A fideszesek harmada semmiképp sem akar atlétikai vébét Budapesten
Az összes megkérdezett 45 százaléka is azt mondta, nem kell a világverseny. Ha pedig az emberek megtudták, mekkora összeg lehet ez, még többen ellenezték a rendezést.
Az összes megkérdezett 45 százaléka is azt mondta, nem kell a világverseny. Ha pedig az emberek megtudták, mekkora összeg lehet ez, még többen ellenezték a rendezést.
A legutóbbi választásokon 49 százalékot szerzett Fidesz–KDNP elvette az 51 százalékkal megválasztott főpolgármestertől azt a jogot, amit a szavazók októberben a kezébe adtak. Legitimitás híján a kormánypárt Gothár Péterre hivatkozik. A képtelen hazugságok ellenére két dolgot nehéz tagadni.
A Fidesz szavazataival megszavazták a parlamentben a kulturális törvénycsomagot, átalakították a színházi finanszírozási rendszert és létrehozták a Nemzeti Kulturális Tanácsot, továbbá kultúrstratégiai intézményeket jelöltek ki. Innentől sokkal nehezebb lesz a színházaknak, éleződik a kultúrharc. A kormány gyámság alá helyezte az önkormányzati fenntartású színházakat.
A balatonalmádi kihelyezett frakcióülést számlázta ki a Hunguest Hotels a Fidesznek.
Jelentősen szűkítette az ellenzék mozgásterét a Fidesz a most elfogadott törvény- illetve házszabálymódosítással, pontokba szedtük a fő változásokat.
Amikor a hivataluk és tisztségük nevét kellett kimondaniuk az eskütétel során, az nem ment zökkenőmentesen. Ezt már Orbán sem bírta faarccal.
Végül is, a Fidesz kampányát elég jól megtámogatta a svéd együttes dala a kilencvenes években. Nem véletlenül emlékszünk még most is a szlogenre.
Előtte Áder János köztársasági elnök fizetésemelését megszavazta a Ház. Baki történhetett.
A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A kormánypártok először megüzenték, majd meg is szavazták, hogy az ellenzéknek kuss a neve. A parlament keddi ülésén módosították a Házszabályt és az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényeket. Innentől sokkal nehezebb lesz az ellenzéki politikusoknak a parlamenti patkóban.
Fideszes szavazatokkal írták át a jogszabályt.
Szavazott a Fidesz-kétharmad, a köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.
Az Országgyűlés kedden – a kormány családvédelmi akciótervének részeként – lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.
Egy közbeszerzési tanácsadó és egy sok beruházást végző cég képviselője is a gyanúsítottak között van.
A politikus szerint többek között pártja sikerei késztették a kormánypártot az alaptörvény-módosításra.
Podcast arról, hogy titkosítás helyett a kormányülések szövegeit egyszerűen eltüntetik. Majtényi László szerint az Orbán-kormányt már nem lehet demokratikus fogalmakkal leírni, ez már autokrácia.
„Meggyőződésünk, hogy a korrupciógyanús ügyek amiatt szaporodtak el, mert verseny helyett régi-új kapcsolatrendszerek határozzák meg az üzleti élet jó részét” – mondta a kormányfő 1998-ban.
Az eddig is lehetett sejteni, hogy a Párbeszéd miatt akarja szigorítani a kormány a frakcióalakítás szabályait, most már be is vallották.
Azért nem tulajdonosa az ingatlannak, mert azt a felesége a házasságkötésük előtt értékesített vagyonból finanszírozta – közölte a Fidesz frakcióvezetője.