Nem adta meg az elsőbbséget, egyből elvették a jogosítványát
Egy idős férfi szeretett volna átkelni az úton, az ittas sofőr azonban nem állt meg.
Egy idős férfi szeretett volna átkelni az úton, az ittas sofőr azonban nem állt meg.
hvg.hu
És kicsit keletebbre költözött, az oroszoknak gyártják majd a modellt.
hvg.hu
Akkora az igény, hogy már egyenesen a gyártásból szolgálják ki a vásárlókat.
MTI
A négykarikás gyártó méretes divatterepjáróját plugin hibrid technika hivatott tisztább működésűvé és alacsonyabb fogyasztásúvá tenni.
hvg.hu
Révész Máriusz kormánybiztos több mindenen is változtatna, reméli, hogy már jövőre módosítani tudják a KRESZ-t.
hvg.hu
Elütöttek egy úton átkelő nőt kedd reggel. Estére elfogták a férfit, aki az autót vezethette.
hvg.hu
A modell történetében először a Galaxy mostantól már a legnagyobb luxust kínáló Vignale felszereltségi szinttel is elérhető.
hvg.hu
A kétajtós M8 után most megérkezett a típus családi változata, melynek mozgatásáról egy izmos biturbó V8-as erőforrás gondoskodik.
hvg.hu
A teherautó rádőlt több parkoló autóra, a Zsil utca és a Lónyay utca kereszteződését teljes szélességében lezárták.
hvg.hu
A fejlesztők szerint a siker kulcsa a rendkívül alacsony tömeg és a kedvező légellenállási mutató lehet.
hvg.hu
A 18 éves lányt Cegléd belvárosában ütötték el.
hvg.hu
Három embert szállítottak a mentők a kórházba.
hvg.hu
Egy automatába kell bedobálni a palackokat és máris kapjuk a jegyet, amellyel metrózni lehet vagy 100 percig bármelyik buszt használni.
hvg.hu
Egy vasúti átjáróban történt a baleset.
hvg.hu
Ez konkrétan az az autó, ami utolsóként hagyta el a jobb sorsra érdemes Saab-gyárat.
hvg.hu
A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében karambolozott két személyautó.
hvg.hu
Egy arra haladó autó kamerája felvette az életveszélyes előzést.
Mutatjuk, hogy miről lehet majd egyértelműen beazonosítani a közeljövőben érkező nagyteljesítményű Volkswageneket.
hvg.hu