Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? – Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

HVG BrandLab: Léteznek becslések arra nézve, hogy hány eltűnt műremek lehet elrejtve a világon? Érdemes otthon feltúrni a pincét-padlást és átnézni a lomokat annak reményében, hogy egy elveszett remekműre bukkanjunk?

Dr. Noah Charney: A pre-modern művészek  alkotásai esetében alig a törtrészüknek ismerjük a pontos helyét. Ezen művek többsége sajnos elveszett. Ilyenkor ébredünk rá, hogy valójában mekkora értéket képviselnek az évszázadok óta  múzeumokban lévő műtárgyak.

Előfordult már olyan, hogy egy egyszerű online komment indított el olyan folyamatokat, amiknek a vége egy elveszett műremek megtalálása lett. A nyomok ott vannak a világban, de nagy munka a valódi információkat kiszűrni a „zajból”. Ez az, amiben a technológia és a közösségi média sokat segíthet: összeköti a keresésben részt vevő embereket.

Kik az eltűnt remekművek “sztárjai”, azaz melyik nagy művész alkotásai közül hiányzik a legtöbb?

Van Gogh a csúcstartó, mivel ő a tolvajok egyik legnépszerűbb célpontja is. Három műve szerepel az Eltűnt Remekművek kiállítás gyűjteményében. Akadnak azonban más ismert művészek is, rengeteg országból. Ha elképzeljük az Elveszett Remekművek múzeumát, az nagyobb lenne, mint a világ összes múzeuma együttvéve, így rengeteg lehetőség közül választhattunk.

Amikor egy ilyen elveszett remekmű előkerül, az önhöz hasonló szakértők milyen módszerekkel vizsgálják, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy eredetivel van dolguk? Milyen jelekre vadásznak, amelyek ezt igazolhatják?

Ez mindig érdekes kérdés. Az egyik könyvemben a hamisítványok történetével foglalkozom, szóval elmondhatom, hogy foglalkoztat a téma. Egy sor dologra oda kell figyelni, de a legfontosabb az eredet. Mi az adott műtárgy dokumentált története és illeszkedik-e a megkerült alkotás ehhez a történethez.

Ha például Michelangelo egy újonnan felfedezett szobráról van szó, meg kell néznünk a történeti feljegyzésekben, hogy szerepel-e valahol egy olyan szobor leírása, ami illeszkedik a felfedezett műtárgyhoz. Ezután a szakértők jönnek – megkérdezzük őket, hogy az adott alkotás mennyire hasonlít az alkotó más munkáinak stílusára.

Végül pedig ott vannak az igazságügyi módszerek, amikor fizikai szempontból vizsgáljuk meg a művet, hogy megbecsüljük például a korát, de megpróbálunk ilyenkor a felszíne alá is betekinteni. Nagyjából 95 százalékos valószínűség esetén már ki merjük jelentetni, hogy egy-egy alkotás eredeti-e.

A világ általában akkor hall hasonló mesterművekről, amikor előkerülnek és restaurálva kiállítják valahol. Hallott olyanról, amikor egy remekmű megkerült ugyan, de már nem lehetett megmenteni, mert poszterként, könyvborítóként vagy bármi egyéb olyan módon használták fel, amitől egy művészetkedvelő embernek kicsordul a könnye?

Ilyesmi sajnos gyakran előfordul. A restaurátorok csodákat művelnek, de vannak olyan műtárgyak, amik már menthetetlenek. Ezért tartom nagyon felzaklatónak, ha műtárgyak a vandalizmus vagy ikonrombolás áldozataivá válnak, mert ilyenkor jellemzően örökre elvesznek számunkra. Gondoljunk a háborúk alatt megsemmisült műalkotásokra, például Courbet Kőtörők című festményére. Szerencsére azért előfordul olyan is, hogy egy teljesen elveszettnek hitt műtárgy kerül elő. A remény mindig ott van.

Milyen gyakran próbálnak a műtárgyhamisítók egy-egy hamisítványt eladni, mint egy-egy mester elveszett művét? Melyik művész alkotásait hamisítják leggyakrabban ilyen célra?

Előfordul az ilyesmi, ha nem is túl gyakran, amikor viszont megtörténik, annak van hírértéke. Ez volt a témája a The Art of Forgery (A hamisítás művészete) című könyvemnek. Egyébként ez az egyik legokosabb módja, ha valaki műtárgyakat akar hamisítani. Csak egy őrült másolna le egy meglévő művet, hogy aztán megpróbálja eredetiként elpasszolni – hiszen az eredetiről tudjuk, hogy hol van. A legügyesebb hamisítók azonban elveszett műveket másolnak, és azokat próbálják eltűnt eredetiként eladni.

Egy-egy műremek hamisítása nem követel meg annyi tudást a hamisítótól, amivel akár eredeti műveket is készíthetne? A hamisítók miért nem saját alkotásokat hoznak létre?

