#BrandChannel

Mindenkinek van, de kevesen tudják, mire jó (kvíz)
 

Mindenkinek van, de kevesen tudják, mire jó (kvíz)

Az egykor a bankkártyákkal megegyező méretű SIM-kártyák mára a felismerhetetlenségig zsugorodtak, és az életünk részévé váltak: hosszú évekig, évtizedekig elkísérnek a telefonszámunk mellett minden fontos egyedi azonosítót tartalmazó SIM-ek. Az egyre okosodó techvilág új kihívásainak viszont meg kell felelni, így fizikailag lassan búcsút inthetünk a mobiltelefonok hálózati kapcsolatát biztosító plasztik kártyának. Olvassa el cikkünket a SIM-kártyák történetéről, majd tesztelje tudását a legújabb megoldásokról.

Telekom Telekom

Három program, ami segít kikapcsolódni a karantén után
 

Három program, ami segít kikapcsolódni a karantén után

A koronavírus-járvány alapjaiban rengette meg a világot: a jól megszokott szociális és közösségi életünket teljesen újra kellett gondolni. A közösségi távolságtartás komoly hatással volt a napi rutinunkra, a szórakozásunkra, és arra is, hogy eddig megszoktuk, hogyha el akartuk intézni a napi bevásárlást vagy szerettünk volna pár új ruhát, csak beugrottunk egy plázába. Az élet viszont lassan, de biztosan ismét elindul: kezdünk eljárni otthonról, kitesszük a lábunkat a négy fal közül. Anyagunkban a Westend “újranyitása” mentén mutatjuk be, hogyan vehetünk részt újragondolt közösségi programokban biztonságosan.

Gránit Pólus Gránit Pólus


Jól vizsgázott a távközlési infrastruktúra a járvány során
 

Jól vizsgázott a távközlési infrastruktúra a járvány során

Egyre többen egyre nagyobb mennyiségű online adatot mozgatunk meg hétköznapjaink során, de vajon milyen további fejlesztésekre van szükség, illetve hogyan tud felkészülni az ICT-szektor például a koronavírus-járvány következő hullámára? Kis Alberttel, az Invitech infrastruktúra és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Invitech Invitech

Egy hely, ahová most is nyugodtan viheti a családját vakációzni
 

Egy hely, ahová most is nyugodtan viheti a családját vakációzni

Ez a nyár valószínűleg nem a hosszú, tengerparti nyaralásokról fog szólni, viszont most sem lehetetlen olyan programot találni, ahova az egész család szívesen megy, kicsik és nagyok is egyformán élvezik, és biztonságban is érezhetjük magunkat. Ilyen hely a Familypark, Ausztria legnagyobb szabadidőparkja.

Üdülés Ausztriában Üdülés Ausztriában

Eljön az a világ, amikor az embereknek soha nem kell orvoshoz járniuk
 

Eljön az a világ, amikor az embereknek soha nem kell orvoshoz járniuk

A koronavírus megjelenése óriási kihívás elé állította az emberiséget. A világméretű probléma leküzdésében pedig nem csak a tudósoknak jut komoly szerep, hanem a legmodernebb informatikai fejlesztéseknek is – köztük a szuperszámítógépeknek, amelyek rendkívül nagy memóriájukkal és számítási kapacitásukkal veszik fel a harcot a világjárvánnyal.

Lenovo Lenovo

Gondolt már arra, mi folyik egy sörgyárban? - Megmutatjuk!
 

Gondolt már arra, mi folyik egy sörgyárban? - Megmutatjuk!

Kevesen kapnak betekintést, pedig ámulatba ejtő ütemben fejlődnek a raktározás gépek által vezérelt rendszerei. Egyebek között ellenőrzött anyagáramlás, ládaazonosítás, önjáró targonca és rádiófrekvenciás szemafor könnyíti meg a modern árukezelést. Egy sörgyárba is belesünk, hogy bemutassuk a folyamatokat.

SSI Schäfer SSI Schäfer

Cél vagy eszköz a vállalatok számára a digitális transzformáció?
 

Cél vagy eszköz a vállalatok számára a digitális transzformáció?

Mostanában szinte a csapból is a vállalati, vállalkozói digitalizáció, illetve annak szükségessége folyik. De mit is nevezhetünk vállalati digitalizációnak? It-beruházások sorozata vagy céges kulturális irányváltás? Miért lenne szükség arra, hogy a kis- közép- és nagyvállalkozások pontosan meg tudják határozni a szükségleteiket és hogy miként induljanak el a digitalizáció útján? Miben segítheti a technológia fejlődése a kkv-kat, vállalkozókat, vállalatokat, miért érdemes a digitális megoldásokat választani, hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott, vagy éppen bizonytalan helyzetekhez a digitalizáció segítségével?

BrandLab BrandLab

Klimax és nyár: hogyan éljük túl a legforróbb napokat?
 

Klimax és nyár: hogyan éljük túl a legforróbb napokat?

