A Gustav Larson és Assar Gabrielsson által 1926-ban alapított Volvo egy évvel később dobta piacra első személyautóját, a 28 lóerős 4 hengeres benzinmotorral szerelt ÖV4-et, melynek döcögősen indult a pályafutása.
Az első legyártott példány a rosszul összeszerelt sebességváltó miatt kizárólag tolatva tudta megtenni az első métereit.
A problémát aztán gyorsan orvosolták, azonban az alapvetően hideg svéd időjárásban nem túl praktikus teljesen nyitott utastér, és az akkoriban magasnak számító 4800 koronás ár miatt az ÖV4 nem aratott túl nagy sikert.

Innen egy nagy ugrással érkezünk meg 1959-be, amikor is a Volvo a világon először vértezte fel az alapfelszereltség részeként hárompontos biztonsági övvel a három évvel korábban debütált Amazont.
A típus többek közt elegáns dizájnja miatt is nagy népszerűségre tett szert, több, mint 667 ezer példányt értékesítettek belőle.

A Volvo első elektromos autójából, az alábbi képen látható prototípusból viszont mindössze két darab készült 1976-ban, egy négyszemélyes normál, és egy kétüléses áruszállító verzió.
A 10 évvel későbbi magyar villanyautóra, a Pulira hasonlító 13 lóerős mikróautó 300 kilogrammos akkumulátora 50 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, és körülbelül 10 óra alatt lehet teljesen feltölteni.

A Volvo jóval később, 2019-ben mutatta be első igazi villanyautóját, az XC40 Recharge-ot, és most előrukkolt első középkategóriás elektromos SUV-jával, az alábbiakban részletesen bemutatandó és a biztonsági övet ismételten forradalmasító EX60-nal.

Thor kalapácsa
Az EX60-ról rögtön az első pillantásra lerí, hogy "személyében" egy hamisítatlan Volvóhoz van szerencsénk, és ebben többek közt a Thor kalapácsát formázó menetfényeknek is fontos szerepe van. Ezek alatt kaptak helyet a főfényszórók, melyek 25600 apró LED-del világítanak a lehető legmesszebbre a szembejövők vakítása nélkül.
Hagyományos hűtőrács nincs, ha esetleg komolyabb hűtésre van szükség, akkor a lökhárító középső részén lévő aktív lamellák igény szerint kinyílnak.

Az oldalnézetet a hatalmas kerekek, a finoman vasalt kerékjárati ívek, a minimálisan emelkedő övvonal, a vaskos C-oszlop, illetve a kilincsek teljes hiánya határozza meg.
Az ajtók miniatűr szárnyra hasonlító megvilágított nyomógombos fülek révén nyithatók kívülről, melyekhez hasonlóval a Mustang Mach-E-n találkozhatunk.
A keret nélküli visszapillantó tükrök szerencsére nem digitális, hanem konzervatív analóg kialakításúak, hátul pedig lépcsőzetesen megtört függőleges lámpatestekre lehetünk figyelmesek.


Az első személyes találkozás során a dizájn elnyerte tetszésünket, azonban aerodinamikai hatékonyság fronton bőven lenne még hova fejlődniük a svédeknek. A 0,26-os légellenállási együttható nem túl jó, és bár a Mercedes GLC EQ is hasonlóan teljesít e tekintetben, a BMW iX3 0,24-es, a Tesla Model Y pedig 0,22-es értéket virít.
Az viszont tény, hogy a 0,28-as mutatójú Audi Q6 e-tron még az EX60-nál is jobban tolja maga előtt a levegőt.

A 2017 óta kapható belsőégésű motoros XC60-nál 9,5 centiméterrel hosszabb, 1,6 centiméterrel alacsonyabb és 10,5 centiméterrel nagyobb hatótávú EX60 nagyon hasonló méretű, mint az iX3, a GLC EQ és a Q6 e-tron.
A fordulókör elég nagy, 11,8 méter, összkerék-kormányzás felár ellenében sem rendelhető.

Skandináv nappali
A Teslák puritánsága és a német riválisok túláradó luxusa között valahol félúton helyezkedik el az EX60 nyugalmat árasztó skandináv utastere, mely szemrevaló felületekkel és remek tapintásérzetet biztosító anyagokkal kényeztet.
A kétágú kormány meglepően kompakt, alul-felül egyaránt csapott kialakítású, és szerencsére a rajta elhelyezett gombok nem érintésérzékeny kivitelűek. A rekuperáció erősségét állító füleket keresve sem találunk, a PRND kezelőszerv viszont ott figyel a kormány mögött jobb oldalt.

