A miniszter visszaadja új szolgálati Audi A6-osát

Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter utasította a minisztérium apparátusát, hogy azonnal intézkedjenek új szolgálati autója bérleti szerződésének felbontásáról, és régebbi típusú, használt szolgálati autó bérletbe vételéről - közölte a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken.


Padlón a román autópiac

Erős csökkenést regisztráltak januárban a román autópiacon: 65 százalékkal kevesebb új autót adtak el az év első hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest.


Gázolt a 4-6-os a Baross utcánál

Elgázolt egy gyalogost a 4-6-os villamos péntek délután a József körúton, a Baross utcánál. A helyszínelés után, fél ötkor megindult a villamosforgalom.


Megélénkül a szél, éjszaka kemény fagy várható

Reggelig északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, majd szombaton a gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Északnyugat felől szórványosan várható havazás, hózápor. A néhol élénk északnyugati, északi szél szombaton helyenként megerősödik.


Bajba kerülhetnek Görögországban a magyar kamionosok

A külügyminisztérium felhívja mindazok figyelmét, akik a napokban közúton vagy tengeri úton mennek Görögországba, hogy a görög teherfuvarozók szakszervezete az országhatár jó néhány pontján - a többi közt a feketén dolgozó külföldi szállítmányozók elleni tiltakozásul - az adott helyeken meghatározatlan időre lezárta a vámhivatalokhoz vezető utakat.


Páncélozott Mercedes 44-es Magnum ellen

A Mercedes-Benz áprilistól olyan páncélozott új E-osztályú modelleket dob piacra, ami megfelel a VR4-es biztonsági szabványnak is. A golyóálló járművek igényét a svábok az állandóan növekvő utcai bűnözéssel indokolják. Az E-Guard modell hatásosan védi majd az utasokat az esetleges támadásoktól.


Csődvédelembe menekült a Saab

Csődvédelmet kért a svéd Saab autógyár, amely anyavállalatához, az amerikai General Motorshoz (GM) hasonlóan súlyos anyagi gondokkal küszködik.


Blikk: újabb miniszteri Audi A6

Új Audi A6-os személygépkocsival jár Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter, amelyet azt követően szereztek be, hogy Gyurcsány Ferenc takarékosságra szólította fel a minisztériumokat a válság kapcsán - írja a Blikk.



VW Caddyvel a hóbányában

Ritkán szórakozik az ember egy kisteherautóban. Vagy árut visz, vagy áruért megy, esetleg szerelőként van dolga. Homokbányában, havon, sárban, hóesésben rettentően izgalmas lehet még egy Caddy is. Összkerékhajtással.


Óriási Opel-visszahívás fékhiba miatt

A rüsselsheimi gyártó a Vectra és Signum járműtípusoknál a kézifékkar hibájára hívta fel a figyelmet. Az érintett autóknál fennáll a lehetőség, hogy nem lehet megfelelően rögzíteni az autót, így az lejtőn elgurulhat. Az Opel szakszervizek ingyenesen elvégzik a javítást. Eddig még senki sem sérült meg a meghibásodás miatt.


Ötből négy budapesti P+R parkolókat akar

A budapestiek négyötöde, 82 százaléka egyetért azzal, hogy minél több P+R parkolót kellene építeni, így lehetne az autósokat a közösségi közlekedés használatára ösztönözni.





Halálos karambol Csepelen

Meghalt egy nő, amikor összeütközött két személyautó szerda délután Csepelen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.


Újra olcsóbb a gázolaj a benzinnél

A benzin árának mai, négyforintos emelkedése azt eredményezte, hogy csaknem azonos a benzin és a gázolaj országos átlagos ára a hazai töltőállomásokon. A gázolaj ára most nem változott. Bár a benzin átlagos, 255 forintos ára még alacsonyabb a gázolaj 256 forintos átlagos áránál, már számos olyan benzinkút van, ahol újra a gázolaj az olcsóbb - még ha csak pár forinttal is.


A munkáltató csak beleegyezéssel rakhat GPS-t az autókba

A munkáltató csak akkor követheti műholdas helymeghatározó eszközzel (GPS) a tulajdonában vagy bérleményében lévő gépkocsi mozgását, ha ahhoz megkapta a járművel közlekedő munkavállalója önkéntes és tájékozott hozzájárulását - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán.