szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kínai gyártó legfrissebb újdonsága kivételesen nem egy mobil vagy okosóra, hanem egy szemrevaló villanyautó.

A Huawei nyilvánosságra hozta hamarosan érkező vadonatúj elektromos autójának első hivatalos fotóját, íme a Luxeed EH3:

Huawei

A Tesla Model 3 riválisának szánt újdonságot annak a Chery nevezetű kínai autógyártónak a segítségével fejlesztik, mely Omoda márkája révén éppen mostanság tör be Magyarországra.

A Chery-féle E0X platformra épülő szemrevaló újdonság hagyományos visszapillantó-tükröket, süllyesztett kilincseket és egy a szélvédő felett elhelyezett jókora szenzorszettet vonultat fel.

A HarmonyOS 4 szoftvert futtató, Qualcomm chipes négyajtós szedán a LiDAR, a 11 nagyfelbontású kamera és a 15 radar révén igen fejlett önvezetéssel kecsegtet.

A még ebben a negyedévben hivatalosan leleplezendő, duplamotoros összkerékhajtású és légrugós Luxeed EH3 az előzetes híradások szerint 700 kilométeres hatótávolságot lehetővé tevő CATL akkumulátorral rendelkezik, a kínai alapára pedig 200 ezer jüan (10 millió forint) magasságában fog alakulni.

Az Omoda 5 várhatóan novembertől lesz kapható Magyarországon
Omoda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!