Merkantil Bank Zrt.
Merkantil Bank Zrt.
Tetszett a cikk?

Az autófinanszírozásnak köszönhető, hogy pozitív eredményt ért el 2024-ben a magyarországi lízingpiac – erről számoltak be az ágazatot képviselő szereplők egy kerekasztal-beszélgetésen. Az agráreszközök piacán ugyanakkor visszaesés tapasztalható, a szereplők borúlátóak a következő évet illetően. A személyautók esetében a károsanyag-kibocsátási kvótáknak való megfelelés nehezíti a piaci szereplők helyzetét.

Az autófinanszírozási piac húzta a lízingpiacot

A 2024-es várakozásokat komoly viharfelhők árnyékolták be 2023 végén a lízingpiacon Magyarországon. Mégis, a Lízingszövetség adatai szerint kiválóan alakult a tavalyi év. Személyautók és kishaszongépjárművek tekintetében darabszámban is növekedést értek el, nem csak finanszírozott összeg tekintetében. Tavaly darabszámban közel 25 százalékos emelkedést realizált a piac az előző évhez képest.

Kiss Norbert, a Merkantil Gépjármű-finanszírozás ügyvezető igazgatója elmondta, az infláció lassulása és a kamatcsökkentés is kedvezően hatott a lízingpiacra. A mélypont 2023 elején volt, akkor 100 autóból 22-t finanszíroztak, tavaly már 35-öt. A növekedés a kamatcsökkenés mellett leginkább annak köszönhető, hogy a magánszemélyek visszatértek a piacra, és többnyire finanszírozással vásárolnak. Kiss Norbert kiemelte, hogy ebben a folyamatban az importőri és finanszírozói közös akciók mellett az állami támogatások is szerepet játszottak.

A vásárlók nagyjából háromnegyedét még mindig a céges vásárlók teszik ki, mondta el Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. A személyautók esetében nagyobb a magánvásárlók aránya, de még itt is a flottavásárlók teszik ki a piac 60-66 százalékát. A lízingpiacon is ez a trend látszik. Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke elmondta, már közel 80 százalékban a KKV-knak helyezik ki a lízingfinanszírozást.

A lakosságot az infláció, a reálbérek változása és a magas kamatlábak gyakorlatilag elhajtották a lízingpiacról. 2024-ben azonban változott ez a trend az importőrök és a lízingcégek közös, kedvező finanszírozási programjainak köszönhetően. A kedvező finanszírozások olyanokat is behoztak, akik egyébként nem kötöttek volna lízingszerződést, mert rendelkeztek tartalékkal, de többségében olyanokat, akik egyébként nem vásároltak volna gépjárművet, mondta Zs. Nagy István, a Lízingszövetség elnöke. A mikro- és kisvállalkozásoknál is, ha eszközberuházásról van szó, a lízing volt idén is a legnépszerűbb finanszírozási forma.

A finanszírozói oldalról a magánszemélyek és a cégek teljesen más megközelítést igényelnek – mondta Kiss Norbert. A magánvásárlók leginkább az autó árát és a finanszírozási THM-et nézik, cégek esetében viszont a maradványérték, a fenntartási költség és az egyéb költségek, például az adók is fontos szempont. Ők a gépjárművek teljes bekerülési és üzemeltetési költségét vizsgálják.

A termelőeszközök, mezőgazdasági gépek finanszírozása viszont inkább lefelé húzzák a lízingpiacot. Az agrárágazatban 38 százalékos a lízingpiaci visszaesés – erről Magyary Péter, a KITE hitelirodájának vezetője beszélt. Ennek egyik oka a 2021 nyarán meghirdetett Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása című pályázat, mely előrehozott beruházásokat indukált. Ezen forrásból még 2023-ban is vásároltak gépeket – ez a forgalom legalább 60 százalékát tehette ki Magyary Péter szerint. A másik ok, hogy a jövedelmezőségre, jövedelembiztonságra erősen ható polikrízis válságon (a 2022-es rendkívüli aszály és az energiaválság begyűrűzött az input árakba, a gabonaárak jelentősen csökkentek, magas kamatok stb.) van túl az ágazat. A termelők jelentős tartalékokat voltak kénytelen elégetni, a kialakult helyzetre a beruházások drasztikus visszafogásával reagáltak.

