Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A villámrajtjairól híressé vált japán sportkocsi nem bírta, hogy álló helyzetben sokáig nyaggatják.
A Covid-19 miatt Londonban is kijárási korlátozások léptek életbe, amelynek előestéjén még több száz autó gyűlt össze egy utolsó találkozóra.
Ezen vett részt az a Nissan GT-R is, amelyet a sofőr kissé túl sokáig túráztatott és a sportkocsi lángra kapott a hőségtől. A jelenlévő nézők azonnal megpróbálták eloltani a tüzet minden rendelkezésre álló eszközzel. Vizes palack, kabát mindent bevetettek, majd a hátsó lökhárítót is letépték, hogy közelebb kerüljenek a tűzhöz.
A tüzet végül csak akkor sikerült eloltani, amikor valaki végre megérkezett egy tűzoltó készülékkel.
A Nissan GT-R-ben, amelyet szokás Godzillának is nevezni - igaz hivatalosan csak az R32-s szériát - jelenleg is egy 3.8 literes biturbó V6-as erőforrás van 570 lóerővel alapból, illetve 637 Nm-es nyomatékkal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.