szerző:
László Ferenc

Egy ilyen hajó mellett szinte teljesen eltörpül egy autóbusz. Vagy akár egy komplett lakótelep.

Az oslói kikötőben sikerült lencsevégre kapnunk az Independence of the Seas nevezetű óceánjárót, mely olyan hatalmas, hogy már kilométerekről észre lehet venni.
©

A mellékelt képeken látható hajót 2008-ban bocsátották vízre. A mintegy 830 millió dolláros, vagyis átszámítva mintegy 235 milliárd forintos vízijárművet tavaly 100 millió dollárból, körülbelül 28 milliárd forintból újították fel.

©

Az Independence of the Seas 339 méter hosszú és 156 ezer tonna tömegű. A 15 szintes hajón 4 370 személy utazhat luxus körülmények mellett, a kiszolgáló személyzet 1 360 fős. A két darab 14 MW-os dízel-elektromos motorral meghajtott óceánjáró legnagyobb sebessége 43 km/h.

©
©

És ezekkel az adatokkal az Independence of the Seas még mindig csak a 15. a világ legnagyobb óceánjáróit felsoroló listán. Az első helyen a 2018-ban 1,35 milliárd dollárból (382 milliárd forint) elkészült Symphony of the Seas található a maga 361 méteres hosszával, 228 ezer tonnás tömegével, 6 680 fős utaszámával, illetve 2 200 fős kiszolgáló személyzetével.

Viszonyításképp, a Forbes 2018 végi adatai szerint Magyarország leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek mintegy 381 milliárd forintnyi vagyona van. Ebből a pénzből éppen csak kijönne egy a legnagyobb óceánjáróból, de az általunk Barcelonában körbefotózott Dilbarból, a világ legnagyobb privát jachtjából akár kettő is.

Ez ugyanis "csak" 170 milliárd forintba kerül, igaz cserébe csak 40, azaz negyven utasnak jut rajta hely.

©

 

©
©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hogyan lett Mussolini a világ legnagyobb festőzsenijének a rajongója?

Hogyan lett Mussolini a világ legnagyobb festőzsenijének a rajongója?

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

A Kétfarkúak megoldották, hogy az emeletes vonatok beférjenek az alagutakba - fotó

A Kétfarkúak megoldották, hogy az emeletes vonatok beférjenek az alagutakba - fotó

Lövöldözés és pánik tört ki a Toronto Raptors bajnoki ünneplésén

Lövöldözés és pánik tört ki a Toronto Raptors bajnoki ünneplésén

2,8 millió forint ment el egy MacBook Pro javítására, mert elfelejtették visszaállítani a fényerőt

2,8 millió forint ment el egy MacBook Pro javítására, mert elfelejtették visszaállítani a fényerőt

Fischer Ádám a demokráciáért zenél

Fischer Ádám a demokráciáért zenél