Videó, amin egy pesti buszos megment a gázolástól egy zebrán átkelő babakocsist
Az ilyen buszsofőrök védőangyalok.
hvg.hu
Záróvonal, előzni tilos tábla, buszmegálló, kijelölt gyalogátkelőhely – valakinek nagyon sietős dolga van, pedig ha megtörténik a baj, egész életében hurcolhatja annak terhét.
Talán az egyik legtipikusabb veszélyhelyzet a videón is látható, amikor a buszt egy megállóját kihasználva, minél gyorsabban maguk mögött akarják tudni az autósok.
Persze, jellemzően a buszmegállók közelében gyalogátkelő is szokott lenni, a kettő pedig már olyan veszélyes elegy, ha valaki nem körültekintően vezet – vagy mint látható, egyenesen súlyosan szabálytalankodva – nagyon könnyen megtörténik a tragédia. Ezen a videón is ezt láthatjuk, amit a Bp-i Autósok oldal számára küldött egy olvasójuk.
Szerencsére, nagyon úgy tűnik, a tapasztalt buszosok nem egy ilyen helyzetet védtek már ki, dudálással, sőt olyat is láttunk, hogy kitette a busz orrát a másik sávban száguldó autós elé.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.