szerző:
MTI / hvg.hu

A szocialisták szerint új budapesti repülőtérre lenne szüksége 30-40 kilométerre a várostól, így csökkenteni lehetne a ferihegyi zaj- és légszennyezettséget.

Arról, hogy a Magyar Szocialista Párt támogatja egy új repülőtér építésének ötletét, Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón. A beruházást – magyarázta – a Budapest Airport koncessziós jogai miatt vagy állami támogatás nélkül, vagy a ferihegyi üzemeltető bevonásával lehetne megvalósítani.

Az MSZP politikusa szerint Tarlós István főpolgármesternek szégyellnie kellene magát, amiért az önkormányzati választás évében úgy tesz, mintha érdekelné a választók akarata. Példaként említette erre, hogy szerinte Tarlós úgy tett ígéretet a ferihegyi repülőtér éjszakai forgalmának csökkentésére, hogy a hatályban lévő jogszabályok betartásával jóval kevesebb gép használhatná a repteret most is ebben az időszakban.

Horváth Csaba megismételte korábbi kijelentését: Budapest idei költségvetése a városvezetés állításával ellentétben nem kiegyensúlyozott, hanem súlyos eladósodást jelent. A büdzsé 114 milliárdos hiánya azt mutatja, hogy Tarlós István képtelen változtatni a főváros kifosztottságán és kiszolgáltatottságán – fogalmazott.

Itt a Budapest Airport válasza Tarlós kemény bejelentésére

Azon megy az adok-kapok, hogy lehet-e forgalom Ferihegyen éjfél és hajnal 5 óra között.

A főpolgármesternek – folytatta – azért is szégyellnie kellene magát, amiért olyan 2010-ben is hangoztatott, de később be nem váltott ígéreteket dob be újra, mint a földutak lebetonozása és a teljes csatornázottság elérése.

Horvát kérdésekre kijelentette, "nincs házasság, sem barátság" a Jobbikkal, kizárólag azokkal a jobbikos politikusokkal hajlandók stratégiai együttműködést kötni, akiknek a múltjában nincsenek vállalhatatlan tettek, kijelentések. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szocialista párt minden településen a legalkalmasabb személyt támogatja majd az őszi önkormányzati választáson – tette hozzá.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kovács Gábor Gazdaság

Nekiment a kormány a ferihegyi reptérnek, mi lehet a tét?

Vita van a kormány és a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport között, ennek látványos megnyilvánulásaként pocskondiázott a Budapest-ügyi helyettes államtitkár. Lehet, hogy tényleg a kosz és a csikkek zavarják a kormányt, esetleg a tervezett vasúti kapcsolat miatt vitáznak, vagy amiatt, hogy egy stratégiai cég még nem az államé?

Egy niggerező világ bédekkere volt a friss Oscar-díjas film Zöld könyve

Egy niggerező világ bédekkere volt a friss Oscar-díjas film Zöld könyve

Vasco da Gama elsüllyedt hajójában találták meg a világ legrégebbi tengeri csillagóráját

Vasco da Gama elsüllyedt hajójában találták meg a világ legrégebbi tengeri csillagóráját

A NER-cunami és az üzleti érdek mindent visz Keszthelyen

A NER-cunami és az üzleti érdek mindent visz Keszthelyen

Rájöttek a tudósok, mi a legnagyobb akadálya annak, hogy meggyógyuljon a Nagy-korallzátony

Rájöttek a tudósok, mi a legnagyobb akadálya annak, hogy meggyógyuljon a Nagy-korallzátony

Elege van Kukorelly Endrének az állami díj-mutyikból – felajánlott egymilliót egy független elismerésre

Elege van Kukorelly Endrének az állami díj-mutyikból – felajánlott egymilliót egy független elismerésre

Tízezrek tüntettek Tiranában a kormányfő ellen, a rendőrség könnygázt vetett be

Tízezrek tüntettek Tiranában a kormányfő ellen, a rendőrség könnygázt vetett be