HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő
Tetszett a cikk?

A címben feltett kérdés sokszor hangzik el, annak ellenére, hogy világunk valóban a lehetséges világok legjobbika, legalábbis az előző évszázadokhoz képest. Honnan merítsünk ma önbizalmat ahhoz, hogy egyáltalán szüljünk?

Környezetszennyezés, ivóvízhiány, gazdasági labilitás, klímaváltozás, beomló egészségügy… Nem, ide tényleg nem kéne gyereket szülni. Ó, várjunk! Menjünk vissza tíz évet, és még tíz évet, aztán újabb tíz évet. Mikor volt jobb? Az antibiotikumok előtt? A világháborúk alatt? A vasfüggöny mögött? Ha valaki nem akart gyereket, mindig találhatott érveket, akár globálisan szemlélte a világot, akár a saját életútját vette figyelembe.

Milyen élethelyzetbe fér bele gond nélkül az, hogy megjelenik egy kis kiszolgáltatott lény, aki meg sem tudja mondani, mi baja, tervezhetetlen vele az élet, folyamatos felügyeletet igényel, egy halom pénzt kell rá költeni (?), és visszafordíthatatlan változásokat okoz. Ja, és nem lehet visszavinni a boltba… Minden egyes kisbaba megszületése irracionális. Miért szülünk mégis?

A szabadság ára

Néhány generációval ezelőtt nem volt kérdés: a nők szülnek, amint biológiai szempontból alkalmasak rá. Akkor vált bonyolultabbá a kérdés, amikor elérhető lett a születésszabályozás, illetve amikor a nők számára lehetővé vált önálló egzisztenciát felépíteni.

Régebben csak néhány hivatás biztosította a nő önállóságát. A bábák, bizonyos vallások papjai, kurtizánok és egyes kézműves-foglalkozásokat űző nők tehettek szert önálló vagyonra, függetlenségre. A többség csak a család kötelékeiben számíthatott élhető életre, ezért nem volt kétséges, hogy amint felserdül, férjhez megy, és gyerekeket szül. Ehhez akkor jó szocializációt biztosított a közösség, hiszen a kislányok kezdettől részt vettek a női élet minden apró és nagy eseményében.

©

Láttak serdülést, menstruációt, fájdalmat és boldogságot, halált, születést, szoptatást, újszülöttet, kisbabát, totyogót. A csecsemők gondozásába is bevonták őket, sőt rájuk bízták a kicsiket. Mire a saját kisbabájuk megszületett, közel olyan profik voltak gyermekgondozásban, mint az anyjuk. Nyilván volt miért szorongani, félni is, bőven voltak tragédiák. De kötve hiszem, hogy egyetlen anya is könnyes szemmel állt volna a síró babája előtt, hogy „jaj, nem merem megfogni, nem mutatta meg senki”. Nem érte váratlanul a szoptatás, hogy a baba nyűgös lesz, ha leteszik, hogy nem alussza át az éjszakát, hogy hígat kakil, hogy nem büfizik. Amennyire szüksége volt rá, tisztában volt a kisbabák, gyerekek működésével, a kisgyerekes élet kiszámíthatatlanságával, a saját szerepével, feladataival, lehetőségeivel.

Ma fényévekre vagyunk ettől. A gyermekvállalás bonyolulttá vált, döntések sokaságát kell meghoznia az anyának (szülőknek), ráadásul úgy, hogy nem készíti fel erre az élet és a közösség. És mivel a nők ma már (többnyire) dönthetnek arról, hogy szülnek-e, vagy sem, könnyen lehet, hogy nem kérnek belőle. Vagy csak akkor, ha alapos indokot találnak rá. És ennek ára van.

Gyerekek küldetéssel

Sok gyerek születik ma külső nyomásra, olyan feladattal, amelyet nem biztos, hogy képes teljesíteni. Mert megvan a ház és a karrier, most már jöhet a gyerek. A nagyi kedvéért, hazaszeretetből, azért, mert az elsőnek kell a testvér, hogy a fiú után legyen lány is, hogy összetartsa a házasságot, esetleg azért, hogy könnyebben lehessen lakáshitelt fölvenni.