Berényi Gábor, a Merkantil Termelőeszköz Finanszírozás ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Lízingszövetség adatai szerint 2023 első 9 hónapjában a mezőgazdasági gépek finanszírozására 92 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek itthon, ezzel szemben idén ugyanezen időszakban csak 57 milliárdot. Az adatokból kiderül továbbá, hogy a mezőgazdaság mellett az egyéb gépfinanszírozás is visszaesett, míg a nagyhaszongépjármű-finanszírozás stagnált.

Elektromos autók: eladási kényszer, mérsékelt kereslet

A globális autógyártási kapacitások nagyjából ugyan visszatértek a Covid és a nyersanyaghiányos időszak előtti szintre, sőt valamennyivel  több autót gyártanak, mint amennyit forgalomba is helyeznek – mondta Laky Andrea. Európa ugyanakkor inkább lefelé húzza az értékesítési átlagot, Magyarország különösen. A Ford ügyvezető igazgatója szerint a tavalyelőtti magyar adatok elkeserítő, 28-29 százalékos elmaradást mutatnak a világjárvány előtti szinthez képest. Ezzel Ukrajnával vagyunk egy szinten, pedig a két ország helyzete azért korántsem hasonló. A túltermelés eredménye így az, hogy inkább kínálati, mint keresleti piac van.

Nem csak a Ford esetében, hanem más márkáknál is az a tapasztalat, hogy az elektromos autók értékesítése elmarad a várakozásoktól. A helyzetet nehezíti a kínai dömping. Laky Andrea emlékeztetett arra, hogy a jelentős kínai kormányzati segítség eredményeképp hatalmasat fejlődött a távolkeleti ország autógyártása. Az ott keletkezett többlet pedig az amerikai és az európai piacon landol, komoly fejtörést okozva ezzel a többi autógyártónak. A védővámok részben segítenek, a másik oldalon viszont az egyre szigorodó kibocsátási normák nehezítik a helyzetüket.

2025-től lép életbe az unió károsanyag-kibocsátási normájának újabb szigorítása, amelyet ha nem tartanak be a gyártók, komoly büntetésre számíthatnak. Egy-egy ilyen bírság jelentősen ronthatja a gyártók profitabilitási rátáját, ezért Laky Andrea arra számít, minden márka kiemelten kezeli majd az elektromos és a hibrid eladásokat, hiába kerül többe az ilyen típusok gyártása.

Jövőre ezért Európában nagyságrendileg minden negyedik eladott új személyautónak elektromosnak kell lennie – mondta Kiss Norbert. Magyarországon ebben talán egy kicsit kisebb aránnyal számítanak a gyártók, de jelenleg csak 7-8 százaléknál tart a magyar piac az állami támogatás ellenére. A Merkantil Gépjármű-finanszírozás ügyvezető igazgatója szerint ezért kérdéses, hogy milyen eszközzel, esetleg akciókkal próbálják majd az importőrök növelni az elektromos autók eladásait.

A magyar fizetőképes kereslet határait viszont csak állami és európai uniós támogatással lehet kitolni arra a szintre, hogy a gyártók el tudják érni a célkitűzéseiket – mondta Laky Andrea. A vásárlókat sokszor eltántorítja, amikor szembesülnek azzal, mennyibe kerül a villanyautó. A Magyar Lízingszövetség szerint az is probléma, hogy kalkulálhatatlan a villanyautók maradványértéke, ez a flottakezelőket és sokszor a cégeket is távol tartja. A támogatások kiterjesztésével viszont ők is egyetértenek. Zs. Nagy István, a szervezet elnöke arról beszélt, szerinte hibás volt a jelenleg futó programot a cégekre korlátozni, jövőre a magánszemélyekre is ki kell terjeszteni.

Az agrárágazat kihívásai

Az agrárágazat 2024-es lízingforgalmának 80 százaléka a kamattámogatott Széchenyi Lízing MAX+ programba esett, mondta Magyary Péter. A konstrukció 5 százalékos kamatot, valamint két és fél százalékos szerződéskötési díjat tartalmaz, a kamat az október 28-a után kötött szerződéseknél már csak 3,5%. A KITE hitelirodájának vezetője emlékeztetett, hogy a kamattámogatott finanszírozásokat nem lehet beruházási támogatással kombinálni.

