10 milliós veszteség Áder klímavédelmi alapítványánál
Nagyot fordult a világ a Kék Bolygó Alapítványnál egy év alatt.
Nagyot fordult a világ a Kék Bolygó Alapítványnál egy év alatt.
Egy Simonka György fideszes politikushoz köthető alapítvány (a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány) félmilliárd forintos pályázatához gyűjtöttek aláírásokat egy tótkomlósi színházi előadáson, most Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz okirathamisítás miatt, mert álláspontja szerint a civil szervezetnek a saját rendezvényein kellett volna a résztvevők jelenléti íveit vezetni.
Az ügyben Székely László a legfőbb ügyészhez, az illetékes megyei kormányhivatalhoz és az otthon kuratóriumi elnökéhez fordult.
A MOL és a Richter részvénypakettjeiből hozzák létre a Budapesti Corvinus Egyetemet tulajdonló alapítványt, de más intézmény működésében is bevezetnének hasonló modellt, erről beszélt az innovációs és technológiai miniszter. Aki jó eredményeket ér el, továbbra is kap majd ösztöndíjat a Corvinuson, ígéri Palkovics László.
A nő külföldi sikerorientációs tanfolyamon is részt vett, de azt mondta, csak marketinget tanult, hogy ezt a tudását is az alapítvány bevételeinek növelésére fordítsa.
Az építménnyel ráadásul több probléma is van, a ház lakói szerint pedig többször előfordult, hogy a stúdióban bulikat tartottak. Az alapítvány azt mondja, a központ a betegség kialakulásának megelőzését szolgálja.
Minden eddiginél jelentősebb átalakítás vár a felsőoktatásra, ami egyetembezárásokkal, tandíjjal, hallgatók kiszorulásával járhat. Az állam ugyanis hátrébb lépne, csak "megrendelő" lenne. Az államilag támogatott képzéseket felváltják az intézeti ösztöndíjprogramok.
A színésznő a Bors szerint könnyekig meghatódott, amikor értesült a hírről.
A kormány bevándorlási különadója lényegében kivégezte a szervezetet.
A Kétfarkú Kutya Párt alapítványáról van szó, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A Csodalámpa Alapítvánnyal közösen szervezett program keretében beteg kisgyerekek álmait segíthet megvalósítani.
Két férfi használt ruhákat válogat, majd az Emmaüs jótékonysági szervezet kamionjára rakja fel a csomagokat. A szállítmányt a Franciaországban ideiglenes szállásokon élő menekülteknek szánják. De az AFP riportjában most a két férfi „foglalkozása” a lényeg. Közmunkások.
A világ egyik vezető építészeti magazinja, az ArchDaily által kiírt versenyen egy Indiában magyarok által tervezett és épített iskolának, valamint a CEU új épületének is szurkolhatunk.
Az Állami Számvevőszék jövő évi, első féléves ütemtervében több ellenzéki párt alapítvány is szerepel.
Az új generációs Phantom első sorozatgyártású példányából befolyó összeget nemes célokra fogják fordítani.
Nagyvonalú gesztus a nagyvállalkozótól: Wáberer György szegény magyar családokat és gyerekeket fog támogatni.
Az Országgyűlés szerdán kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát.
Hernádi megjelent egy, az intézmény sorsáról folyó beszélgetésen is, egy diák úgy látta, nagyon otthonosan mozog a vezetők között.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója hajléktalan családok megsegítésére és iskola-előkészító programokra szánja a pénzt.