Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az utóbbi években már több világsztár vált dollármilliárdossá, miután felfutott szépségápolási brandjét eladta.
Hailey Bieber akár egymilliárd dollárért is eladhatja saját szépségápolási márkáját az e.l.f. Beautynak – írja a BBC. A 28 éves modell – aki egyébként Justin Bieber énekes felesége – 2022-ben társalapítója volt az ő második keresztneve után Rhode-nak elnevezett márkának, az adásvétel után pedig megmarad a cég kreatív vezetőjének. A Rhode az alapítása óta rohamosan növekedett (nem kis részben erős közösségimédia-jelenlétük miatt), az utóbbi tizenkét hónapban már 200 millió dollár értékű online eladást produkált.
A felvásárló e.l.f. Beauty 800 millió dollárt készpénzben és részvényekben fizet a vállalatért, további 200 millió dollár pedig a jövőbeni eladások növekedésétől függ. Az üzletasszony és modell még az óriási összegű szerződés bejelentése előtt azt mondta vállalkozásáról egy interjúban, hogy azzal már addig is „messzebb jutott, mint amit a legmerészebb álmaiban valaha is elképzelhetett volna”.
Nem ez az első alkalom, hogy hírességek saját márkájuk eladásával dollár százmilliókat keresnek. Rihana tavaly váltotta pénzre Fenty Beautyját, amely a Forbes becslése szerint csaknem 3 milliárdot ért dollárban; Selena Gomez pedig szintén a maga márkáját (Rare Beauty) értékesítve került be tavaly a dollármilliárdosok közé.
Nem is csoda, hiszen a hírességek fémjelezte szépségipari termékek csak 2023-ban egymilliárd dollár feletti forgalmat eredményeztek világszerte egy felmérés szerint.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.