Meglepő és egyben mulatságos is, de nem. Több száz műtárgyhamisító munkáit tanulmányoztam és többségük nem túl tehetséges művész. A hamisítványok esetén az „eredetiség csapdájába” szoktak esni, ha a hamisító rengeteg önbizalommal képes megvezetni a szakértőket és elhitetni velük, hogy egy eltűnt műremekre bukkantak.

Általában, ha ezeket a műveket utólag, kontextusból kiemelve megvizsgáljuk, feltűnik, hogy vizuálisan nem túl erősek. Az ismert műtárgyhamisítók többsége egyébként általában bukott művész volt, aki azért kezdett el hamisítani, mert a saját művészetéből nem tudott megélni.

Ki az, aki megvásárol egy lopott Picasso vagy Van Gogh képet? Mihez kezdenek ezekkel, hiszen nem akaszthatják ki a falra otthon vagy a munkahelyükön?

Erre a kérdésre a válasz sokkal összetettebb, mint gondolnánk. A rövid válasz az, hogy senki sem tesz ilyet. A műgyűjtő bűnözők figurája főleg a filmekből és a fikciós irodalomból származik, a valóságban alig ismerünk ilyeneket. Talán pár tucat példa van rá, pedig évente több tízezer műtárgyat lopnak el.

A bűnözők azonban ugyanazokat a filmeket nézik, mint mi, ezért néha ők is azt gondolják, hogy fognak tudni találni ilyen gyűjtőket. Ezzel persze később általában kudarcot vallanak. A kevésbé ismert műtárgyakat és régiségeket el lehet néha adni olyan embereknek, akik, bár nem kellene, de mégis megveszik ezeket. Az ismert, híres darabokra viszont nem igazán lehet vevőt találni.

A szervezett bűnözői csoportok néha használnak lopott műtárgyakat cserealapként vagy biztosítékként, általában kábítószerekért vagy fegyverekért cserébe és nem foglalkoznak azzal, hogy lehetséges vevőket kutassanak fel.

Hallott már olyanról, amikor egy-egy hamisítvánnyal sikerült megvezetni a szakértőket, így azt eredetiként kiállították valahol?

Persze, több ilyen példát is tudok. Azonban az Eltűnt Remekművek (#MissingMasterpieces) virtuális kiállításhoz kizárólag olyan darabokat választottunk, amelyekről biztosan tudjuk, hogy eredetiek. Egyedül egy van, amelynél kérdéses, hogy valóban Michelangelo festménye-e, én magam biztos vagyok benne, hogy a tolvajok, akik ellopták, eredetinek gondolták, de még nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani az eredetét.

Hogyan kell elképzelni a Samsung The Frame tévéin látható kiállítást?

Az Eltűnt Remekművek (#Missing Masterpieces) a világ legikonikusabb és legérdekesebb elveszett műtárgyainak digitális kollekciója, melyet a világon most először lehet megtekinteni, és megismerkedhetünk a megmentésük érdekében végzett munkával is. A kiválasztás folyamatát kurátorként segítettem, és szeretném elmesélni ezeknek a gyönyörű elveszett festményeknek a történetét is, hogy az emberek megértsék, milyen törékeny értéket jelent a művészet, amelyet mindannyian csodálhatunk.

A gyűjtemény 12 festményből áll, amelyeket UHD-felbontásban lehet majd megnézni a Samsung The Frame tévéjén, azaz, mindenkinek lehetősége van rá, hogy az otthonában élvezze ezeket a remekműveket. A képek ingyenesen lesznek elérhetőek az Art Store menüpontban, segítségükkel a világ legszebb “körözési” plakátjait hoztuk létre.

A kiállítást bárki megtekintheti az Eltűnt Remekművek weboldalán.

