Operatív törzs: 1094 egészségügyi dolgozót oltottak már be
Országszerte öt helyen zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, de az oltópontok számát hamarosan 25-re növelik.
Országszerte öt helyen zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, de az oltópontok számát hamarosan 25-re növelik.
Az ott élőket arra szólították fel, hogy csak nagyon indokolt esetben hagyják el a kínai fővárost.
A vakcinát immár az idősek számára is biztonságossá nyilvánították.
A fertőzés pontos forrását még nem sikerült felderíteni, de a Télapó biztosan koronavírusos volt.
Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.
Az elhunytak közül tízen háziorvosként dolgoztak.
A német lap cikke szerint nem lenne rossz, ha minden európai ország megtanulná a leckét, ahelyett, hogy csak az ellenanyagra vár.
2020 volt az az év, amikor alapvető kérdések kerültek mérlegre és alapvető kérdéseket kellett újragondolnunk, írja filmrendező-forgatókönyvíró szerzőnk.
A bamlanivimab egy infúziós antitest-terápia, amely a szakemberek szerint jelentősen csökkentheti a koronavírus-betegség szövődményeit. A szert Amerikában fejlesztették ki.
A portugáliai Coimbrai Egyetem kutatói által létrehozott szoftverrel a Covid–19-ben szenvedő pácienseket lehet biztonságos távolságból sztetoszkóppal megvizsgálni.
Az online bevásárlást ugyan nem a járványhelyzet adta a világnak, de kétségtelen, hogy teljes- és részleges lezárások idején is elképesztően megnőtt az igény arra, hogy digitális úton kerüljön kenyér az asztalra. Bihari Ádám kollégánk legalábbis ezt tekinti a járványhelyzet pozitív hozadékának.
Az újonnan azonosított fertőzöttek száma 1300 alatt maradt.
December 24-én nem kell hazaérni este nyolcra.
Nem szép a statisztika három nappal a kijárási tilalom ideiglenes feloldása előtt.
Több vállalat is azután engedi vissza az irodai dolgozókat az otthoni munkavégzésből, ha azok beoltották magukat a koronavírus ellen. A Facebooknál nincs ilyen elvárás.
Karmester szerzőnk optimista: új évtized, új remények. Jön a posztcovid generáció.
Megalázóan alacsony bérek, munkaerőhiány, elviselhetetlen munkakörülmények, a Covid ehhez már csak a kegyelemdöfés volt - így jellemezték a gyermekotthonok egy részében uralkodó állapotokat az ott dolgozó, vagy a gyermekotthonok életére még a karantén alatt is rálátó forrásaink. A dolgozókat nem tesztelik, több otthonban felütötte már a fejét a koronavírus. A gyámok nem tudják látogatni a gyerekeket, egyes otthonokban gyereknek és gondozónak lenni is óriási kihívás. Az intézmények sokszor már abnormális szinten szorulnak adományozók, civilszervezetek segítségére. A kormány mindeközben szűkíti az örökbefogadás lehetőségeit, vagyis a már így is jócskán túlterhelt rendszerben még több gyerek maradhat benne.
2020 hatással volt egyénekre, közösségekre, a politikára és a tudományra. A vírus és a járvány nem csak vért, verítéket és könnyeket hozott - mutatja is az átalakulás irányát.
Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk – hangoztatta karácsonyi üzenetében Ferenc pápa.