OTP Bank Nyrt.
OTP Bank Nyrt.
Tetszett a cikk?

Sokan vélik úgy, ha csak néhány száz forintot tudnak adományozni, az csak csepp a tengerbe. Az OTP Bank azonban bebizonyította, hogy ez egyáltalán nincs így, és az apró segítségekkel is jelentős hatással lehetünk mások jövőjére. Az OTP Bank digitális felületein 100-200-500 forintos adományok ajánlhatók fel, az egyik támogatható szervezet jelenleg a hátrányos helyzetű gyerekek számára zenei képzést nyújtó Snétberger alapítvány.

A hathetes felsőörsi kurzus utolsó napjain látogattunk el a Központba. Bepillantást nyertünk a próbák folyamatába, beszélgettünk a legfiatalabb növendékekkel és visszajáró exdiákokkal is. A Központ alapítóját és művészeti igazgatóját, Snétberger Ferencet pedig arról kérdeztük, hogy mik a napi feladatok és a jövőbeni tervek.

A Snétberger Alapítvány Zenei Tehetség Központja és a Snétberger Alapítvány elsősorban hátrányos helyzetű fiatalokon segít, hosszú évek óta ingyenesen vállalva a gyerekek zenei nevelését, mentorálását. Ennek keretében hangszereket, kottákat, tanárokat, mentorokat és fellépési lehetőségeket biztosít számukra. A felsőörsi központ mellett pedig nemrég stúdió és próbaterem nyílt Budapesten az Alapítvány, illetve a támogatók jóvoltából.

Snétberger Ferencék legújabb célkitűzése is ide kapcsolódik. Egy koncert vagy zenekari próba apropóján Budapestre látogató, és a fővárosban iskolába járó tehetségek számára szeretnének megfelelő szálláshelyet és olyan tanulószobákat biztosítani, amelyek megteremtik számukra a komfortos helyszínt a zavartalan hangszeres gyakorláshoz, zenetanuláshoz.

Ebben segít az Alapítványnak az OTP Bank, mely adományozási felületén és digitális banki csatornáin keresztül lehetővé teszi, hogy 100-200-500 forinttal támogathassák az ügyfeleik a Snétberger Alapítvány munkáját. Az adományozáshoz többféle csatorna (ATM automata, Simple-alkalmazás, az OTP Bank weboldala, illetve az OTP Mobilbank) is rendelkezésre áll, az egyes összegek pedig közvetlenül a támogatott szervezet számlájára érkeznek, azokat tranzakciós vagy banki költségek nem terhelik.

Az OTP Bank számára, Magyarország egyik legnagyobb adományozójaként, kiemelten fontos a magyar adományozási kultúra fejlesztése. A bank az elmúlt két évben közvetlenül felajánlott 7,6 milliárd forint támogatás mellett ezért fontosnak tartja, hogy az ügyfeleinek is lehetőséget teremtsen a digitális banki csatornáin és az ATM automatáin keresztül mikroadományok felajánlására.

 

A tartalom az OTP Bank Nyrt. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Két forró nyár között: 2025-ben ezek már mind valós veszélyként jönnek be a mindennapjainkba

Két forró nyár között: 2025-ben ezek már mind valós veszélyként jönnek be a mindennapjainkba

„Nevetős emoji? Micsoda hergelés!” – Tarr Zoltán felesége megszólalt a kirúgása okairól

„Nevetős emoji? Micsoda hergelés!” – Tarr Zoltán felesége megszólalt a kirúgása okairól

Die Presse-kommentár: Orbán, a gyengécske béketeremtő

Die Presse-kommentár: Orbán, a gyengécske béketeremtő

Mutatjuk, hogy december 24-én hol intézheti el az utolsó pillanatos vásárlást

Mutatjuk, hogy december 24-én hol intézheti el az utolsó pillanatos vásárlást