Három hónapos csúszásban van a 3-as metró felújítása
És még hol van a vége. A buszpótlás pedig milliárdokat visz el.
És még hol van a vége. A buszpótlás pedig milliárdokat visz el.
Megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása, mivel egy hete újabb 6 milliárd forintot szerzett vissza a fővárosnak peres úton a jelenlegi vezetés – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn ellenzéki nyilatkozatokra reagálva.
Az M3 metróvonal rekonstrukciójának egyik alapvető célja, hogy az azbesztmentesítés teljes körűen megvalósuljon, és minden egészségre káros anyagtól megtisztuljon a metró területe.
A déli szakasz felújítása miatt. A metró május 1-jén is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik.
A 3-as metró déli szakaszának felújításához van köze. De hogyan? A Metróért Egyesületet kérdeztük.
De az útfelújítást csak augusztusban kezdik el.
Expressz metrópótlók, Budapest-bérlettel használható intercityk, új buszvonalak, menekülőjáratok - itt van minden, amit tudnia kell a hétfőn munkanapon is bemutatkozó dél-pesti metrópótlásról.
Kezdődik a metrópótlás Dél-Pesten, eggyel kevesebb sáv lesz az Üllői úton, a Népligetnél viszont többnyire megmaradnak az autósoknak a kanyarodósávok. A Vak Bottyán utcát csak a BKK járművei használhatják. Minden fontos gócpontot végigjártunk, ahol szokatlan dolgokat, dugót tapasztalhat.
Az Árpád hídnál egy rács adta meg magát.
Az északi szakasz rekonstrukcióját 2017 novemberében kezdték meg.
Több új buszjáratot is indít a Budapest Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró déli szakaszának felújítása idején, a metrópótló buszok 45 másodpercenként indulnak.
A Nagyvárad tér és a Határ út között festenek fel buszsávot, de egyelőre még mehetnek benne az autósok.
A BKV öt garázsa közül az óbudai van a legtávolabb attól a területtől, ahol az áprilisban induló újabb metrófelújítás miatt pótlóbuszokat kell bevetni, a cég minden jel szerint mégis innen látja majd el a feladatot. A BKV sokkal egyszerűbb helyzetben lenne, ha az elmúlt években kapott volna elég pénzt új buszok beszerzésére.
Közeledik az átadás. Azután nemsokára a déli szakaszon kell pótlóbuszozásra készülni.
A Strabag fogja felújítani a 3-as metró déli szakaszának állomásait is, a BKV közzétette az eredményt a közbeszerzési értesítőben.
A Világgazdaság már a csúszás csúszásáról írt. A BKV Zrt. ezzel szemben azt közölte a cikkre reagálva, hogy a kivitelező biztosította a határidők betartásáról.
Az Újpest-Központ metrómegállóban és annak környékén folytatódik a 3-as metró felújított szakaszán a füstpróba csütörtökön.
A BKV a felújított északi metrószakasz állomásainak füstpróbáját végzi, az elsőre január 11-től került sor, a második 16-án, szerdától következik, 16 és 22 óra között, majd egész hétvégén.
Ebben az alagút és a vasúti infrastruktúra átépítése nincs benne.
A BKV az újjáépülő újpesti metrószakasz füstelvezetésének tesztelését végzi január 11-től.