Tény, hogy nyáron, a meleg napokon nehezebb a változókori viszontagságokat elviselni azoknak a nőknek, akiknél erősebb formában jelentkeznek a tünetek. De ha kreatívan állunk a kihívásokhoz, mindenre lehet megoldást találni. Jól hasznosítható tippeket adunk a fizikai megpróbáltatásokra, avagy hogyan lehet túlélni a legforróbb napokat.

Remifemin Plus Remifemin Plus

„A divatos hibrideket nehezebb eladni, mint egy szívós 1,6-ost”
 

„A divatos hibrideket nehezebb eladni, mint egy szívós 1,6-ost”

A Ford Magyarország élére idén év elején nevezték ki Szabó Attila ügyvezető igazgatót, akivel akkor interjút készítettünk a márka 2020-as terveiről. Persze akkor még senki sem sejtette, hogy néhány hét múlva a koronavírus-járvány alaposan átírja az elképzeléseket, így most – a cég szigorú járványügyi előírásait szem előtt tartva – ismét leültünk az autóipari szakemberrel, hogy megkérdezzük, hogyan változtak az elképzeléseik az idei évet illetően.

Ford KKE Kft. Ford KKE Kft.


Karrierváltás csúcsfizetéssel? Mutatjuk, hogyan lehetséges!
 

Karrierváltás csúcsfizetéssel? Mutatjuk, hogyan lehetséges!

Bár mindenki tisztában van vele, hogy mennyi lehetőség rejlik a fejlesztői szakmában, a képzések és továbbképzések pedig egyre népszerűbbek. De mi a különbség szakember és szakember között? Hogyan válhat valaki fejlesztővé és hogyan érhet a szakma csúcsára? Melyek azok a speciális szaktudások, amik értékessé tehetnek valakit, mint szakembert? Papp Károllyal, a Docler Holding alapító társtulajdonosával beszélgettünk.

Docler Holding Docler Holding


Sikertörténet: kertészet a digitalizáció dzsungelében
 

Sikertörténet: kertészet a digitalizáció dzsungelében

Amikor Magyarországon is kirobbant a koronavírus-krízis, a dunaharaszti Wágnerkert számára létkérdéssé vált, hogy hogyan adjon el több millió forintnyi, fólia alatt pihenő növényt, és biztosítson jövőt a cég és munkatársai számára. A kkv megnyerte a csatát: hála annak, hogy alig egy hét alatt, rohamtempóban készítette el webshopját, mely nemcsak a családi vállalkozást mentette meg, de új lehetőségeket is nyitott számára. Farkas Erikával, a Wágnerkert üzletvezetőjével beszélgettünk.

Telekom Telekom

Az 5G elhozza a sci-fi filmek világát az otthonainkba - infografika
 

Az 5G elhozza a sci-fi filmek világát az otthonainkba - infografika

Az alábbiakban egy átlagos magyar család lehetséges egy napját mutatjuk be, a közeli jövőben, a 2025-öt követő években. Már hazánkban is elérhető – bár csak korlátozott földrajzi lefedettséggel – az 5G szélessávú mobilinternet, amely az elképesztő letöltési sebesség mellett új technológiák hétköznapi elterjedését hozhatja magával. Lássuk, hogyan is nézne ki az 5G-alapú jövőnk!

Telekom Telekom

Hogyan teljesedjünk ki a változókor alatt? Interjú Lauter Adrienn pszichológussal
 

Hogyan teljesedjünk ki a változókor alatt? Interjú Lauter Adrienn pszichológussal

A változókori átalakulást és a vele járó kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, akár nyűgöket senki nem tudja megúszni, de van egy jó hírünk: a világ attól még egyáltalán nem ér véget, mert nem jelentkezik többet a fájdalmas menstruáció. Ne írjuk le magunkat a menopauzával, inkább tekintsünk rá úgy, mint egy új lehetőségre. Többek között erről is beszélgettünk Lauter Adrienn pszichológussal.

Remifemin Plus Remifemin Plus


Menopauza: Ön is érintett már? - Tesztelje le!
 

Menopauza: Ön is érintett már? - Tesztelje le!

Hőhullámok, erős izzadás, hangulatingadozások, a havi ciklus felborulása. A változókor többnyire a nők negyvenes éveiben kezdődik, de van, akinek előbb, és olyan is van, akit nem kínoznak meg annyira a tünetek. Cikkünkben egy teszt segítségével kiderülhet, hogy ön is érintett-e már.

Remifemin Plus Remifemin Plus

El lehet adni az örökölt vagyont a hagyatéki tárgyalás előtt?
 

El lehet adni az örökölt vagyont a hagyatéki tárgyalás előtt?

Gyakran előfordul, hogy az örökösök már a hagyatéki eljárás közben szeretnének hozzáférni az elhunyt bankszámlájához, vagy eladnák a kocsiját, hogy ne álljon az feleslegesen hónapokig az utcán. Lehetséges ez? Erről beszélgettünk dr. Szécsényi-Nagy Kristóf közjegyzővel, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) jogi ügyvezetőjével.

MOKK MOKK