Infarktus miatt parkolt rossz helyen, megbírságolták, majd nem engedték el a büntetését

Infarktus miatt parkolt rossz helyen, megbírságolták, majd nem engedték el a büntetését

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem csak a mentők érkeztek Budapesten egy infarktus miatt félreálló nő autójához, a közterület-felügyelők is megjelentek. Büntettek.

A körzeti orvosához tartott január 22-én egy 74 éves nő Budapesten, amikor rosszul lett és félre kellett állnia az autójával. Egy kereszteződés után tette le a járművet, mint a Blikknek elmondta, csak az lebegett a szeme előtt, hogy mentse a mellette ülő, fogyatékossággal élő fia és saját, illetve a többi autós életét.

A kiérkező mentők mellett a közterület-felügyelők is megjelentek a helyszínen, és amíg őt a kórházba szállították a szabálytalan parkolásért 15 ezer forintra megbüntették.

A lapnak a nő azt mondta, érthető, hogy megbüntették, mert nem tudhatták mi történt, azt viszont már felháborítónak tartja, hogy nem engedték el a büntetést.

Először azt mondták, hogy vigyem be a zárójelentést és a háziorvostól egy igazolást, illetve írjak egy kérvényt, hogy engedjék el a büntetést. Amikor ez meglett, kioktattak, hogy márpedig ezt a büntetést ki kell perkálni, mert amit ők kiszabnak, azt ki kell fizetni

– mondta a lapnak.

Az illetékes, VI. kerületi Terézváros Önkormányzat Közterület-felügyelete azt közölte, hogy a méltányosságot a rendőrség ítélheti meg, jogszabály alapján, a közterület-felügyelet munkatársai nem mérlegelhetnek.

(Képünk illusztráció)

Hozzászólások