Elios-ügy: se Orbán, se a többi fideszes nem ment el a Vej-bizottság ülésére
Maga Tiborcz István is meghívást kapott, de a miniszterelnökhöz hasonlóan ő is távol maradt.
Maga Tiborcz István is meghívást kapott, de a miniszterelnökhöz hasonlóan ő is távol maradt.
A városban az Elios közreműködésével elvégzett közvilágítás-korszerűsítéssel kapcsolatos iratokat foglalhatott le a rendőrség a váci önkormányzatnál.
Megkérdezték a legfőbb ügyészt az OLAF-jelentés utáni magyar vizsgálatról, de nem vitte túlzásba a választ.
A korábban Tiborcz István tulajdonában álló Elios honi sikerei lehetővé tették a nemzetközi terjeszkedést, lett elég referencia ehhez. Szlovákiában olyan céggel alapítottak leányvállalatot, amely idehaza korábban látszólag a versenytársa volt, és amely a felcsúti közvilágítást felújította.
A megdönthetetlen cáfolata a Tiborcz-ügynek? Egy érintett cég közleménye. Legalábbis Bayer Zsolt szerint.
Lázár János új elméletet gyártott arra, miért tűnhet az OLAF-jelentés szerint úgy, hogy a fél Fidesz az Orbán-család vagyonának gyarapításáért dolgozik. E szerint Jávor Benedek annyi feljelentést gyárt, hogy Brüsszel magyaroknak passzolja le a feladatot, ők meg rosszindulatúak. Megkérdeztük hát Jávort, hogyan tehet ilyet?
Felülről irányították a pályázatot és komoly személyi összefonódások is voltak – erre jutott az OLAF, amikor az Elios kalocsai győzelmét vizsgálta. A városvezetés válaszolt is a levélre.
A város tavaly októberben kapott levelet az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától. A szervezet leírta, hogy milyen furcsaságokat talált a település közvilágításának korszerűsítésével kapcsolatban. Az Átlátszó közadatigénylésbe kikérte és megkapta a levelet Hódmezővásárhelytől.
Nem kaptunk OLAF jelentést Elios-ügyben, pedig kértünk – közölte a hvg.hu érdeklődésére Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely jegyzője.
Nem adták ki az ellenzéki képviselőknek, hogy milyen papírokat kapott Kecskemét önkormányzata az OLAF-tól az Elios-ügyben.
Soha nem adtak be ajánlatot – állította az egyik olyan cég vezetője, amely a hivatalos papírok szerint az Elios versenytársa volt egy közbeszerzésen.
Két hete csak egy közlemény van kint az Elios honlapján, de cserébe legalább minden menüpont oda visz.
Hódmezővásárhelyen korszerűsítette elsőként a közvilágítást az Elios, ami most igen pikáns helyzetet eredményezett
A közgyűlés úgy döntött, megszüntetik a munkahelyét.
A Magyar Nemzet szerint ledes lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát Felcsúton.