szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Záhonynál csak kocsival lehet jönni, ezt azonban sokan nem tudják megtenni. Segítségből egy van: fuvarosok, akik tízezrekért hozzák át a túloldalon rekedteket.

Csak komoly költségek és rengeteg várakozás árán juthat Magyarországra az, aki nem rendelkezik autóval, de átkelne a járványveszély miatt a Záhony és Csap között működő ukrán–magyar határátkelőn – derül ki a G7 cikkéből.

A lapnak nyilatkozó kárpátaljai magyarok egyike, egy 18 éves fiú azt mondta, mivel máshogy nem tudta megoldani az átjutást, ő is igénybe vette a határon várakozó kisbuszok egyikét. Ehhez neki is fizetnie kellett, 12 ezer forintnak megfelelő hrivnyát. “Ez hatalmas összegnek számít Kárpátalján, ahol nagyjából 40 ezer forintnyi hrivnyát lehet keresni egy helyi üzemben”, írja a lap.

A fuvaros végül azonban nem hozta át a fiút, mivel annyira lassan haladt a magyarországi oldal felé tartó sor.

A hiénák így Krisztiánt és a kocsi többi utasát is kirakták a két határ között, a pénzt viszont elvették tőlük. A fiú és társasága eleinte sikertelenül próbált kéredzkedni egy másik autóba, de 1-2 óra várakozás után találtak egy magyar határőrt, aki megszánta őket, és segített nekik átjutni.

A járvány miatt vendégmunkások tízezrei tértek vissza Ukrajnába, de a korlátozások enyhülésével most ismét sokan szeretnének átkelni. A határátlépők között vizsgázni induló diákok is vannak. A G7 beszélt olyan kárpátaljai magyarral is, aki már jönne vissza dolgozni Magyarországra. Ehhez minden papírt benyújtott a magyar rendőrségnek, de a hatóságok, állítja, egy hét alatt sem reagáltak a megkeresésére.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Valami berobbant Irán legfőbb urándúsító telepén

Valami berobbant Irán legfőbb urándúsító telepén

Vírusviadalokon próbálnak megfertőződni az amerikai fiatalok

Vírusviadalokon próbálnak megfertőződni az amerikai fiatalok

Díjazott fiatal vállalkozóval társult Mészáros Lőrinc

Díjazott fiatal vállalkozóval társult Mészáros Lőrinc