Eldőlt, Zamárdiban lesz a Red Bull Air Race
Budapestről kirakták őket, Zamárdi befogadta a rendezvényt, július 13-14-e között a Balaton partján zúgnak fel a repülők.
Budapestről kirakták őket, Zamárdi befogadta a rendezvényt, július 13-14-e között a Balaton partján zúgnak fel a repülők.
A Budapest Airportba, illetve a MÁV-ba is beleszálltak.
Több év sem volt elegendő ahhoz, hogy az amerikai rendszámos személyautót elszállítsák az utcáról. De a főváros illetékes cége cikkünk megjelenése után jelezte: épp most kezdték meg az intézkedést, az autót a jövőhéten elszállítják.
Éhkoppon marad a budapesti tömegközlekedés: a kormány nem ad elég pénzt, az önkormányzatnak pedig még a feszített gazdálkodáshoz is fel kell vennie 67 milliárd forint hitelt- a HVG e heti számában a főváros idei költségvetését elemezte.
6 milliárd forintot szeretnének a Metrovagonmastól a felújított metrókocsik rendszeres ajtóhibái és az abból fakadó késések miatt. A BKV 2 milliárddal is beérte volna, de az orosz fél annyira sem volt hajlandó.
Szóbeszédekkel és találgatásokkal nem foglalkozik a magyarországi légitársaság.
A BKK most kiegészítő feladatokat rendelt meg a korábbi projekthez.
A lakás most 165 négyzetméter. Havi 64 ezerért. Vagy kevesebbért.
Ha az átlagos nettó kereset mentén vizsgáljuk, elképesztő mértékben ketté van szakadva az ország.
Azt állítja egy egészségügyis, hogy a múlt héten egyik éjszaka egér esett a fejére a Dél-pesti Centrumkórház egyik nővérszállóján. A fotói alapján a szállás borzalmas állapotban van.
Áder János rezidenciája és Orbán Viktor új budavári hivatala még éjfél után is gyönyörűen ki van világítva, az összes többi budapesti látványosságról viszont leveszik a díszkivilágítást éjfélkor.
A BKV 5 százalékos béremelést tervez ajánlani a szakszervezeteknek a bértárgyaláson. Az 5 százalékból 3-at a fővárosi önkormányzat, 2-t a vállalat állna.
Balla Demetert az évek során nézték kémnek és ellenforradalmárnak is. A 2017-ben elhunyt fotográfus nyitott gondolkodású világpolgár volt, eszelősen sokat dolgozott, és arról készített képet, ami megragadta – életművének feldolgozása azonban még várat magára. Az archívum gondozójával beszélgettünk Balla Demeter életéről és munkásságáról.
A szocialisták szerint új budapesti repülőtérre lenne szüksége 30-40 kilométerre a várostól, így csökkenteni lehetne a ferihegyi zaj- és légszennyezettséget.
Örülhetnek az örökségvédők: nem szélesítik ki a kerékpárosok miatt a Lánchidat, marad az eredeti szerkezet, így a világörökségi státuszt sem fenyegeti veszély. A fővárosi földutaknak is befellegzett.
Azon megy az adok-kapok, hogy lehet-e forgalom Ferihegyen éjfél és hajnal 5 óra között.
Jichák Rabin nevét veszi fel egy eddig névtelen közterület Budapest XIV. kerületében.
Fővárosi integrált viteldíjbeszedési elektronikus rendszer néven újra megpróbálkozik a főváros azzal, hogy elektronikus jegyet használhassanak a budapestiek – erről döntött a szerdai fővárosi közgyűlés. A rendszer bevezetését legkorábban jövő év végére ígérik.
Szerda délelőtt tárgyalják a főváros költségvetését, volt is egy kis adok-kapok a közgyűlésben. Tarlós azt mondta, itt a választási év, sokkal ötletesebb hozzászólásokra számított. A költségvetést – annak 114 milliárd forintos hiányával és az erre vonatkozó 67 milliárd forintos hitelfelvételével együtt elfogadták.