Már Kalevala tér is van Budapesten
Hat közterület-elnevezésről döntött a szerdai Fővárosi Közgyűlés.
Hat közterület-elnevezésről döntött a szerdai Fővárosi Közgyűlés.
Jogi segítséget nyújtana ehhez a kormány, amely szerint jelentős bevételeket jelent az országnak, ha sportszövetségek ide rakják át a székhelyük. Bánki Erik szerint a nagy sportesemények ugyanígy növelik a bevételeket.
A XV. kerületi az első olyan önkormányzat Magyarországon, ahol a képviselők határidőre nem tudták megszavazni a költségvetést. Ez azt jelenti, hogy a kormányhivatal lép helyettük, így fejlesztések maradhatnak el, és előfordulhat, hogy nem jut pénz közmunkára vagy betegellátásra. Az, hogy Újpalota nem megy csődbe, annak köszönhető, hogy korábbról maradtak tartalékai. De nem minden önkormányzat ilyen szerencsés, Balmazújváros például a pengeélen táncol.
Tarlós és Palkovics megállapodása alapján szigoríthatják a zajszennyezésre vonatkozó szabályokat.
Vázoljuk, hogy teljesítménye alapján körülbelül hova helyezhető el a cég új ultragyors töltője.
Josh Cartu a jelek szerint maximálisan elégedett nemrégiben átvett olasz sportkocsijával. És felkészül a következő új autójának érkezésére.
A baleset a Buda felé vezető oldalon történt, ketten megsérültek.
Szabad akadémiát és Palkovics László lemondását követelték az MTA függetlenségéért tüntetők Budapesten.
Módosította a BKK a VT-Arrivával buszos személyszállításra kötött szerződését, mert az eredeti keret kevés volt. Az ok a reptéri buszjárat sűrítése és a metrópótlás.
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint a bank Budapestre költözése biztonsági kockázatot jelent, a kormány szerint viszont a székhely Budapestre helyezésével új lehetőségeket kapnak a magyar gazdasági szereplők.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője és a magyar miniszterelnök a sajtó teljes kizárásával tárgyal.
A külföldiek közül kínai, orosz és izraeli állampolgárok vették a legtöbb ingatlant Magyarországon 2018-ban. A legnépszerűbb település Budapest volt.
Több mint 10 éves kihagyás után Antik and Art Budapest néven újjáéled a nagysikerű Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Március 21-24. között a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a rendezvényen, ahol egyedi anyaggal várják az amatőr és profi érdeklődőket. A szervezők célja egyrészt, hogy minőségi kikapcsolódást, élményt nyújtsanak a látogatóknak, másrészt felvállaltak egy edukációs küldetést is: műkedvelőket és kereskedőket közelebb hozni egymáshoz, a műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére felhívni a figyelmet.
Guller Zoltán szerint a tavalyi rekordévet most már a szolgáltatások árának emelésével is le kellene követni. A vezérigazgató azt ígéri, nem fognak személyes adatokat gyűjteni az új digitális adatszolgáltatási rendszeren keresztül.
A magyar fővárosban rendezik szeptember 13. és 15. között az első World Urban Gamest.
Törvénymódosítást nyújtanak be a Parlamentnek, a befolyt összegből P+R parkolókat építenének és fejlesztenék a tömegközlekedést.
Nem sok másik város van, ahol ennyire kilátástalan saját lakást venni.
A legdrágább területek még mindig a Budapest környéki földek, ezekért hektáronként 3,1 millió kellett fizetni.