssel meg mindenféle egyébbel, rendszerint nagyon masszív az ellenállás.

Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című könyvéről itt talál további infókat, és meg is rendelheti.

A HVG Extra A Nő Szalon következő beszélgetésén ugyancsak a könyv lesz a téma, az eseményről és a résztvevőkről ide kattintva tudhat meg többet:




Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.