Mire tesznek leginkább félre a magyarok?
Az első lépést megtenni sokszor a legnehezebb, hiszen azt gondoljuk, hogy ha messze a kitűzött cél, akkor már elindulni sem érdemes. Ez azonban téves elképzelés: ha a saját tempónkban haladunk, akkor erőfeszítéseinknek meglesz az eredménye, legyen szó akár tanulásról, akár egy vágyott sportteljesítmény eléréséről vagy épp a megtakarításról.
A pénzügyi tudatosság egy készség, amelyet el lehet sajátítani. Ahogy minden más az életben, ez is figyelmet és türelmet igényel, azonban korántsem lehetetlen beletanulni, hiszen manapság már több lehetőség adott ahhoz, hogy egyre könnyebben és magabiztosabban kezeljük saját pénzügyeinket. A kezdeteknél azonban fontos az, hogy lássuk, hol vannak saját költségvetésünkben azok a „lyukak”, amelyeket érdemes minél előbb betömni, az így megtartott kisebb összegeket pedig átcsoportosítani és félretenni. Mutatjuk, a kezdeteknél mire érdemes figyelni.
Kiadásfigyelés és előre tervezés
Tény, hogy az elmúlt időszak sokak pénztárcájának megterhelő volt, hiszen az élet szinte minden területe drágább lett, a bérek pedig ezt a növekedést nem minden esetben voltak képesek lekövetni. Egy tavaly megjelent kutatásban a megkérdeztettek 96%-a úgy nyilatkozott, hogy elkezdte visszafogni a kiadásait, 63%-uk pedig úgy gondolta, hogy a megváltozott gazdasági helyzet miatt el kell kezdenie félretenni.
Ahhoz, hogy az adott havi költségvetésünket átlássuk, pontosan ismernünk kell azt, hogy mire és mennyit költünk. Természetesen a legnagyobb kiadások egy hónapban a lakhatással kapcsolatosak, de ott van az utazás költsége is, a befizetendő számlák sora és nem utolsó sorban az élelmiszer. Ezek olyan állandó és rendszeres összegek, amelyekkel mindig számolni kell. Érdemes ezek pontos összegét is feljegyezni, hiszen a hozzávetőleges számolás mindig elcsúszik valahol.
Az, hogy ezt hová írjuk fel, egy füzetbe, egy Excel-táblázatba vagy épp egy applikációba, talán mindegy is, bár tény, hogy az okostelefonok korában a legpraktikusabb az, ha számlánk mozgását azonnal le tudjuk követni. A technológiai újításoknak hála manapság már forintra pontosan lekövethető, hogy mire, mikor és mennyit költöttünk, legyen szó élelmiszerről, ruházatról, szórakozásról. A pontos rendszerezésnek hála ellenőrizni tudjuk, hol vannak azok a bizonyos kisebb vagy nagyobb „lyukak”, ahol meg lehetne fogni a költést. Ha mindezek – rendszerint hirtelen döntéstől vezérelve, erős impulzus hatására vásárolt termékek – végösszegét megnézzük, az általában egy olyan összeg, amit akár meg is takaríthattunk volna, ha kicsit tudatosabban költünk és ha van rá lehetőség, előre tervezünk.
Kicsiben is érdemes elkezdeni
A fent említett kutatás többek között arra is rákérdezett, hogy mi az a megtakarítási cél, amire a leginkább félretesznek a magyarok: a válaszadók a legfontosabbként a váratlan kiadásokat nevezték meg. Egy váratlan esemény – pl. meghibásodik a hűtő vagy tönkremegy a laptop, esetleg kiesik a táskából a telefon és darabokra törik a kijelzője – anyagi vonzatai megterhelhetik a kasszánkat, ezért jobb az ilyen helyzetekre előre felkészülni. A váratlan helyzetekre vonatkozó megtakarítás is lehet egy olyan egyszerű, és belátható időn belül megvalósítható cél, amelyre érdemes gyűjteni. De ilyen cél lehet az is, ha valamilyen nagyobb értékű eszközt szeretnénk vásárolni, és egy összegben nem tudjuk azt finanszírozni, vagy épp időben elkezdenénk már gyűjteni a jövő évi nyaralásra.
Saját pénzügyeinkkel kapcsolatban fontos azt belátni, hogy ha megtakarításról van szó, akkor igenis el lehet kezdeni kisebb összegekkel is, hiszen, ha azokat az akár pár ezer forintokat is havi rendszerességgel félre tesszük, akkor idővel már egy nagyobb plusz összeg lehet a birtokunkban. Azonban azt is fontos belátni, hogy ezeknek a kisebb összegeknek a kezelése nehéz, ugyanis, ha nincsenek jól elkülönítve a számlánkon, akkor, hiába nem szeretnénk elkölteni, mégiscsak megtesszük.
Tegyen félre saját perselyébe!
Az OTP Bank új digitális funkciója, a Persely, ötletes és egyszerű lehetőséget kínál azoknak, akik kisebb összegek félretételével indulnának el a megtakarítás útján. Az OTP InternetBankban és MobilBankban elérhető funkció teljesen rugalmas, a Perselyből az adott cél elérése előtt részösszeget is kivehetünk vagy teljesen kiüríthetjük, illetve a Perselybe történő rendszeres pénzátvezetés összege is bármikor megváltoztatható. A Perselyeinket elnevezhetjük, attól függően, mire gyűlik benne a pénz, illetve mindegyikhez meghatározhatunk külön célösszeget és dátumot is, ameddig gyűjteni szeretnénk benne. Amennyiben a beállított célösszeg, illetve dátum teljesült, ránk van bízva, hogy fel kívánjuk-e használni az összegyűlt összeget, vagy megtartjuk és további pénzösszegeket helyezünk el benne. Sőt, az OTP Bank még díjat sem számít fel a szolgáltatásért: a Perselyekbe, illetve a Perselyekből a kapcsolt bankszámlánkra történő, eseti és rendszeres átutalások díjmentesek.
A célhoz passzoló megoldás létezik
Ha azt szeretnénk, hogy a pénzügyi tudatosság terén egyre magabiztosabbak legyünk, akkor fontos, hogy egyre több pénzügyi terméket ismerjünk meg, megtanuljuk, hogy mit jelentenek az egyes alapfogalmak (pl. EHM, EBKM, kamatos kamat, futamidő, változó vagy fix kamatozás stb.). Szerencsére manapság már számtalan edukatív tartalmú kiadvány, weboldal vagy akár blog is elérhető a bankok oldalán: ezek mind segítségünkre lehetnek abban, hogy bővítsük pénzügyi ismereteinket.
Az, hogy naprakészek legyünk a saját anyagi helyzetünkkel, szintén fontos. Ha valóban szeretnénk fejleszteni pénzügyi ismereteinket, érdemes az alapoktól elindulunk, megvizsgálni és ha szükséges felülvizsgálni saját szokásainkat, havi költéseinket, és ezek után körbenézni, milyen lehetőségek lehetnek optimálisak a számunkra.
Használjunk internetbankot vagy mobilbanki applikációt, hiszen ezek is a segítségünkre lesznek! Ha pedig bárki úgy érzi, hogy az elérhető offline vagy online tájékoztatókban leírtak további kérdéseket vetnek fel, akkor bátran jelentkezzen be a hozzá legközelebb eső bankfiókba, és kérjen személyesen tájékoztatást, hiszen a hazai lakosság körében népszerű megtakarítási célokhoz ma már sokszínű megtakarítási megoldások érhetők el, legyen szó nyugdíjról, egészségről, otthonremetésről vagy családról.
A tartalom az OTP Bank megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. További részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.