Hogyan lesz egy gyerekből könyvkiadó?
Dr. Vass Dorottea egyetemi adjunktus, olvasáskutató, és csapata a könyvíráson keresztül segíti az általános- és középiskolások intellektuális és önismereti fejlődését. A D012 program keretein belül 12 lépésben vezetik végig a gyerekeket a könyvkiadás folyamatán az ötlettől a nyomdába küldésen át egészen a könyvbemutatóig. Céljuk, hogy a gyerekekből hosszútávon sikeres, innovatív és önállóan gondolkodó emberek váljanak. Dojcsák Dániel egy nagyvállalati digitális ügyfélkezelési megoldásokat fejlesztő IT cég, a 200 főt foglalkoztató Shiwaforce marketingigazgatója. A szoftverfejlesztésen túl agilis és egyéb módszertanokra, tapasztalatokra építve tanácsadással, szakmai és vezetői tréningekkel és digitális eszközök bevezetésével is támogatják a ügyfeleik hatékony működését. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit akár szakmailag, akár emberileg tanultatok egymástól a Bridge Árnyékprogram keretein belül?
Dani: Nekem már az is nagyon sokat adott, hogy megismerhettem a programot, amit Dóri kidolgozott. Bevallom, korábban szkeptikus voltam az addig ismert olvasásnépszerűsítő programokkal kapcsolatban, nem voltam meggyőzve, hogy nem épp kontraproduktívak ezek ebben az életkorban.
Dóri projektjét megismerve a szkepszis azonnal lelkesedéssé változott, hisz tudományos kutatásaira építve olyan rendszert épített, aminek a szó szoros értelmében kézzelfogható eredménye van, miközben nem explicit célként fogalmazódik meg az, hogy „olvass!” Szerintem pont ettől működik. Olvasó emberként egyből azon járt a fejem, be lehetne-e vinni például az én gyerekem iskolájába is egy ilyet, ahol szintén fontos célkitűzés az olvasóvá nevelés. Nem mellesleg Dóri személyisége is hihetetlenül inspiráló volt a beszélgetések során. Egyszerre alázatos, szorgalmas, viszont van benne egy nagyon makacs akarat, tüzes elhivatottság is. Mindezt pedig megalapozza, hogy mély, elméleti szinten is ért ahhoz, amit csinál. Ez ma nagyon nagy érték, mert noha alapvető kellene, hogy legyen, ritkán látni ezt a kombinációt.
Dorottea: A makacs akaratot én néha kicsit merevségnek érzem (nevet): sokszor előfordul,hogy ha valamit nem csinálok meg aznap, amikorra én azt tervezem, iszonyatosan feszültté válok, és addig dolgozom, akár éjszakába nyúlóan, amíg nincs kész. És éppen ehhez kapcsolódik az, ami nekem talán a legnagyobb ajándék volt a projektben. Én Danitól láttam mintát arra, hogy el lehet engedni néha feladatokat, hogy érdemes néha kicsit hátrébb lépni, és legfőképp, hogy a dolgokat akkor is a kezemben tarthatom, ha nem szorítom őket kétségbeesetten. Attól, hogy Danival egy ideig együtt dolgoztunk, önmagában oldódott egy rakás szorongásom.
Mi az a tulajdonság, amiről nem is gondoltátok volna, de közös bennetek?
Dorottea: Szerintem a megoldásfókusz. Mindkettőnknek alapvető igénye, hogy ha valamit elkezdünk, akkor azt nyomjuk, csináljuk, ne csak beszéljünk róla. És az is közös tulajdonságból fakad, hogy – bár persze a találkozónkon is felvetettünk mindenféle problémát – egyszer sem mentünk el a puszta ventillálás felé.
Dani: Igen, én is így érzem. Nagyon jó hangulatban, de mindig fókuszáltan dolgoztunk együtt, ami szuper érzés volt, és ez valóban a szemléleti közösségen múlt. És közös bennünk – még ha talán nem is annyira meglepő – hogy a könyveknek különleges szerepe van az életünkben. A könyv szerintem sem csak tudás, de élmények és önismeret forrása is, és a könyvekkel kapcsolatos szenvedélyt mindketten igyekszünk másokkal is megosztani. Dóriék programja alapvetően is erre épül, és a Shiwaforce-nál mi is minden évben adunk ki a HVG-vel közösen egy üzleti-szakmai könyvet, ami egy jó atipikus megjelenése a tudásmegosztás iránti elköteleződésünknek.
Milyen előítéleteitek voltak a for-profit és a nonprofit szektorral kapcsolatban, mielőtt elkezdtetek együtt dolgozni? Hogyan változott ez meg?
Dorottea: Én bölcsészlélek vagyok, alternatív zenéken élek, és mindig nyakkendőben, tökéletesre vasalt ingben és öltönyben képzeltem el a cégvezetőket. Aztán jött Dani. Nagyon jó érzés volt, hogy semmi nem múlott a megjelenésen vagy felesleges körökön, hanem egyből nagyon oldott hangulatban kezdtünk együtt dolgozni.
Dani: Abban a zajban, azon a piacon, ahol mi dolgozunk, csak a „rocksztárok” érvényesülnek, és mi igyekszünk kicsit úgy is viselkedni, akkor is, ha közben komoly és kemény munkát végzünk. Ez nemcsak mentalitásban, de külsőségekben is megjelenik, szóval tényleg nem vagyunk az a kimondott élére vasalt brigád. Előítéletem nekem egyébként nem volt, sőt! Mielőtt elkezdtünk együtt dolgozni, utána olvastam kicsit Dórinak, és nagyon vártam, hogy találkozzunk, mert sejtettem, hogy hasonlóan gondolkodunk, akkor is, ha más pályákon mozgunk.
