Bírósághoz fordul a Vasas Szakszervezet a Dunaferrnél kialakult helyzet miatt
Pénteken azonnali hatállyal elbocsátották a cég szakszervezeti vezetőit.
Pénteken azonnali hatállyal elbocsátották a cég szakszervezeti vezetőit.
A cég vezetése szerint az érdekképviseleti vezetők ukrán hordák kiszolgálói.
A Dunaferr orosz tulajdonosa befektetőkkel tárgyal a cégcsoport esetleges eladásáról – írta a Portfolio egy olyan levél alapján, amelyet a cég vezetése pénteken küldött a dolgozóknak. Az is kiderült, hogy veszélybe került a termelés folyamatossága.
Jogszerűtlen híresztelésekről beszél a vállalatcsoport vezetése.
A szakszervezet szerint továbbra sem kapják meg időben a béreket, szintén nehezményezik, hogy a vállalatnak már egy ideje nincs igazgatósága és cégvezetője sem.
A szakszervezet szerint a vezérigazgató fel sem mondhatta volna a kollektív szerződést, ezért bíróságra mennek.
Két részletben fogják megkapni a dolgozók a bérüket, a második kifizetés csak a hónap végén lesz esedékes.
Új külföldi tulajdonos szállhat be a súlyos helyzetben lévő Dunaferrbe, amely a magyar államtól kér védelmet az üzleti kalandorokkal szemben. Közben elbocsátásokra készül.
A szeptemberi munkabért és minden egyéb juttatást csak ütemezetten tudják kifizetni a munkavállalóknak.
A vezérigazgató elmondása szerint a cég nem készül leépítésre.
A Dunaferr felmondta a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést – tudatta lapunkkal Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője.
Az aranyár megugrásának köszönhetően új üzletember, a dagesztáni Szulejman Kerimov vette át a vezetést a leggazdagabb oroszországi polgárokat felsorló listán. Kerimov vagyona 25 milliárd dollár körül van.
A Dunaferrnél működő szakszervezetek a bírósághoz fordulnak a szabadságos bér csúsztatott kifizetése miatt.
Azt remélik, Vlagyimir Szergejev közreműködésével tájékoztathatják a tulajdonosokat a vállalatnál kialakult helyzetről.
Elkészült a 2021-es költségvetés; a szakma is találgat, ki járhat igazán jól a sörpiacot átalakító tervekkel; Németország vette át az EU elnökségét. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Jogi útra terelné az egyik szakszervezet a bérvitát az Dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-nél. A hangulat most különösen forró az acélgyár környékén, ugyanis a szakszervezetek szerint burkolt leépítések is zajlanak a cégnél. A vállalat egyelőre hallgat.
Levelet írt a munkáltató a Dunaferr-dolgozóknak, eszerint ha nem változik a helyzet, csökkenteniük kell egyes munkavállalók munkaidejét. A cégvezető azt is írja, az áprilisi fizetések időben megérkeznek majd.
A járványügyi helyzet miatt csúsznak a fizetések a cégvezetés indoklása szerint a dunaújvárosi vasműnél, holott már tavaly megingott az európai acélgyártás. Sajtóértesülések szerint a magyar állam úgy segítene a szorult helyzeten, hogy bevásárolná magát a cégbe, ahogy ezt már többször megkísérelte az elmúlt években.
Sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, így nemcsak, hogy az idei év végéig eltolták a leépítéseket, de béremelést is kapnak a dolgozók.