szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem kaptunk OLAF jelentést Elios-ügyben, pedig kértünk – közölte a hvg.hu érdeklődésére Korsós Ágnes, Hódmezővásárhely jegyzője.

A jegyző azt is hozzátette, hogy ősszel valóban kaptak egy nyolc pontból álló levelet az Európai Unió Csalás Elleni Hivataltól (OLAF), amely az Elios-szal szerződésre vonatkozó megállapításokat tett. Válaszában a hódmezővásárhelyi hivatal négy pontban tett észrevételeket, amelyeket elküldött az OLAF-nak.

„Rendelkezésünkre állnak azok az emailek, amelyek alátámasztják, hogy több ízben kértük a Csalás Elleni Hivataltól, hogy küldjék meg részünkre a jelentést, de ez nem történt meg” – mondta Korsós Ágnes.

Az Elios-szal kötött szerződésről a jegyző annyit mondott, hogy 2010 óta kötelezően nyilvánossá kell tenni a város által kötött szerződéseket. A polgármesteri hivatal munkatársai ennek mindig eleget is tettek, így a szóban forgó szerződés sem most, hanem évekkel ezelőtt került ki Hódmezővásárhely honlapjára, úgy ahogy a többi szerződés is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!