©

Ha a gyerek egyből valamilyen feladattal érkezik, már ki is húzhatjuk a szótárunkból a feltétel nélküli elfogadás kifejezést, pedig minden egyes emberi lénynek ez biztosítja a kiteljesedés lehetőségét, nem a jachtkirándulás és a síbérlet, de nem is a babaúszás. A „valami célból született” gyerek nem lehet önmaga, teljesítenie kell a küldetését. Eleve mínusszal érkezett. Ha jó testvér lesz, ha jó unoka lesz, ha megmenti a házasságot, stb. akkor kerül nullára. Nem lehet önmaga, elvárásokkal kerül szembe alig, hogy megszületett. Ilyenkor kellő tudatossággal és önismerettel le kell választani a gyerekről a küldetést, szeretni mindenestül, azzal együtt, hogy esetleg a várakozás ellenére fiú (vagy éppen lány), hogy néha utálja a testvérét, hogy nem mentette meg a házasságot, és így tovább. Ha ez nem megy magától, érdemes pszichológus segítségét kérni, akár a szülők, akár a gyerek számára, talán a legjobb, ha a családtagok együtt vesznek igénybe családterápiát.

Sok nő számol be arról az érzésről, amely egyszer csak hatalmába keríti: gyereket szeretne. Nincs racionális magyarázat, nincs ésszel felérhető indok, lehet, hogy egzisztenciálisan is rizikós, az is lehet, hogy az anya még nem heverte ki az első gyerekkel járó káoszt és fáradtságot. A motiváció belülről fakad, nem feltétlenül megmagyarázható. Pszichológiai szempontból az a gyerek a legszerencsésebb, aki pusztán a szülei vágyából született. Semmi túlgondolás: gyereket szerettek volna, és kész. Aztán szerettek volna még gyereket. Fiú vagy lány, szőke vagy barna: mindegy. A happy end az, ha ehhez a szülők, a szűkebb és a tágabb környezet, illetve a társadalom és a mindenkori politikai hatalom segít megteremteni a feltétlenül szükséges társas és anyagi biztonságot.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a nőiességgel foglalkozunk. Lehet-e a nő gyerek nélkül is boldog? Igaz-e az az előítélet, hogy egy női vezető egyúttal erőszakos és hataloméhes is? Legújabb számunk többek között Rezes Judit színész, Durica Katarina író és Szécsi Noémi novellája segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre.

Keresse az újságosoknál, vagy rendelje meg!

A kiszámíthatatlanság ellenére is

A mai szocializáció nem biztosítja mindazt, mint a régi kisebb közösségek, de sok mindent föl lehet csipegetni innen-onnan. Például önbizalmat. Mondjuk a saját családunkból. Ha a családtagok bizalommal vannak egymás felé, ha már ott is a feltétel nélküli elfogadást élhettük meg, ha biztattak, ha tolerálták a furcsaságainkat, ha segítséget kaptunk, amikor segítségre volt szükségünk, és békén hagytak, ha önállóan akartunk döntéseket hozni, vagy akcióba lépni. Ha tiszteletben tartották a szükségleteinket, ha nem bírálták felül az érzéseinket. Ha nem éreztették, hogy okosabbak, jobbak, ügyesebbek nálunk, csak mert felnőttek, idősebbek. Ha azt éltük meg, hogy gyereknek lenni jó. Így mi is könnyebben belevágunk, hiszen ismerjük a határainkat, a korlátainkat, elfogadjuk, hogy hibázhatunk, és tudjuk, hogy elkapnak, ha zuhanunk.

©

Ha ez az alap nincs meg, feltölthetjük az önbizalomtankunkat a barátaink segítségével, olyan közösségekben, ahol elfogadnak és szeretnek minket. De kizárólag az emberi kapcsolataink által. Tele tankkal pedig rengeteg dologra képesek vagyunk. Akár olyan irracionális döntést is meghozhatunk, hogy gyereket vállalunk. Miért ne?

Szerző: Sződy Judit



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.