Egy (virtuális) kiállítás képei

A Samsung The Frame tévéje kikapcsolt állapotban is képes állóképet megjeleníteni. Hézagmentesen lehet a falhoz rögzíteni és rendkívül vékony keretének köszönhetően tökéletesen alkalmas a lakás dekorációjának kiegészítésére. Afféle galériaként funkciónál, amelyen a világ legnépszerűbb műtárgyait lehet kiállítani a szobánk falára – ezzel feldobva az otthoni beltér hangulatát is.  Az alábbi festmények kelnek életre az Elveszett Remekművek, azaz a #MissingMasterpieces kezdeményezésnek köszönhetően: Vincent van Gogh: A nueneni kert tavassszal A népszerű impresszionista mester még akkor festette ezt a képet, amikor a szüleivel élt. Az ablakából a hátsó kertre nyíló panorámát Van Gogh egyik első munkájának tartják. A képet 2020. március 3-án, a festő születésnapjának 167-dik évfordulóján, erőszakos módon tulajdonították el. A mű azóta sem került elő, csak reménykedni lehet a megtalálásában. Vincent van Gogh: Dr. Gachet portréja Van Gogh egyik legünnepeltebb alkotása. Dr. Gachet annak az orvosnak a neve volt, aki ápolta a festőt, miután levágta bal fülének egy darabját. Eleinte nem kedvelték egymást, később azonban a festő barátjaként hivatkozott Dr. Gachet-ra, akivel állítólag nagyon hasonlítottak egymásra. A képet 1990. május 15-én vásárolta meg egy japán üzletember, Ryoei Saito 82,5 millió dollárért. Később a tulajdonos azt kívánta, hogy a kép a halálakor vele együtt legyen elhamvasztva. Valószínűleg nem így történt, egyes elméletek szerint a műalkotás egy svájci magángyűjteményben maradhatott fenn a mai napig, azonban 1990 óta senki nem látta. Vincent Van Gogh: A festő munkába menet Valószínűleg van Gogh Arles-ban töltött idejéből származik ez az önarckép, amelyet 1888-ban festett olajjal, a képen a mester legjellegzetesebb technikái fedezhetőek fel. A kép a második világháború során tűnt el, miután egy eltévedt bomba eltalálta a magdeburgi Kaiser-Friedrich múzeumot. Jean Baptiste Oudry: Fehér Kacsa Oudry-t XV. Lajos udvari festőjeként tartották számon, aki imádott csendéleteket és állatokat festeni. Ezt a XIX. Századi képet 1992-ben lopták el a norfolki Houghton Hallból, értékét nyolcmillió dollárra becsülik. A mai napig ismeretlen helyen található. Paul Cézanne: Kilátás Auvers-sur-Oise falucskára Cézanne, a művészettörténet egyik forradalmára egészen új stílust honosított meg, amelyet soha korábban nem lehetet látni. Kifejezetten kedvelte a perspektívával való kísérletezést, amelyet a drámai hatás kedvéért alkalmazott. Ezt a festményt 1999 szilveszterén lopták el ismeretlen tolvajok, egészen filmbe illő módszerekkel: egy tetőablakot betörve ereszkedtek le a festményhez, a kamerák ellen pedig füstbombákkal védekeztek. A füst miatt ráadásul az őrök azt hitték, tűz ütött ki az épületben, ezért a rendőrök helyett a tűzoltókat értesítették, így a tolvajok kereket tudtak oldani. William Blake: Utolsó ítélet William Blake nem csak költőként tett szert világhírre, festőként is kifejezetten tehetségesnek bizonyult. Ezt a művét Michelangelo freskója ihlette a Sixtus-kápolnából. Eredetileg egy 1810-es kiállításra szánta a festményt, a rendezvényt azonban lefújták, a kép így több másik műalkotással együtt elveszett. David Teniers: Nyár A holland David Teniers a négy évszakot négy különálló képen ábrázolta, amelyekből többféle változatot is készített. A Nyár című képnek ezt a változatát azonban 1974-ben ellopták a portugáliai Museu Nacional de Arte Antiga tárlatából, a tettesek után pedig azóta is folyik a nyomozás. Claude Monet: A Charing Cross-híd Londonban és a Waterloo-híd Londonban Monet 37 változatban festette meg az előbbi és 40 verzióban az utóbbi hidat. Nagyon szeretett tanulmányképeket készíteni és figyelni, hogy a fény hogyan változtatja meg a kiszemelt építményeket. Gyakran visszatért ugyanazokra a helyszínekre és apró eltérésekkel alkotta újra a képeit. Ezt a két képet 2012-ben lopták el a rotterdami Kunsthalból, az egyik tolvaj anyja pedig azt állította, hogy a Waterloo-hidat ábrázoló festményt elégette a kályhájában. A rendőrök pigmentnyomokat találtak a lakásban, de nem eleget ahhoz, hogy igazolják az állítását. Nemes-Lampérth József: Tájkép A magyar Nemes-Lampérth József festménye egyike volt annak a két magánkézben lévő műtárgynak, amelyeket a debreceni MODEM művészeti központ raktárából tulajdonítottak el, ami arra utalhat, hogy „belsős munkáról” lehetett szó, mivel a tolvajok feltehetően pontosan tudták, hol rejtőzik az értékes zsákmány. Jacob Joardens: Mitológiai jelenet, a fiatal Bacchus-szal A holland mester alkotása egyike volt annak a több ezer műtárgynak, amit a második világháború alatt elhurcoltak Lengyelországból. A Rubens által erősen inspirált művész képét a lodzi J.K. Bartoszewicz Múzeumból tulajdonították el, egyelőre nem ismert, hogy hol rejtőzhet. Barbora Kyslikova: Chloe & Emma Napjaink egyik ünnepelt kortárs művésze, aki dokumentumfilmet készített egyik legfontosabb művének eltulajdonításából. A  „A festő és a tolvaj” című alkotást az idei Sundance filmfesztiválon mutatták be, a története szerint a művész összebarátkozott egy fiatalemberrel, aki ezt végül azzal hálálta meg, hogy ellopta a festményét.