Hat évet kapott egy rendőr, aki az M3-ason pénzt zsarolt ki autósoktól

Szabálysértésekre hivatkozva kért pénzt egy rendőr az autópályán.

  • hvg.hu hvg.hu
Hat évet kapott egy rendőr, aki az M3-ason pénzt zsarolt ki autósoktól

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa hat év börtönre ítélt egy volt rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, valamint zsarolás miatt. Az ügyészség közleménye szerint a rendőr még 2017-ben az M3-as autópályán jogalap nélkül vont intézkedés alá autósokat, majd pénzt fogadott el azért, hogy eltekintsen a büntetéstől.

Három sértettől 24 ezer forintot, míg egy negyediktől 205 ezer forintot szerzett meg így, bár az utóbbi esetben a pénzt visszaadta. A jogerős ítéletben a kiszabott 6 év börtön mellé még 6 évre eltiltották a közügyektől, illetve 200 ezer forint pénzbírságra ítélte az ítélőtábla.