Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A férfit a TEK fogta el.
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 45 éves áporkai férfi ellen, aki vasárnap este 10 óra körül az M5-ös autópályán rálőtt egy másik autóra.
A rendőrség honlapján azt írják, a férfi a BMW-jével Gyál térségében Budapest felé ment éppen, amikor "közlekedési konfliktusba keveredett" egy Nissant vezető román állampolgárral. A konfliktus során a BMW sofőrje egy fegyverrel, vagy annak utánzatával lövést adott le a másik autó irányába, a lövés a Nissan karosszériáját eltalálta, de személyi sérülést nem okozott. Ezek után a román férfi lehajtott az autópályáról az M0-s felé.
A dabasi rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a BMW vezetőjét, akit a rendőrség felkérése alapján a Terrorelhárítási Központ munkatársai hétfőn reggel áporkai otthonában elfogtak.
A 45 éves férfi lakcímén tartott kutatás során a rendőrök egy gáz- és riasztófegyvert, lőszerhüvelyeket és lőszereket, valamint egy elemlámpából átalakított tollpisztolyt találtak, amely utóbbi eszköz a kirendelt igazságügyi fegyverszakértő véleményében foglaltak szerint lőfegyvernek minősül.
A férfit előállítását követően a Pest megyei nyomozók közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.