Hintóval elszabadult lovak okoztak balesetet Keszthelyen

Egy négyesfogat elszabadult lovai okoztak balesetet szombat délután Keszthelyen - közölte a rendőrség honlapján vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

  • MTI MTI
Hintóval elszabadult lovak okoztak balesetet Keszthelyen

Egy feldíszített négyesfogat egyik lova a Bercsényi és Rózsa utca kereszteződésénél megbotlott és elesett, ezért a párjával együtt a hajtó kikötötte őket - mondta Takács Tivadar szóvivő. A másik két ló ezt követően bokrosodott meg, és a hajtóval együtt a hintóval vágtázni kezdtek Balatonszentgyörgy irányába.

police.hu

A hajtó igyekezett megállítani az állatokat, de azok a vágta során nekiütköztek a fogattal egy út szélén parkoló személyautónak. Az ütközés után még csaknem másfél kilométert vágtáztak, mire a hajtó a város határában egy kukoricaföldre irányítva meg tudta állítani a megbokrosodott állatokat. A balesetben nem sérült meg senki.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.