Kevés publicitást kap, hogy a támogatott hiteleknek van egy 280 ezer eurós támogatási plafonja (TCTF-keret: ideiglenes válság- és átállási keret), amely december 31-én lejárt, hosszabbításra nem számítanak. Magyary Péter elmondta, hogy 2025.01.01-től a kamattámogatásokat a jóval kisebb mozgásteret biztosító, de minimis (csekély összegű támogatás) keret terhére kell majd elszámolni, ami jelenleg 25.000 euró. (Az interjú után jött a hír, hogy a keret 50.000 euróra emelkedik.)

A KITE hitelirodájának vezetője attól tart, hogy ha nem hosszabbítják meg a TCTF-programot, és a kamattámogatásokat a de minimis keret terhére kell elszámolni, akkor az adható támogatott finanszírozás összege jelentősen beszűkül, így számításaik szerint egy mezőgazdasági vállalkozói csoport legfeljebb 100MFt támogatott lízingfinanszírozáshoz tud hozzájutni.

2025-ös kilátások

A 2024-es 25 százalékos növekedést rengeteg munkával és kihívással tudta csak elérni a lízingszakma az autófinanszírozási szegmensben és Kiss Norbert szerint a kihívásokból idén sem lesz hiány. A háború továbbra is velünk van, Európa gazdasága gyengélkedik, különösen Németországé, ahol előrehozott választásokat is tartanak, és a magyar GDP-adatok sem adnak okot a bizakodásra. Az elektromos autók erőltetett növekedési elvárásai is változásokat hoznak a piacra. Összességében azonban optimistán várják az idei számokat, piaci lehetőségeket.

A 2024-es nehézségek ellenére is 12 százalék körüli növekedés van a magyar piacon gépjármű-értékesítésben. 152 ezer új autót regisztráltak tavaly, ebből a Ford részesedése 9,3 százalék, 14128 autóval, mondta Laky Andrea. Szeretnék ezt a pozíciót tartani és erősíteni, főleg a haszongépjárművek piacán. A Ford több mint 15 éve vezeti ezt a szegmenst 26 százalék feletti részesedéssel. A covid előtti szinthez képest még mindig közel 40 ezres elmaradásban van a regisztrációs szám, ezért a Ford ügyvezető igazgatója szerint még van hova fejlődni. 2025 legnagyobb kihívásának a károsanyag-kibocsátási normák teljesítését és az esetlegesen magas forint-euró árfolyamot látja.

Berényi Gábor pesszimista a jövőt tekintve, mert a jelenleg ismert támogatási formák nem nyújtanak olyan vonzó feltételeket, mint amelyek 2024-ben elérhetőek voltak. A gyengülő HUF árfolyam a gépek árát is emeli, a német gazdaság gyengélkedése pedig a magyar beszállítók helyzetét rontja. Az eladások jelenlegi csökkenő tendenciáját a Merkantil Termelőeszköz Finanszírozás ügyvezető igazgatója szerint csak valamilyen támogatási program tudná megfordítani.

A KITE hiteliroda vezetője hozzátette, hogy a jövő évi agrárberuházások tekintetében kulcskérdés, hogy a kamattámogatott finanszírozások korlátozásmentesen elérhetőek legyenek. Ez azért is fontos, mert a folyamatosan megjelenő pályázatokhoz kapcsolódó beruházások, különösen a gépvásárlások, inkább csak 2026-tól indulnak el. 

A Lízingszövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ha lesz is valamilyen támogatási program, a gépekre leadott megrendelés, szerződéskötés és gyártás ideje miatt az idei évi statisztikákra még nem lesz komoly hatása. Ennek ellenére azonban a szektor további erősödése idén is elérhető cél marad.

A tartalom a Merkantil Bank Zrt. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Kunetz Zsombor: A mentőszolgálat az esetek felében nem tudja biztosítani a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten

Kunetz Zsombor: A mentőszolgálat az esetek felében nem tudja biztosítani a 25 perces kiérkezési időt sem Budapesten