A relatíve kompakt digitális műszeregység az EX90-ben tapasztaltakhoz képest közelebb került a szélvédőhöz, a jókora középső érintőkijelző pedig nem függőleges, hanem vízszintes orientációjú.
Az operációs rendszer feladatait továbbra is az Android látja el, a sebesség a legújabb Qualcomm chipnek köszönhetően tovább javult, és ez a Volvo első Gemini AI támogatású modellje.
A hőmérséklet az érintőkijelző nyomkodásával szabályozható, a 28 hangszórós hi-fi azonban szerencsére kapott egy dedikált és látványos kialakítású tekerhető üveghengert. A csúcskategóriás Bowers & Wilkins hangrendszer kiválóan szól, alacsony hangerőnél is kellemesen teltek a basszusai.


Hagyományos kesztyűtartót furcsa módon nem alakítottak ki, ennek szerepét a középkonzol elejéből lenyitható tárolórekesz veheti át részben. Ugyanitt található a vezeték nélküli mobiltöltő, illetve egy 18 és egy 60 W-os USB-C port.
Utóbbiakból a hátsó sorba is került egy-egy darab a hátsó klímavezérlő panel alá. Az ülések kényelmesek, a helykínálatra sem elöl, sem hátul nem lehet panasz, és remek dolog, hogy a padló teljesen sík, nincs semmilyen kardánalagút csökevény.
A praktikus kialakítású 523 literes csomagtartó a hátsó üléstámlák ledöntésével 1647 literre bővíthető, és elöl is található egy 58-85 literes frunk, ahol jól elférnek például a töltőkábelek.


Szupermodern biztonsági öv
Az EX60-ban debütál a világ első multi-adaptív biztonsági öve, mely belső és külső érzékelőktől kapott adatok alapján biztosít személyre szabott védelmet, beállításait az adott szituációhoz, illetve az adott utas személyes paramétereihez (magasság, tömeg, testalkat, üléshelyzet) optimalizálja.
Súlyosabb ütközés és testesebb utas esetén például nagyobb terhelésre szabott beállításokkal működik a biztonsági öv, ezzel mérsékelve a fejsérülés kockázatát. Ha ellenben a baleset enyhébb, és az utas is kisebb, a rendszer úgy módosítja az öv erőhatárolójának a beállításait, hogy csökkentse a bordatörés veszélyét.

Míg az eddigi biztonsági övek általában csak három, addig az új öv már tizenegy överő-határolási profillal rendelkezik, ráadásul a vezeték nélküli szoftverfrissítéseknek köszönhetően az idő múlásával egyre tökéletesebbé válhat.
A csaton lévő szám a biztonsági öv bemutatásának évére, 1959-re utal vissza, és az anyós ülés oldaláról természetesen nem hiányozhat az apró svéd zászló.

Három királyfi
Míg a 2022-ben leleplezett EX90 az SPA2, addig a vadonatúj EX60 már a továbbfejlesztett SPA3 platformra épül, és a gyártó közlése szerint a legalacsonyabb karbonlábnyomú Volvo.
Vezetni ugyan még nem állt módunkban az újdonságot, mindenesetre a gyáriak nemcsak remek vezetési élményről, hanem igen fejlett vezetéstámogató rendszerről tettek említést. Ahogy nemrégiben az EX90 tetejéről is leradírozták a LiDAR-púpot, úgy az EX60-ban sincs ilyen készség, melyre a Volvo szerint egyszerűen nincs szükség.
Míg az EX90 400 V-tal nyitott és csak nemrégiben kapta meg a 800 V-os technikát, addig az EX60 kapásból a legmodernebb 800 V-os rendszerrel támad.


