Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy Simonka György fideszes politikushoz köthető alapítvány (a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány) félmilliárd forintos pályázatához gyűjtöttek aláírásokat egy tótkomlósi színházi előadáson, most Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz okirathamisítás miatt, mert álláspontja szerint a civil szervezetnek a saját rendezvényein kellett volna a résztvevők jelenléti íveit vezetni.
Több száz hátrányos helyzetű elérését vállalta a mentelmi jogától megfosztott Simonka György körzetében működő alapítvány egy félmilliárd forintos uniós pályázatban. Valójában az EFOP forrásból egy több dél-békési önkormányzatot is magában foglaló konzorcium szervez felzárkóztató programokat, de a félmilliárd forint felénél is nagyobb összeggel a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány rendelkezik, ez is írt ki közbeszerzést a feladatok egy részének elvégzésére.
Tavaly tavasszal már írtunk arról, hogy ez az alapítvány az utóbbi években egy mezőkovácsházi lepukkant faházban van bejegyezve, miközben nem csak a szóban forgó, tótkomlósi projektben kapott feladatokat, hanem a szomszédos mezőkovácsházi járás hasonló tartalmú programjának megvalósítását is erre az alapítványra bízták. E mellett szerepet kapott a szervezet a megye foglalkoztatási paktumának lebonyolításában is, amire szintén több százmillió forintot kapott a járás.
Egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány megbízásából gyűjthettek helyi közfoglalkoztatottak aláírásokat a szlovák önkormányzat által szervezett színházi előadása előtt, ezen háborodtak fel az előadás házigazdái. Zsura Zoltán, tótkomlósi ellenzéki képviselő mindezt szóvá tette a testületi ülésen, ahol azt kérte, hogy vizsgálják ki az esetet, mivel felmerül a csalás gyanúja a százmilliós projekt kapcsán.
Egy hónappal ezelőtt a kisváros polgármestere összehívott egy megbeszélést, de csak annyit lehetett megtudni a találkozóról, hogy nagy valószínűséggel a közmunkásoknak, akik az aláírásokat utasításra gyűjtötték, az éppen február végén lejáró szerződésüket nem fogják meghosszabbítani.
Most Hadházy Ákos, parlamenti képviselő – aki az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért aláírásokat gyűjtve érkezett a Simonka birodalomhoz sorolt városba, és beült az önkormányzat ülésére, ahol ez a pályázat a téma – bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben, mivel meggyőződése, hogy azért utasította aláírások gyűjtésére a közfoglalkoztatottakat az alapítvány, hogy a félmilliárd forintos pályázatban vállaltak teljesíteni tudja, de nem saját rendezvényein, hanem csalással, másokat megtévesztve.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.