Ha a másik szkilljeiből egyet kölcsön tudnátok kérni, mi lenne az?
Dorottea: Azt, hogy Dani a váratlan helyzeteket, visszajelzéseket mennyire higgadtan tudja kezelni. Megvizsgálja, átgondolja, elfogadja, aztán megoldja. Volt egy közös sztorink, amikor a könyves projektemet elvittük közösen egy érdeklődő elé. Egy adott pillanatban én azt éreztem, hogy a korom vagy a nemem miatt nem vesznek komolyan, nekem iszonyú nehéz volt, hogy ne szóljak vissza valamit. Dani viszont ki tudta venni a helyzetből az érzelmi faktort, inkább behozott egy javaslatot, némi csillámporral szórta meg a beszélgetést, és egyből működött a dolog.
Dani: Emlékszem erre a szituációra, ez a 20% magic, amit mi beleteszünk a munkába. De szerintem nem az én képességemen múlt a siker. Azt mondtam el, amit Dorottea szeretett volna, de idősebb vagyok és férfi, így tőlem hamarabb elfogadták. Meg kell mondjam, ez is érdekes tanulság volt… A kérdésedre visszatérve, az alaposságát nagyon irigylem Dorotteától. Olyan embernek ismertem meg, aki nem hagy félbe semmit. Lehet, hogy ez épp a könyvcsinálás egy „mellékterméke”, mindenesetre ebben nekem fejlődni kell, és emiatt tényleg kicsit irigylem is.
Hogy működött az együttműködés köztetek? Hogyan dolgoztatok együtt?
Dani: Nagyon flottul, leginkább azért, mert Dorottea úgy érkezett meg a projektbe, szerintem már a legelső, még csak párkeresős eseményre, hogy konkrétan tudta, miben szeretne segítséget kérni. Ez nekem is adott némi bátorságot, mivel semmiképpen nem akartam „pushy” lenni, viszont így, hogy ő megjelölte azokat a területeket, ahol haladni szeretett volna, hamar meglett a fókusz. Aztán a beszélgetések persze mindig hosszabbra nyúltak, mint terveztük. Legalább két és félszeres szorzóra gondolj, ami azt hiszem, jól jelzi, hogy egész jól ment a diskurzus. (nevet)
Dorottea: Kezdő vállalkozó vagyok, rengeteg kétely van bennem, soha nem dolgoztam vállalatnál. Kutató vagyok és az a működés teljesen eltér attól, mint ami egy szervezetépítési folyamatot tud támogatni, pedig nálunk, a D012-ben most erre van szükség. Ráadásul mindig kíváncsi voltam arra, hogy aki egy nagyobb, sikeres cég folyamataiban él, hogy tartja fenn a fordulatszámot. Minderről és az engem megint csak erősen foglalkoztató minőségbiztosításról is a lehető legtermészetesebb módon, a lehető legtöbbet tanultam Danitól.
Mentor-mentorált viszonynak éltétek meg a Bridge Árnyékprogramban folyó közös munkát?
Dorottea: Bármennyire is van neveléstudományi diplomám, nem szeretek se nevelni, se pedagógusnak nevezni magam. Inkább facilitátori szerepet képviselek, így nekem a kölcsönösség volt az alap, és inkább az jelentette a kihívást, hogy hogyan tudok és mit adhatok át én Daninak. Mert az nem volt kérdés, hogy ez oda-vissza folyamat kell, hogy legyen.
Dani: Én pontosan ezért keresztelném át inkább Fényprogramnak ezt a projektet. Mindkét fél tud világosodni, kapni belőle, és nekem, személyesen is vágyam volt, hogy amennyit csak lehet, tanuljak Dóritól. Ráadásul én is inkább a facilitációban hiszek, és a stratégiai célom a cégünkben is az, hogy konkrét ügyekben előbb-utóbb „feleslegessé tegyem magam”. Kifejezetten izgalmas számomra valamit nem a másik helyett, hanem vele együtt csinálni és őt is képessé tenni a megoldásra, ez az, ami örömet okoz sokszor a munkában. Azt hiszem, ennek a megfogalmazására Dóri vezetett rá, miközben segített, hogy könnyebben el tudjam ismerni, nem mindig nekem vannak a legjobb ötleteim.
Dorottea: Dani mesélte nekem, hogy vezetőként néha nehéz a háttérben maradni és elhinni, hogy lehet egy fiatalabb vagy épp új kollégának jobb ötlete. Az én munkámban sokszor fordítva van ez. Nálunk, segítőknél, akik gyerekekkel foglalkozunk az alap az, hogy az ember hisz és a háttérben marad még akkor is, ha a gyerekek sok hibával dolgoznak, vagy kevésbé jó ötleteket hoznak be. Facilitátorként az a feladatom, hogy hagyjam őket hibázni, teremtsem meg a teret ahhoz, hogy belássák, hogy hibáztak, és hagyjam hogy találjanak rá megoldást is. Itt most én kerültem ebbe a helyzetbe, mert Dani éppen így állt hozzám.
A tartalom a Bridge Budapest és a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