A belépőszintet a hátsókerék-hajtású és 2,1 tonnás P6 jelenti, melynek 374 lóereje és 480 Nm-es nyomatéka 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé – a végsebesség az összes Volvóhoz hasonlóan 180 km/h-ra van limitálva.
A 10 év garanciával megspékelt újfajta akkumulátor az elődjénél 20 százalékkal nagyobb energiasűrűségű, 31 százalékkal gyorsabban tölthető és 37 százalékkal kisebb a CO2-lábnyoma.
A P6-ben lévő bruttó 83, nettó 80 kWh kapacitású telep 620 kilométeres WLTP-hatótávot biztosít. A maximális töltési teljesítmény 320 kW, egy 10-80 százalékos töltés akár 15 perc alatt letudható.


Az arany középutat jelentő P10 már duplamotoros összkerekes kialakítású, és 510 lóereje mellé 710 Nm-es nyomaték társul. Ebben a 4,6 másodperces 0-100-as szintidejű SUV-ban egy 95/91 kWh kapacitású akkumulátor rejtőzik és biztosít 660 kilométeres hatótávot.
A töltési teljesítmény ez esetben már a 370 kW-ot is elérheti, így a nagyobb kapacitás ellenére is hozható a 15 perces 10-80 százalékos töltési szintidő.
A csúcson a 680 lovas és 790 Nm-es produkcióra képes összkerekes P12 található, mely 2,3 tonnás modell 3,9 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet.


A 117/112 kWh-s aksinak köszönhetően két töltés között akár 810 kilométeres távolság is megtehető, a legnagyobb töltési teljesítmény ez esetben is 370 kW, és 19 perc kell egy 10-80 százalékos töltéshez.
Viszonyításképp, az egyelőre csak egyetlen 469 lóerős kivitelben kapható debreceni BMW, az új iX3 805 kilométeres WLTP-értéket virít a maga 113/109 kWh-s telepével. Bár a csúcstempó ezúttal 400 kW, a 10-80 százalékos töltés mégis kicsit több időt, 21 percet vesz igénybe.


One more thing
A Volvo azokra is gondol, akik az átlagnál nagyobb fantáziát látnak az igazi terepjárásban, számukra készült az EX60 Cross Country.
Ez a különleges kivitelű EX60 2 centiméterrel megemelt futóművet vonultat fel, és a légrugós felfüggesztésnek köszönhetően további 2 centiméterrel feljebb emelhető a kasztni.

Az egyedi díszítőelemekkel ékesített terepes EX60 szélesebb nyomtávval bír, a légellenállási együtthatója pedig 0,27.
A 2,3 tonnás EX60 Cross Country kizárólag P10-es összkerék-hajtással készül, 4,7 másodperc alatt pattan fel álló helyzetből 100-as tempóra és 640 kilométer a hatótávja.


Konklúzió, elérhetőség, árak
A Volvo minden jel szerint apait-anyait beleadott legújabb elektromos autója, a kompakt EX40 és a hatalmas EX90 közé beékelődő EX60 fejlesztésébe.
A vadonatúj SPA3 platform tavasszal sorozatgyártásba kerülő első fecskéjének sem dizájn, sem minőség, sem pedig technika fronton nincs szégyenkezni valója, nagyon úgy tűnik, hogy a svédek simán megugorják a német szentháromság szintjét, sőt!
Első körben a jobban felszerelt Plus és Ultra példányok érkeznek meg a kereskedésekbe, az elérhetőbb árú Core darabokra picit tovább kell majd várni.
A P6 és P10 hajtású első EX60-asok az ígéretek szerint nyáron jönnek meg Magyarországra, a P12-esek pedig az év későbbi időszakában. Az EX60 Cross Country forgalmazása csak 2027-ben kezdődik meg.

A Volvo EX60 magyarországi alapára 25 millió forint, mely összeg ellenében egy 374 lovas P6 Plus vezethető haza. Az 510 lóerős P10 26,3 millió forinton nyit, a 680 lovas P12-ért pedig minimum 28,8 millió forintot kell fizetni.
A Debrecenben készülő és általunk már alaposan letesztelt BMW iX3 27,8 millió forintos indulóár ellenében 469 lóerőt és 805 kilométeres hatótávot ad.
A szintén vadonatúj 489 lóerős és 673 kilométeres hatótávú Mercedes GLC EQ alaphangon 29,8 millió forintba kerül.
Az Audi Q6 e-tron 306 lóerővel és 643 kilométeres hatótávval 27,6 millió forintba kerül, a 489 lovas és 595 kilométeres hatótávú SQ6 e-tron pedig minimum 36,6 millió forintot kóstál.






