Gyorsan szűrő Covid-labort állítottak fel a Tel-Aviv-i repülőtéren
A SARS-Cov-2 koronavírussal fertőzötteket gyorsan kiszűrő laboratóriumot adtak át Tel-Avivban, a Ben Gurion repülőtéren.
A SARS-Cov-2 koronavírussal fertőzötteket gyorsan kiszűrő laboratóriumot adtak át Tel-Avivban, a Ben Gurion repülőtéren.
A kutyák szaglása olyannyira kiváló, hogy a szervezetben megbúvó koronavírust is képesek felismerni.
A külgazdasági és külügyminiszter gyerekekkel is kapcsolatba került, akikről azonban nem tudtak elég információt gyűjteni az illetékes hatóságok.
A hétfőn bejelentett járványügyi intézkedések miatt zárt kapuk mögött tartják meg a mérkőzéseket.
Mindent meg kell azonban tenni a járvány megfékezésére, a görbe ellaposítására, az egészségügyi rendszer működőképességének megtartására – mondta az országos tiszti főorvos.
Orbán Viktor a Facebookon jelentett be rendkívüli intézkedéseket.
Gajda Péternél a gyorsteszt mutatta ki a fertőzöttséget, most a PCR-teszt eredményére vár.
A legutóbbi adatok szerint 55 ember halt bele a Covid–19-be.
Egy nemzetközi pszichológuscsapat globális felmérést készített, és kiderítette, milyen személyiségű embereknek a legnehezebb engedelmeskedniük a járvány alatti rendelkezéseknek.
Az Egyesült Államokban él az igazoltan fertőzöttek ötöde.
Az orvosi kamara szerint Magyarországon is fel kell készülni arra, hogy bekövetkezhet az is, ami Olaszországban történt tavasszal, amikor a kórházakra nehezedő nyomás miatt az egészségügyi stábnak arról kellett dönteni, melyik beteg kezeléséről mondjanak le, hogy azokon segíthessenek, akiknek több esélyük van felépülni. Hegedűs Zsolttal, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnökével beszélgettünk arról: ki fogja ezt a döntést meghozni, hogy készítik fel őt erre, és ki beszél majd erről a beteggel és a családjával?
Állatorvoshoz viszont el lehet vinni az ebet.
Rektori utasításra a Debreceni Egyetem legalább két kara áll át távoktatásra – írja a Debreciner című, helyi hírportálra hivatkozva a 24.hu. A döntés a bölcsészkart, és a Nyíregyházán működő egészségtudományi kart érinti biztosan.
Az emberierőforrás-miniszter elrendelte, hogy keddtől minden halasztható műtétet fel kell függeszteni és az összes kórháznak fogadnia kell a koronavírusos betegeket. Emellett a kórházi ágyak 40 százalékát a fertőzöttek gyógyítására kell felhasználni vagy fenntartani.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - közölte az MTI-vel a minisztérium.
Kórházban 5612 koronavírusos beteget ápolnak.
Mark Meadows kedden még Donald Trumppal utazott a republikánusok választási kampányának központjába.
Mindezt szerinte csak azért nem láthatja a nyilvánosság, mert a sajtó nem juthat be az intézményekbe, a munkavállalókat pedig titoktartás köti.